DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda

Pro és kontra: Schumacher vagy Hamilton a nagyobb ász?

Lewis Hamilton októberben előbb utolérte, majd meg is döntötte Michael Schumacher futamgyőzelmi rekordját, ennek apropóján pedig az Autósport és Formula Magazin két szerzője, Balogh Tamás és Bognár Viktor érveket és ellenérveket sorakoztatott fel mindkét extraklasszis mellett és ellen annak kapcsán, hogy melyikük is tekinthető a (leg)jobbnak. Erről és még sok más érdekességről is olvashatsz magazinunk nemrég megjelent legfrissebb számában!

msc-ham-dppi

Hülkenberg kis híján a Red Bullhoz ugrott be a Nürburgringen

Idén harmadszor versenyzett a Racing Pointnál Nico Hülkenberg: a silverstone-i duplán a pozitív koronavírustesztet produkáló Sergio Perez helyére ugrott be, a hétvégi Eifel Nagydíjon pedig a rosszullét miatt hiányzó Lance Strollt helyettesítette. Csakhogy majdnem a Red Bull is felkérte őt: Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója szerint ugyanis Alexander Albon koronavírustesztje eleinte nem adott egyértelmű eredményt. „Felvettem emiatt vele a kapcsolatot pénteken, mert majdnem helyettesre volt szükségünk” – ismerte el Marko az F1-Insidernek nyilatkozva.

Sokan egyébként Hülkenberget eleve esélyesnek tartják arra, hogy 2021-ben átvegye a főként Max Verstappenhez képest alulteljesítő Albon helyét a Red Bullnál. Marko ismét leszögezte: a brit-thai pilótának teljesítenie kell, s akkor maradhat a csapatnál. A tanácsadó szerint Albon jól teljesített a Nürburgringen (pedig elfékezte magát, majd ütközött, végül pedig kiesett), s eleve nem hiszi, hogy sokan három tizeden belülre tudnának kerülni Verstappenhez. Mindenesetre Marko úgy fogalmazott: a jövő hónapban sorra kerülő Török Nagydíjon jelenthetik be a jövő évi felállásukat, de ha a jelenlegi négyesükön kívül kell keresgetniük, akkor valóban Hülkenberg és Sergio Perez az elérhető számukra.

hulkenberg-eifelgp-dppi

Megfosztották dobogós helyezésétől a Micheliszt kipöckölő pilótát

Több incidensben is érintett volt a WTCR Slovakia Ring-i versenyein Jean-Karl Vernay: a második versenyen Yvan Mullerrel, majd Nestor Girolamival ütközött – utóbbi hatalmas balesetet szenvedett ennek köszönhetően, s még a szalagkorlát is megrongálódott –, míg a harmadik futam elején a vezetésért harcoló Michelisz Norbertet pöckölte meg hátulról, aki emiatt szintén rengeteg pozíciót veszített (ez utóbbi a lenti videó 36. másodpercétől látható).

A felügyelők nem hagyták szó nélkül ezeket: a Muller-incidensért tíz másodperces időbüntetést kapott az Alfa Romeo pilótája, így a negyedikről a 14. helyre csúszott vissza a második versenyen, míg Norbi meglökéséért öt szekundumot írtak hozzá az idejéhez, így második helyett csak negyedik lett. A Girolami-esetért ugyanakkor nem szankcionálták Vernay-t.

Lemaradtál az Eifel Nagydíj valamelyik izgalmas mozzanatáról? Most bepótolhatod

Kellően változatos futamot erdményezett az F1 nürburgringi látogatása ahhoz, hogy érdemes legyen visszanézni a 60 körös viadal legjobb pillanatait. A videó átkattintás után indul el.

Azt hittétek, elmaradt Ricciardo „cipőzése” a Nürburgringen?

Hosszú idő után – és a Renault-val először – állhatott dobogóra Daniel Ricciardo, akinek a védjegyévé vált, hogy ilyen alkalmakkor a saját cipőjéből pezsgőzik. Ezt most az Eifel GP pódiumán elhagyta, később azonban az öltözőjében sort kerített rá:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Better late than never. BOTTOMS UP

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

Két bajnok, egy rekord - ezzel a képpel hajt fejet Hamilton vasárnapi eredménye előtt a Mercedes

Történelmi pillanatnak lehettünk tanúi a vasárnapi Eifel Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton beállította a minden idők legtöbb F1-es futamgyőzelmével rendelkező Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Csapata az alábbi képpel készült a nagy napra.

TCR Europe: Nagy Dániel egy jó adag ponttal és egy büntetéssel távozik Barcelonából

Hétvégén lezajlott a TCR Europe sorozat idei negyedik versenyhétvégéje, amit a spanyolországi Barcelonában rendeztek. Az időmérő edzésen a BRC színeiben versenyző Mat'o Homola szerezte meg a pole-pozíciót, míg csapattársa, Nagy Dániel a harmadik lett. A szombati futamon Mike Halder szerzett domináns győzelmet, míg Homola a negyedik, Nagy a hatodik helyre csúszott vissza. 

A vasárnapi futam nehezebben alakult számukra. A szlovák pilóta Daniel Lloyddal ütközve kiesett a versenyből, a negyedik helyen leintett Nagy Dánielt pedig pályaelhagyás miatt utólag egy pozícióval hátrébb soroltak. A győztes Andreas Backman lett.

Két fordulóval a vége előtt Mike Halder vezeti a bajnokságot. Nagy az ötödik, Homola a hatodik helyet foglalja el.

nagy_race2_bcn_tcreurope_2020

Fotó: TCT

Albon büntetőpontokkal távozik Németországból

A Danyiil Kvjattal történt ütközését követően két büntetőponttal jutalmazták a felügyelők Alex Albont - közölte a Racefans. A páros az Eifel Nagydíj virtuális biztonsági autós fázisa után ért össze, amikor Kvjat elfékezte az Albon elleni támadását, és átvágta a sikánt. Albon elhúzott a pályáról visszatérő Alpha Tauri mellett, ám olyan hamar visszasorolt elé, hogy a hátsó kerekével megtörte Kvjat vezető szárnyát. Az elem pillanatokkal később leszakadt az autóról, és a célegyenesben maradt.

A thai az esetet követően két büntetőpontot kapott, így jelenleg hétnél tart. Egy ötmásodperces időbüntetést is kiróttak rá, ám a kiesése miatt ez érvényét veszítette.

albon-portre-20202

Fotó: DPPI

Hamilton ajándékba kapta Schumacher egyik sisakját

Lewis Hamilton 91. F1-es sikere alkalmából megható ajándékot kapott a Schumacher családtól. A Mercedes pilótája az Eifel Nagydíjon beállította Michael Schumacher futamgyőzelmeket számláló rekordját, amire Mick Schumachertől megkapta a hétszeres világbajnok egyik mercedeses bukósisakját. Hamilton láthatóan meglepődött a gesztuson, ami annyira jólesett neki, hogy a dobogóra is magával vitte az ereklyét.

Úgy lőtték el a Moto2-es rajtot, hogy egy versenyző még nem ért fel a rajtrácsra

Elképesztő hibát követett el a versenyirányítás a Moto2-es Francia GP startjánál: Joe Roberts – aki egyébként a pole-ba kvalifikálta magát, ám a bokszból kivezető köre után úgy döntött, slick gumira vált, ezért a rajtrács végére sorolták – ugyanis még nem ért vissza a rajtrácsra a felvezető kör végén, amikor kialudtak a rajtot jelző piros lámpák.

A futamot egyébként a 2016 után újra győzni tudó Sam Lowes nyerte azok után, hogy az addig vezető Jake Dixon a hajrában elcsúszott a vizes aszfalton.

Hülkenberg beugrásával összeállt a Force India 2016-os párosa

A szokatlanul alakuló 2020-as évnek és a bolygók együttállásának köszönhetően az Eifel Nagydíjon egy újraegyesülésnek lehetünk szemtanúi. Nico Hülkenberg ezen a hétvégén Sergio Perez csapattársa lesz, ami nem az első alkalom az F1-ben: a német és a mexikói 2014-ben egyszerre igazolt az akkor még Force India néven futó istállóhoz, és egészen 2016 végéig együtt versenyeztek ott. Az akkori szezonzáró egyben az utolsó verseny volt, amit a gárda nem rózsaszín autóval teljesített.

perez-hulk-2014

A páros 2014-ben. Fotó: DPPI

Így adta át a múltnak Sato rekordját Bottas

Volt egy pályacsúcs, amit ezt a hétvégét megelőzően még Takuma Sato tartott: a Nürburgringen az ő 2004-es BAR-Hondájához fűződött a leggyorsabb kör az az évi első időmérő edzésről. Bár azt az 1:27,691-es időt már a szabadedzésen is fölülmúlták néhányan, a pontot végül az időmérő megnyerésével Valtteri Bottas tette fel az i-re, több mint 2,4 másodpercet verve a korábbi etalonra.

Így nézett ki mindez fedélzeti kamerából (a videó átkattintás után indul):

Tehenek miatt veszített időt a Szardínia Rali éllovasa

Meleg pillanatokat élt át Dani Sordo a WRC olaszországi fordulójának ezen a szombati szakaszán, bár a tehetek valaszínűleg még inkább féltették az éltüket, hiszen hanyatt-homlok menekültek a Hyundai útjából. "Megláttam a teheneket az út közepén, és egy kicsit megijedtem, hogy mi lesz velük, de végül csak egy nagyon kicsi időt veszítettünk miattuk" - mondta a szakasz után a spanyol, aki a szombati nap után is vezeti a Szardínia Rali összetettjét.

Tragédia: 21 éves navigátorhölgy halt meg egy portugál ralin

Halálos baleset történt a Portugáliában rendezett Rally Vidreirón: a szervezők közleménye szerint Laura Salvo, egy 21 éves kora dacára is tapasztaltnak számító spanyol navigátorhölgy életét vesztette, miután csupán 500 méterrel a verseny első gyorsasági szakaszának kezdete után lecsúsztak az útról és egy fának csapódtak. A Peugeot-t vezető Miguel Socias túlélte az ütközést, Salvo életét azonban már nem tudták megmenteni. A szervezők elmondása szerint a két perc alatt a helyszínre érkező mentőknek az autóba szorult hölgyet a kimentés után sikerült újraéleszteni, és a mentőhelikopterhez szállították, amivel eljuttatták volna a legközelebbi kórházba, ám már a felszállás előtt belehalt sérüléseibe - a közlemény szerint szívelégtelenség következtében.

A versenyt a történtek fényében leállították és törölték. Laura Salvo 2015 óta vett részt raliversenyeken navigátorként - nővére szintén navigátorként, apja pedig versenyzőként vállal aktív szerepet a raliéletben. Elhunyt honfitársukra ismert spanyol versenyzők, köztük ifjabb Carlos Sainz is megemlékezett közösségi oldalán.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Septiembre ⏳ Rally princesa de asturias y villa de llanes!!

.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tarquini összekeverte az autóját Lee tábornokkal

A WTCR-ben versenyző Michelisz Norbert csapattársa, Gabriele Tarquini látványos ugratást mutatott be a sorozat Szlovákia Ring-i első szabadedzésén. A Hazárd megye lordjaiba is beleillő mutatvány során autójának orra és futóműve megsérült, ám a pilóta ép bőrrel megúszta az esetet, így részt tudott venni a délutáni időmérő edzésen. Az esetről felvétel is készült:

Michelisz második a szlovák időmérőn, Tassi balesetezett

Egy héttel a hungaroringi forduló előtt a Slovakia Ringen vendégeskedik a WTCR mezőnye, immár a jelentős turbónyomás-emelést kapó Hyundaiokkal együtt. A két szabadedzés után (amelyek közül az egyiken a zengős Mikel Azcona volt a leggyorsabb) következő időmérőnek ezúttal az első etapja is téttel bírt, hiszen a Q1 határozza meg a vasárnapi első futam rajtsorrendjét: a rajtelsőséget Nathanael Berthon szerezte meg az Audival, míg a magyarok közül Michelisz Norbert a hatodik, Tassi Attila a 11., Boldizs Bence a 16., Kismarty-Lechner Gábor pedig a 22. helyen zárt (a műszaki gondokkal küzdő Azcona két csapattársa közé, a 17. pozícióba kvalifikált) – a zengős triónak ezzel mindhárom versenyre eldőlt a rajthelye. Ahogy az összetettet vezető Yann Ehrlacher-nek is, aki a pluszsúlyt kapó és hasmagasság-emelésen is átesett Lynk & Cóval csupán 15. lett: márkatársai közül is csak az újonc Santiago Urrutia tudta továbbverekedni magát.

A Q2-ben a piros zászló is előkerült, méghozzá Tassi miatt, aki beleforgott a falba. Ezzel a hondás a második és a harmadik versenyre a 12. rajthelyet szerezte meg. Egyetlen talpon maradt honfitársunk, Michelisz ellenben a harmadik helyen továbbjutott a Q3-ba, méghozzá Nicky Catsburg, Gilles Magnus, Berthon és Tom Coronel társaságában. A fordított rajtrácsos második futam pole-ját a tizedikként záró Nestor Girolami zsebelte be.

Az egy-egy gyorskörből álló Q3-ban aztán Berthon megint nem talált legyőzőre, így ő két pole-lal gazdagodott. Számunkra azonban a lényeg, hogy Michelisz második lett legjobb hyundaiosként, így egy kilencedik és egy második rajthelyet gyűjtött be – illetve nem mellesleg négy világkupapontot is –, azaz mindhárom versenyen az első tízből startolhat. Mögötte Catsburg, Coronel és Magnus volt a további sorrend. A szlovákiai futamok vasárnap 9:15-kor, 12:45-kor és 14:45-kor rajtolnak.

michelisz-wtcr-skring-kvali

Podcastspeciál: Amikor arról beszélünk, hogy miről beszélünk

A Formula Podcast stábja, Bethlen Tamás, Mészáros Sándor és Gellérfi Gergő beszélgetése Németh Krisztiánnal – az egyre népszerűbb autósportos elemzősorozatunk kezdeteiről, jelenéről és jövőjéről, persze ezúttal sem kulisszatitkok nélkül.

Csak Superman tud így felállni egy esésből, meg Joan Mir

Jól tudjuk a MotoGP versenyzőiről, hogy olykor lehetetlen dőlésszögekből, a fizikai törvényeit meghazudtolva képesek visszarántani a motort és elkerülni a bukást. Az viszont, amit Joan Mir a Francia Nagydíj harmadik szabadedzésén tett, egy egészen új szintet és mutatványt jelent. A spanyol elesett ugyan a Suzukival, de csúszás közben önmagát rántotta fel két lábra a kavicságyban. Ennél "szebb" baleset a motorversenyzés világában még nem volt! Hogy a fenébe csinálta?

 

Stroll rosszullét miatt nem ült autóba, már berendelték a tartalékost

Nincs százszázalékos egészségi állapotban, ezért kihagyja az Eifel Nagydíj harmadik szabadedzését a Racing Point pilótája, Lance Stroll. A kanadait az időmérő előtt még megvizsgálják, és csak akkor döntenek róla, ki vezetni Sergio Perez mellett a másik autót. A hírek szerint a csapat közben már berendelte idei jól bevált tartalékosát, Nico Hülkenberget.

stroll-portre-20201

Fotó: DPPI

A végére jött a dráma Vettel és Leclerc memóriajátékában

Újabb versenyhétvége, újabb feladat a Ferrari játéksorozatában. A Sebastian Vettel és Charles Leclerc nevével fémjelzett kétfős csapatoknak ezúttal a klasszikus memóriajátékban kellett helytállniuk, ahol a képeken a Ferrarihoz kötődő szimbólumoknak és személyeknak - köztük önmaguknak - kellett megtalálniuk a párját. Vettelnek más értelemben is jó volt a memóriája, hiszen, noha nem erre jártak a pontok, de könnyűszerrel ismerte fel a korábbi Ferrari-pilótákat a képeken, ami a csapattársának nem nagyon ment. Amikor Leclerc kis hezitálás után felismerte a Ferrari-alapító Enzo Ferrarit, Vettel megnyugtatta: "Ezzel megmentetted a jövő évi ülésed."

A péntek sztárja a Williams fekete kacsája

Felpróbálta a versenyzői sisakot, felült Latifi fejére, segédeszközként szolgált Russell dekázásainál, úszkált a bokszutcában és kipróbálta a rajtgyakorlatokat is (a megfelelő, felfestett helyről). Ő a Williams új kabalaállata, amely az elmosott pénteki edzések alatt érezte magát igazán elemében.

 

Ej5F5YbXsAAd2vt

Ej5ODpcWoAM3V5L

Ej5EAAIWsAMiV2F

Ej5DTfkXkAA9heX

Ej4XDsfWAAInHk6