DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

Eseménydús főfutamon őrizte meg vezető helyét Piastri

Vasárnap délelőtt a főfutammal zárta az Olasz Nagydíj hétvégéjét a Formula-2 mezőnye. Hogy két hónap után kicsit felelevenítsük a szabályokat, ezen a versenyen kötelező a kerékcsere és mindkét elérhető gumikeverék használata.

A pole-pozícióból a bajnokságot vezető Oscar Piastri indult, a tegnapi győztes Jehan Daruvala és bajnoki riválisa, Guanyu Zhou előtt. A rajt után a kínai rögtön le is hagyta a Carlin pilótáját, és Piastri nyomába eredt. Némi szabad versenyzés után azonban már az első körben lassítás következett, Guilherme Samaia megpördülése és pálya közepén való leparkolása miatt ugyanis a biztonsági autó közreműködésére volt szükség. A 30 körös futam 4. körében újraindult a versenyzés, a rajt után a harmadik helyre felkapaszkodó Liam Lawson pedig azonnal meg is lepte Zhout, és elvette tőle a második helyet.

Hamarosan ismét a pályára hajthatott Bernd Mayländer, Jüri Vips ugyanis technikai probléma miatt leparkolt, nem éppen a legbiztonságosabb helyen; Dan Ticktum nem is tudta elkerülni a váratlanul félrehúzódó észtet. A biztonsági autós fázis lehetőséget adott a mezőnynek a kötelező kerékcserére. Néhány pilóta akadt csak, akik nem éltek ezzel, de Piastrinak nem kellett megvárnia őket; magabiztosan előzte azokat, akik nem álltak ki előtte, és erőből visszavette a vezetést. Egyedül Ticktum maradt az ausztrál előtt, de a következő biztonsági autós időszakban ő is hátrébb került a boksziállás révén.

Mayländer újabb szereplésére ezúttal Lawson miatt volt szükség, akinek autójában beindult a tűzoltó berendezés, így kénytelen volt félreállni. A repülőrajt után Zhou néhány kanyaron át még megszorongatta bajnoki riválisát, Piastri azonban tartotta magát, és megnyerte a főfutamot, növelve az előnyét a kínai előtt. A harmadik helyen Ticktum végzett, aki az utolsó pillanatokban utasította maga mögé Theo Pourchaire-t. A futam végül egy negyedik biztonsági autós fázissal ért véget, miután a hajrában Bent Viscaal és David Beckmann összeütköztek.

 

Az F2 főfutamának eredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Oscar Piastri Prema Powerteam 30  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 30 1.000
3 Dan Ticktum Carlin 30 1.800
4 Theo Pourchaire ART Grand Prix 30 2.000
5 Jehan Daruvala Carlin 30 2.400
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 30 2.700
7 Richard Verschoor MP Motorsport 30 3.300
8 Lirim Zendeli MP Motorsport 30 3.500
9 Roy Nissany DAMS 30 3.900
10 Marcus Armstrong DAMS 30 4.400
11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 30 5.000
12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 30 8.600
13 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 30 8.700
14 Jake Hughes HWA Racelab 30 10.100
15 Ralph Boschung Campos Racing 30 17.000
  Bent Viscaal Trident 28 2 kör
  David Beckmann Campos Racing 28 2 kör
  Liam Lawson HitechGP 21 9 kör
  Alessio Deledda HWA Racelab 14 16 kör
  Marino Sato Trident 9 21 kör
  Jüri Vips HitechGP 7 23 kör
  Guilherme Samaia Charouz Racing System 29  

Ha lemaradtál a WTCR-szezonnyitóról, itt pótolhatod a lényeget!

Már szombat délelőtt lefutották a Nordschleifén a Túraautó-világkupa idei első két versenyét, amelyek több balesetet – a második futamon Michelisz Norbert és két zengős is belekeveredett egybe – és szép előzést is hoztak. Íme, a hivatalos mozgóképes összefoglalók:

Videó: Hatalmas repülés a TC America versenyén, kórházban a pilóta

Látványos balesetet szenvedett a TC America Virginia International Racewayen tartott futamán Mark Pombo: a mezőny épp az újraindításra készült egy biztonsági autós fázis után, amikor a versenyző hatalmasat borult és a levegőbe repült az autója. Pombót kórházba szállították az alább is látható incidens után, a széria közleménye szerint a pilóta „tudatánál van”. 

Megalázó dolog történhet a Hondával a MotoGP-ben, a versenyzőjük mégis reménykedik benne

Marc Marquez tavaly júliusi kartörése óta tulajdonképpen csak küszködik a korábbi éveket domináló Honda a MotoGP-ben: a 2020-as idénynyitó óta eltelt bő egy szezonban mindössze két dobogós helyezést tudtak felmutatni Alex Marquez Le Mans-i és aragóniai második helyei révén. Márpedig a királykategóriában érvényben lévő szabályok szerint a gyengébben szereplő gyártóknak kedvezmények járnak: több motorblokkot használhatnak fel egy idényen belül, évad közben is fejleszthetik a motorblokkot (idén ez nincs így a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések okán), több napot tesztelhetnek és ezeken ráadásul a hivatalos versenyzőik szerepelhetnek.

Az előírás szerint egy márka akkor veszíti el az engedményeket, ha hat „kedvezménypontot” gyűjtött az utolsó két szezonja során: három jár egy győzelemért, kettő egy második helyért, egy pedig egy harmadik helyezésért. Azaz a Hondának pillanatnyilag csak négy engedménypontja van a 2020-as esztendő kezdete óta, vagyis ha idén dobogó nélkül maradnának, akkor 2022-től ők is kedvezményekben részesülnének, ami komoly arcul csapás lenne a gyorsaságimotoros-vb patinás márkájának (jelenleg csak az Aprilia rendelkezik engedményekkel).

Jól leírja a Honda helyzetét, hogy a Repsol idei új igazolása, Pol Espargaro bízik abban, hogy megkapják a kedvezményeket, azaz nem szereznek idén dobogót: „Ha őszintének kell lennem, szükségünk van rájuk, mert ha nem lesznek, akkor jövőre csak öt tesztnapunk lesz, ami nem elegendő ahhoz, hogy kikeveredjünk onnan, ahol most vagyunk. Nagyon is hasznosak lennének pillanatnyilag a kedvezmények. Persze nem kívánom ezt, mert az azt jelenti, hogy egyetlen pódiumot sem szerzünk. De nehéz helyzetben vagyunk, és bármi, ami előnyt jelenthet, jól jönne nekünk. De nem hiszem, hogy megkapjuk az engedményeket, szerintem fogunk dobogós helyezést szerezni az év vége előtt” – idézi a The-Race.com szaklap Espargarót, akinek utóbbi gondolatával egyetértett a sérüléséből másfél hónapja visszatérő, de egyelőre nem a régi önmagát idéző Marc Marquez is.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

espargaro-repsol-barcelona-1

Két-három hiba és Hamilton szélárnyéka - ez volt Leclerc pole-t érő köre

Charles Leclerc a saját bevallása szerint két-három kanyart is elrontott a pole-pozíciót érő körében Bakuban, de az utolsó szektorban Lewis Hamilton szélárnyékával így is ő bizonyult a leggyorsabbnak. Nézzük meg, hogy mi is történt a Ferrariban - ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva!

F1, MotoGP, F2: jön a futamok napja, itt a menetrend

A vasárnapi program is bőségesnek ígérkezik.

Vasárnap (június 6.)  

09:30 - 09:50 MotoGP, Warm up 

10:45 Formula-2, Főfutam (tv: M4 Sport, 12:35, felv.)

11:20 Moto3, Futam (tv: Aréna4, élő)

13:00 MotoGP, Futam (tv: Aréna4, élő)

14:00 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)

14:30 Moto2, Futam (tv: Aréna4, élő)

16:00 MotoE, Futam (tv: Aréna4, élő)

pf3_3

fotó: dppi

Szuperhősökre emlékeztette a Williams Russellt

A grove-i csapat bokszában lázas munka folyt a harmadik szabadedzés és időmérő között, mivel George Russell versenygépe a vízpumpa meghibásodása miatt leállt a kora délutáni utolsó tréningen, a csapatnak pedig motorcserét kellett végrehajtana az FW43B-n. A Williamsnek kapóra jött a Q1 első piros zászlóját követő tízperces csúszás, így Russell ki tudott állni a kvalifikáción és még a Q2-be is továbbjutott.

„Szuperhősös melót láttunk a szerelőktől, hogy összerakják az autót a kvalifikcióra. Sajnos a piros zászlók megakadályozták, hogy gyors kört fussunk a Q2-ben, de ez semmit nem vesz el az elképesztő csapamunka értékéből. A holnapi nap érdekes lehet… hajrá!” – posztolta a közösségi médiában a kvalifikáció 15. helyezettje.

Megbüntették Norrist, amiért nem hajtott a bokszba a piros zászló után

Már az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérője során vizsgálni kezdték Lando Norrist: történt ugyanis, hogy a Q1-ben történt második piros zászlós megszakításnál, amelyet Antonio Giovinazzi okozott, a McLaren pilótája épp a bokszbejárat környékén haladt, ám végül némi hezitálás után – amelyről rádiózott is a csapatával – a pályán maradt, miután túl későn kapcsolt és már csak a fehér vonal átlépésével tudott volna a bokszba hajtani.

A felügyelők végül elmeszelték a britet: háromhelyes rajtbüntetés sóztak ki rá, amely miatt a hatodik helyett a kilencedik rajtkockából indulhat majd vasárnap, ezzel Sergio Perez, Yuki Tsunoda és Fernando Alonso is előreléphet egy-egy pozíciót. Általában egyébként öthelyes hátrasorolással szokták az ilyesmit „jutalmazni”, a stewardok viszont figyelembe vették, hogy Norrisnak nem volt sok ideje reagálni. Viszont ha mindez nem lenne elég, még három büntetőpontot is kapott, így már nyolcnál jár – tizenkettő után jönne az automatikusan egyversenyes eltiltás. Maga a pilóta egyébként még az ítélethirdetés előtt úgy fogalmazott a RaceFans.net hasábjain, hogy nem tudta, hogy vizsgálták, és úgy érzi, nem is csinált semmi rosszat.

norris-baku-dppi

Fotó: DPPI

Balesetek, drámák és bravúrpole a Ferraritól - ez történt az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén

Meglehetősen izgalmasra sikerült a bakui F1-es kvalifikáció, érdemes megnézni az F1 hivatalos összefoglalóját - vagy ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva!

A Mazepin-mintára elkészült a Mick Schumacher baleseteit számon tartó weboldal is

A Mazespinhez hasonló oldalt hoztak létre Crasmacher néven - ez azt mutatja, hogy mikor ütközött utoljára Mick Schumacher, míg előbbi Nyikita Mazepin ugyanilyen megmozdulásait követi figyelemmel. Ezen felül a német fiatal baleseteiről a videókat is megnézhetjük...

A weboldal ezen a linken elérhető!

pf4_3

 

Mazepin gyorsan tanul: amire Monacóban képtelen volt, azt Bakuban azonnal megcsinálta

A Haas tett közzé egy videót azzal, hogy Nyikita Mazepin megcsinálja a házi feladatát - Monacóban képtelen volt beállítani a kormányon azt, amit a csapat kért tőle, többször is jelezte, hogy "nem tudja megcsinálni", Bakuban viszont már első kérésre azonnal teljesítette, amit kellett.

 

Árvíz mosta el a spái versenyt, a Nürburgringre is lecsapott a vihar

Hatalmas csapadékmennyiség zúdult a spái pályára, amelynek vízelvezető rendszerei nem bírták a terhelést: számos videó kering a közösségi médiában, melyekben a sáros áradat folyóként hömpölyög a pályán és a paddockban. A Lotus Cup Europe hétvégéjét le is fújták az égi csapás miatt: a sorozat, amelyben számos magyar is érdekelt, köztük a címvédő Vizin Tamás, Balogh Bence és Luigi, különösen peches idén, miután a hockenheimi versenyt is törölték, így kétszer maradt el már a szezonnyitó.

 

A vihar később megérkezett a száz kilométerrel arrébb eső Nürburgringre is, ahol a 24 órást és a WTCR-t tartják. Itt csak az endurance-futam időmérőjét kellett csúsztatni – ilyen képek készültek a helyszínen:

Egy hat évvel ezelőtti verseny jut eszébe Wolffnak a Mercedes szenvedéséről – és a hajlékony szárnyakra is emlékeztetett

A monacóinál is rosszabb formában kezdődött a Mercedes nagydíjhétvégéje Azerbajdzsánban: a pénteken mindössze 11. helyezett Lewis Hamilton és 16. köridőt futó Valtteri Bottas is egyértettek abban, hogy valami nagyon nem stimmel a W12-vel. Toto Wolffot a 2015-ös Szingapúri Nagydíjra emlékezteti a visszaesés, amikor 12 sorozatban megszerzett pole-pozíció után megmagyarázhatatlanul több mint egy másodperc lemaradásba kerültek egy körön.

„A verseny vasárnap lesz, de azt hiszem, az időmérő is nagyon-nagyon nehéznek ígérkezik számunkra, talán az egyik legnehezebbnek valaha. A 15-ös szingapúrira emlékeztet a helyzet. De álljuk az ütéseket, úgy gondolom, a tempónk jó versenykörülmények között, így vasárnap felzárkózhatunk” – nyilatkozta pénteken Wolff.

„Tudtuk, hogy Monaco és Baku nem azok a pályák, melyek kedvezni fognak nekünk. Ők (a Red Bull) nagyon jók voltak a kanyargós monacói szakaszokon, ezért erősek itt is, a Ferrari szintén. Aztán az is segít, ha valakinek olyan szárnya van, amivel plusz sebességet nyer” – emlékeztett a Mercedes csapatfőnöke a vitatott hajlékony hátsó szárnyakra, annak ellenére (vagy épp azért), hogy Christian Horner a Red Bulltól azt tanácsolta, inkább hallgasson ebben a témában.

WTCR-futamok, F1-es és MotoGP-időmérők - íme a bőséges szombati menü

Sűrű programunk lesz szombaton!

Szombat (június 5.)  

09:00 WTCR, 1. futam (tv: Eurosport 1 és Sport1, élő)

09:25 Formula-2, 1. sprintfutam(tv: M4 Sport, élő)

09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

10:20 WTCR, 2. futam (tv: Eurosport 1 és Sport1, élő)

11:00 - 12:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, 12:35, felv.)

13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

14:00 - 15:00 Formula-1, Időmérő edzés (tv: M4 Sport, élő)

14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő edzés (tv: Aréna4, élő)

15:40 Formula-2, 2. sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

555_1

fotó: dppi

A Red Bull és Ferrari elöl, a Mercedes sehol: Ez történt pénteken Bakuban (videó)

Néhány elfékezés, gumifallal történt koccanás és elveszített első szárny fűszerezte az Azerbajdzsáni Nagydíj edzésnapját, melyen Sergio Perez nevéhez fűződött a leggyorsabb köridő. A nap hivatalos összefoglaló videói (a YouTube-ra átkattintás után indíthatók el):

Búcsúként vb-cím? – interjú a Honda F1-es gurujával

Világbajnokként akar távozni a száguldó cirkuszból a japán motorgyártó – jelentette ki Masashi Yamamoto, a Honda F1-es programjának vezetője az interjúban, amelyet Barcelonában adott az Autósport és Formula Magazinnak, s amelyet több más érdekes téma mellett elolvashattok a néhány napja megjelent legfrissebb lapunkban.

afm-honda-interju

Hollandia csak oltással engedné be az F1-es dolgozókat a nagydíjára

A Formula-1-ben is újra meg újra felmerülő témát jelent a koronavírus elleni védőoltás: a szezon előtt a tesztnek és az évadnyitónak otthont adó Bahreinben felajánlotta a komplett paddockban, hogy beoltják őket a Pfizer vakcinájának mindkét adagjával. Ezt akkor az F1 testületileg visszautasította – igaz, néhány csapat (főként az olaszok, ahol rendkívül lassan indult be az oltás) és versenyző így is élt a lehetőséggel.

Rövidesen azonban komplikációt okozhat, ha a személyzet egyes tagjai nincsenek beoltva: a Motorsport.com ugyanis arról számolt be, hogy a holland kormány arról értesítette az FIA-t és a Formula-1-et, hogy a szeptember 5-re kiírt nagydíjra érkező dolgozók belépésének feltétele, hogy mindkét adag vakcinájukat megkapják addigra. Márpedig ez főleg a fiatalabb korosztálynak okozhat gondot: a briteknél például most jutottak el a 30-as korosztályhoz, és bár a két dózis közötti időszakot 12-ről 8 hétre csökkentették, így is problémás lehet, hogy mindenki megkapja mindkét oltását szeptember elejéig. Korábban amúgy már Szaúd-Arábia is hasonlóról tájékoztatta az F1-et, ám az ő versenyük csak decemberben esedékes, addig pedig bőven megkapná minden paddockbeli dolgozó a maga vakcináját.

f1-grid-barcelona-dppi

Honda-pole, Michelisz nyolcadik a WTCR-szezonnyitó időmérőjén

A rendhagyó program miatt – a Túraautó-világkupa versenye a Nürburgringi 24 órás hétvégéjén kap helyett – már pénteken megtartották a németországi szezonnyitó időmérő edzését. A háromszakaszos formátum helyett a kör hossza miatt a Nordschleifén klasszikus forgatókönyv szerint zajlott az időmérő, melynek 40 percébe csupán 3 kör fért bele.

Végül a leggyorsabb időt 8:54,791-gyel Nestor Girolami teljesítette a Münnich Motorsport Hondájával, nyolc tizedmásodperccel megelőzve a Hyundai új igazolását, Jean-Karl Vernay-t és egy másodperccel csapattársát, Esteban Guerrierit. Luca Engstler mögött a Lynk & Co legjobb eredményét szállító Santiago Urrutia lett az ötödik. A négy gyári Hyundai a páros rajtpozíciókat foglalja el: Michelisz Norbertnek ezúttal csak a nyolcadik helyezést jutott, de így is a címvédő, Yann Ehrlacher elől indul. A tizedik Yvan Muller a fordított rajtrácsos pole-t biztosította be, ezen a futamon Michelisz harmadik helyről kezd.

Ami a többi magyar vonatkozást illeti: az első körök alapján még leggyorsabb, de utolsó próbálkozásán hibázó Tassi Attila 13. helyezést szerzett a Hondával, a Zengő Motorsport Cuprái azonban a mezőny hátsó traktusában végeztek, Rob Huff 18. helye a legelőkelőbb a csapat számára. Holnap délelőtt, 9:00-kor és 10:20-kor sor kerül mind a két futamra a Nürburgring-Nordschleifén.

Az időmérő edzés eredménye:

Kit néz Checo Perez ilyen feszülten?

Bizony, kollégánkat, Mészáros Sándort, aki épp az FIA csapatfőnöki sajtótájékoztatóján faggatta az egybegyűlteket, többek között Franz Tostot is megkérdezve arról, hogyan teltek az első napok, miután Yuki Tsunoda odaköltözött Faenzába. A pillanatot a Red Bull Racing magyar munkatársa, Borsos Vanda kapta el.

Keresd az ezúttal otthonról, de idén újfent egyre gyakrabban a versenyek helyszíneiről jelentkező kollégánk Instagram-oldalát a kulisszák mögötti érdekességekért!

sanyi-perez-pf

F2: Lawsoné a pole Bakuban, a bajnoki éllovas csak a nyolcadik

Pénteken kora délután lezajlott a Formula-2 időmérő edzése Bakuban. A pole-pozíciót Liam Lawson szerezte meg, aki tíz perccel a vége előtt az élre ugrott, majd a saját legjobb idején tovább javítva bebiztosította rajtelsőségét az utcai pályán. A második Jüri Vips, a harmadik Oscar Piastri lett. A bajnokságot vezető Guanyu Zhou sokáig nagy bajban volt, az első tízen kívül rangsorolták, de az utolsó egy percben egy nyolcadik pozícióval javított a helyzetén. A fordított rajtrácsos pole-pozíciót Robert Svarcman szerezte meg, míg Roy Nissany a szabadedzésen történt balesete miatt ki sem tudott hajtani a pályára. A mezőnyt dicséri, hogy a 30 perces kvalifikáció a szűk és poros pálya ellenére piros zászlós megszakítás nélkül lezajlott.

Az F2-esek szombaton két, vasárnap egy futamot teljesítenek Bakuban. A menetrend itt olvasható.

f2-kvali-baku

Ha barcelonai MotoGP, akkor Rossi utolsó kanyaros előzése Lorenzo ellen

A hétvégén rendezik a Katalán Nagydíjat a gyorsaságimotoros-vb-n, és számos emlékezetes viadalt láthattunk az elmúlt évtizedekben a barcelonai pályán, de talán az egyik legismertebb verseny a 2009-es, amely a Yamaha akkori párosának gigászi összecsapását hozta. A feltörekvő fiatal titán, Jorge Lorenzo és a már akkor is legendának számító Valentino Rossi egész futamon öldöklő csatát vívott egymással, amely végül az utolsó kanyarban, az olasz parádés manőverével dőlt el. Íme, az utolsó körök a talán legautentikusabb olasz kommentárral:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!