DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 26. szombat

Eseménydús főfutamon őrizte meg vezető helyét Piastri

Vasárnap délelőtt a főfutammal zárta az Olasz Nagydíj hétvégéjét a Formula-2 mezőnye. Hogy két hónap után kicsit felelevenítsük a szabályokat, ezen a versenyen kötelező a kerékcsere és mindkét elérhető gumikeverék használata.

A pole-pozícióból a bajnokságot vezető Oscar Piastri indult, a tegnapi győztes Jehan Daruvala és bajnoki riválisa, Guanyu Zhou előtt. A rajt után a kínai rögtön le is hagyta a Carlin pilótáját, és Piastri nyomába eredt. Némi szabad versenyzés után azonban már az első körben lassítás következett, Guilherme Samaia megpördülése és pálya közepén való leparkolása miatt ugyanis a biztonsági autó közreműködésére volt szükség. A 30 körös futam 4. körében újraindult a versenyzés, a rajt után a harmadik helyre felkapaszkodó Liam Lawson pedig azonnal meg is lepte Zhout, és elvette tőle a második helyet.

Hamarosan ismét a pályára hajthatott Bernd Mayländer, Jüri Vips ugyanis technikai probléma miatt leparkolt, nem éppen a legbiztonságosabb helyen; Dan Ticktum nem is tudta elkerülni a váratlanul félrehúzódó észtet. A biztonsági autós fázis lehetőséget adott a mezőnynek a kötelező kerékcserére. Néhány pilóta akadt csak, akik nem éltek ezzel, de Piastrinak nem kellett megvárnia őket; magabiztosan előzte azokat, akik nem álltak ki előtte, és erőből visszavette a vezetést. Egyedül Ticktum maradt az ausztrál előtt, de a következő biztonsági autós időszakban ő is hátrébb került a boksziállás révén.

Mayländer újabb szereplésére ezúttal Lawson miatt volt szükség, akinek autójában beindult a tűzoltó berendezés, így kénytelen volt félreállni. A repülőrajt után Zhou néhány kanyaron át még megszorongatta bajnoki riválisát, Piastri azonban tartotta magát, és megnyerte a főfutamot, növelve az előnyét a kínai előtt. A harmadik helyen Ticktum végzett, aki az utolsó pillanatokban utasította maga mögé Theo Pourchaire-t. A futam végül egy negyedik biztonsági autós fázissal ért véget, miután a hajrában Bent Viscaal és David Beckmann összeütköztek.

 

Az F2 főfutamának eredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Oscar Piastri Prema Powerteam 30  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 30 1.000
3 Dan Ticktum Carlin 30 1.800
4 Theo Pourchaire ART Grand Prix 30 2.000
5 Jehan Daruvala Carlin 30 2.400
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 30 2.700
7 Richard Verschoor MP Motorsport 30 3.300
8 Lirim Zendeli MP Motorsport 30 3.500
9 Roy Nissany DAMS 30 3.900
10 Marcus Armstrong DAMS 30 4.400
11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 30 5.000
12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 30 8.600
13 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 30 8.700
14 Jake Hughes HWA Racelab 30 10.100
15 Ralph Boschung Campos Racing 30 17.000
  Bent Viscaal Trident 28 2 kör
  David Beckmann Campos Racing 28 2 kör
  Liam Lawson HitechGP 21 9 kör
  Alessio Deledda HWA Racelab 14 16 kör
  Marino Sato Trident 9 21 kör
  Jüri Vips HitechGP 7 23 kör
  Guilherme Samaia Charouz Racing System 29  

Jó hír Michelisznek, Guerrieritől elvették a pole-pozíciót

Akadályozás miatt elveszítette Makaóban szerzett pole-pozícióját Esteban Guerrieri, ezzel kissé enyhítve Michelisz Norbert szerencsétlenül kezdődő hétvégéjén. A WTCR éllovasa háromhelyes büntetést és egy büntetőpontot kapott, miután a második időmérő edzésen feltartotta Michelisz márkatársát, Nicky Catsburgöt. A vasárnapi, fordított rajtrácsos pole-pozíciót így Yann Ehrlacher örökölte meg, de Thed Björk és Kevin Ceccon is előrébb lépett egyet, Guerrieri pedig a negyedik lett.

A bajnokság elképesztően szoros, mindössze két pont választja el az élen álló Guerrierit és az őt üldöző Micheliszt. A makaói az utolsó előtt forduló, a szezon Sepangban zárul december közepén.

Fotó: DPPI

guerrieri-macau-action1

Kifogott a WTCR-mezőnyön Makaó, Norbi csattant a legnagyobbat

Összefoglaló a pénteki nap két időmérő edzéséről – melyek krónikájáról itt olvashattok többet – számos balesettel, köztük a Gordon Shedden autóját eltaláló Michelisz Norbert ütközésével (0:41-től a második videón), amely a második és harmadik futamra is nagyon nehéz helyzetbe hozta a bajnokesélyest: a 12. helyről kell rajtolnia.

A gyári audis 12 személyes Mercedes-kisbusszal állított be a csapathoz

A kép magáért beszél: Lucas di Grassi ezzel a járgánnyal érkezett az Audi Sport főhadiszállásához – a képet a Formula-E-pilóta csapattársa, Daniel Abt osztotta meg.

Hamilton meglepő üzenetet kapott Alonsótól

Lewis Hamilton és Fernando Alonso közös története még az előző évtizedre nyúlik vissza, amikor 2007-ben a McLaren mindkettejüket leigazolta. Alonso nagyra tartott kétszeres világbajnokként, Hamilton szélvészgyors újoncként került a csapathoz, ahol hamar elszabadultak közöttük az indulatok. Konfliktusuk kezelhetetlennek bizonyult, a spanyol év végén távozott az istállótól, kettejük viszonyát pedig sokáig beárnyékolták a történtek. Mostanra azonban elásták a csatabárdot, Brazíliában ugyanis Hamilton elárulta, a spanyol is gratulált neki a hatodik világbajnoki címéért, amit nagy örömmel vett.

"Kaptam egy üzenetet Fernandótól, ami elképesztő. Hálás vagyok érte. Együtt kaotikus dolgokon mentünk keresztül, de mindig is tiszteltem őt a képességei és az eredményei miatt. És amiatt is, ahogy a McLarennél fejlődött" - árulta el Hamilton, aki hozzátette, az elismerések nem hajtják őt, de megtiszteltetésnek veszi azokat.

Fotó: DPPI

ham-alo-2018-portre

Interlagos elé: Ilyen volt Massa pole-t érő köre 2006-ban

Senna 1991-es pole-körét már megmutattuk, most íme egy újabb a következő évtizedből, egy másik braziltól: Felipe Massa 2006-ban az alábbi körrel szerezte meg az első rajtkockát honfitársai előtt. Ebben a Ferrariban egy 2,400 köbcentis, utolsó fejlesztéseivel közel a 800 lóerőt megközelítő erőforrás dolgozott, váltója pedig szekvenciális kapcsolású, ahogy azt a modern F1-ben megszokhattuk. Sennához hasonlóan másnap Massa is a dobogó tetején ünnepelhetett.

Fotó: DPPI

Nézői felvételen a Rally Hungary leglátványosabb pillanatai

Igazi népünnepély volt Magyarország ralirajongói számára a múlt hétvégén rendezett Rally Hungary, amelynek izgalmas pillanatairól természetesen számos nézői felvétel is készült. Íme egy közülük.

Interlagos elé: Ilyen volt Senna 1991-es pole-t érő köre

3500 köbcentis, több mint 700 lóerős V12-es motor hatsebességes kézi váltóval, egy legendás brazillal a volánnál - az alábbi körrel szerzett pole-pozíciót Aytron Senna és a McLaren MP 4/6 az 1991-es Brazil Nagydíjon. A mclarenes másnap pokoli küzdelmek árán szerezte meg a futamgyőzelmet, erről egy korábbi cikkünk itt olvasható.

Fotó: DPPI

Széchenyi István leszármazottja is indult a magyar ERC-futamon

Albert von Thurn und Taxis egy német királyi család leszármazottja, aki nyolcéves kora (édesapja halála) óta milliárdos - germán arisztokrata, akinek ükapja egy bizonyos Széchenyi István. A most 36 éves Albert azonban nem tétlenkedik a pénzével, hanem autósportra (is) költi: idén a rali Európa-bajnokság mezőnyében állt rajthoz több futamon. A hétvégi magyarországi versenyen is indult és a hetedik helyet szerezte meg, azt pedig külön kiemelte: nagyon büszke rá, hogy itt szinte mindenhol van egy utca, amely ükapja nevét viseli.

01319008_GRL_0936-11-800x533

fotó: FIA ERC

Kiszállhat a Citroen, autó nélkül maradhat Ogier a WRC-ben

Az Autosport értesülései szerint eldőlt, hogy a következő szezont már nem teljesíti a rali-világbajnokságon a Citroen annak ellenére, hogy a hatszoros világbajnok Sebastien Ogier-vel, illetve Esapekka Lappival is szerződése van. A csapat 2017-ben tért vissza gyári háttérrel a WRC-be, ám a félretervezett autó miatt inkább csak a kritikák és a nehézségek záporoztak, a sikerek nem és bár idénre megszerezték Ogier-t, az évek óta verhetetlen pilóta sem tudta kihúzni őket a bajból - az egyéni értékelésben harmadik lett és a csapat is csak a harmadik helyet szerezte meg a négycsapatos mezőnyben.

Már idén is érződött, hogy valami nem kerek, a Toyota és a Hyundai három-három autót indított, a Citroen csak kettőt és a fejlesztések sem igazán sikerültek, most pedig úgy hírlik, hogy nem is folytatják tovább ezt a küzdelmet. A hírek szerint Pierre Budar csapatfőnök a Citroen vezetőségével egyeztetett a hogyan továbbról, de mivel a vezetőségben is cserék várhatók, ez sem könnyíti meg a helyzetet. Sokak szerint a Citroen várható kivonulása összefüggésben áll azzal, hogy tegnap bejelentették, a PSA másik gyártója, a Peugeot hamarosan beszáll a WEC-be.

Ha valóban kiszáll a márka, akkor Ogier minden bizonnyal az idei egyéni világbajnoki címet megszerző Ott Tanak helyére, a Toyotához igazolhat, miután a friss győztes már aláírt a Hyundaihoz. Hogy Lappinak milyen lehetőségei lesznek, az már más kérdés, minden bizonnyal az M-Sport lehet számára reális opció, bár a Toyotától csak egy évvel ezelőtt igazolt át a Citroenhez. Ogier-vel kapcsolatban az is egy opció, hogy visszavonul, hiszen azt már korábban elmondta, hogy 2020 végén egészen biztos, hogy befejezi pályafutását - addig szólt a szerződése a Citroennel, ami most megszűnhet.

Sokak szerint a Toyota éppen azért nem igazolt még senkit Tanak helyére, mert kivár a Citroen helyzetére - az M-Sportnál villogó Elfyn Evans volt Tommi Makinenék kiszemeltje, de ha Ogier elérhető, ő nyilván más kalibert jelent.

Ha valóban kiszállnak a franciák, akkor csak három gyártó marad a sorozatban és mindössze kilenc gyári ülést kell szétosztani a versenyzők között.

citroen

fotó: dppi

Egy évvel horrorbalesete után Sophia Flörsch újra Makaóban versenyen

Tavaly novemberben valóságos csodának köszönhette, hogy maradandó sérülés nélkül megúszta óriási balesetét a Formula-3-as Makaói Nagydíjon – a fiatal német versenyzőnő, Sophia Flörsch ismét rajthoz áll a 6,2 kilométeres pályán. A HWA versenyzője 23. helyet szerzett 30 indulóból az első időmérőn.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Finally!!!! It’s time to hit the race track tomorrow finally

Hajnalban WTCR, este F1: mutatjuk a pénteki programot

Péntek  

01:50-02:30 WTCR, első időmérő 

06:35-07:50 WTCR, második időmérő (Eurosport 1)

09:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Spíler1 TV)

14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Spíler1 TV)

15:00-16:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

19:00-20:30 Formula-1, második szabadedzés (21:30-tól M4 Sport)

 

A hétvége teljese menetrendje ezen a linken megtekinthető!

pf3_18

fotó: dppi

Ezek voltak a Formula-1 biztonsági autói az évek során

1973-ban lépett először pályára a safety car, egy Porsche 914. 1993 és 1996 között Lamborghini, Honda, Ford, Porsche, Opel Vectra és Renault Clio is betöltötte a biztonsági kocsi szerepét, aztán 1997-től megkezdődött a Mercedes mostanáig tartó monopóliuma.

Első hellyel kezdte a makaói hétvégét Michelisz Norbert

A sűrű makaói versenyhétvége már csütörtökön elkezdődött, a WTCR számára két szabadedzéssel. Az első tréninget Michelisz Norbert nyitotta 2:30,460-as leggyorsabb körrel, Yvan Muller és Jean-Karl Vernay előtt.

A második szabadedzésen a pálya specialistája, a kilencszeres makaói győztes Rob Huff vette át a kezdeményezést, a Volkswagennel 2:29,422-re szorította a szintidőt, Andy Priaulx és szintén Vernay végzett az első három pozícióban, Michelisz ezúttal kilencedik lett egy lassabb köridővel a népes, 32 fős mezőnyben. A másik magyar, Tassi Attila a mezőny közepén a 20. helyen végzett.

Az edzéseket többször piros zászló szakította meg, balesetet szenvedett Gabriele Tarquini, Tassi Attila és a hétvége hat szabadkártyása közül szinte mindenki.

A csütörtöki eredmények itt érhetők el: első szabadedzés, második szabadedzés.

Amikor Verstappen igazán letette a névjegyét: Brazília

Emlékeztek még arra az esős futamra, ahol a holland fiatal még "csak" tehetségként leiskolázta a mezőnyt? Három éve volt Interlagosban...

 

Carlos Sainz énekléssel kívánt boldog születésnapot Lando Norrisnak

Betöltötte a huszadik életévét Lando Norris, spanyol csapattársa pedig nem feledkezett meg erről...

 

Döntött a versenybíróság, zászlóznak a pályabírók – de hisz ilyenek nem is léteznek!

„Autósport a zöld asztal mellől” néven indult egy szakmai blog, melynek szerzőjét rendszeresen feldühíti a magyar közvetítésekben tapasztalt szakmaiatlanság. Az első bejegyzésben tisztázta, milyen személyek és testületek dolgoznak az autóversenyeken – és milyenek nincsenek.  A közhiedelemmel ellentétben nem létezik olyan fogalom, hogy:

  • sportbíróság,
  • sportversenyigazgatóság,
  • versenyigazgatóság,
  • versenybíróság,
  • rendezőség,
  • pályamunkás vagy
  • pályabíró.

Vannak viszont sportbírók, sportfelügyelők, van rendezvényigazgató, versenyigazgató és még egy halom másik titulus: érdemes végigolvasni a blogbejegyzést, amely röviden azt is tisztázza, kinek mi a feladata.

Rendhagyó „tortával” köszöntötte a McLaren a 20 éves Lando Norrist

A wokingi központban kiállított autó kerekénél egy apró tejesflakon egy szál gyertyával – a McLaren posztja szerint ez Lando Norris stílusát tükrözi, aki ma maga mögött hagyta tinédzseréveit, és betöltötte a 20-at.

Visszatér a Le Mans-i 24 órásra a Peugeot

Újra rajthoz áll Le Mans-ban a Peugeot Sport, amely 2022-ben csatlakozik a WEC mezőnyéhez az LMP1-et 2020/21-es szezontól felváltó Hypercar kategória szabályainak megfelelő hibriddel – tájékoztatott rövid közleményben a francia cég, bővebb részleteket a jövő év elejére ígérve.

A Hypercar kategóriában eddig a Toyota és Aston Martin jelezte részvételi szándékát. A Peugeot több mint tíz év kihagyás után csatlakozik hozzájuk: a márka utoljára 2011-ben szerepelt Le Mans-ban.

Tavaly a tetőfokára hágtak az indulatok Brazíliában ezután az eset után

Jól emlékszünk, kik voltak a főszereplők, igaz? Ha nem, a videó segít.

 

Mintha évtizedek teltek volna el Hülkenberg interlagosi pole-ja óta

Hülkenberg talán az egyik legérdekesebb téma a „Mi lett volna, ha?” kategóriájában, amikor belegondolunk, hogy így indított első szezonjában, és ezt követően mit ért el...