DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

Da Costa a pole-ban, a DS Techeetah rendet rakott az első időmérőn

Megkezdődött a szezon több mint felét jelentő berlini szextett a Formula-E-ben, a hat versenynap nyitányát pedig a bajnoki tabella éllovasa kezdte a legjobb formában, hiszen Antonio Felix da Costa szerezte meg a pole-pozíciót az eredeti pálya fordított menetirányán, amit szerdán és csütörtökön használ a mezőny.

Da Costa a pontverseny első helyezettjeként az első csoportban volt kénytelen pályára hajtani az időmérőn, ám legközelebbi riválisaival ellentétben ő képes volt egy igazán erős kört összerakni, amely végül még az alapszakasz megnyeréséhez is elegendő volt. Nem úgy a többiek, hiszen a pontverseny második helyezettje, Evans csak a 9., Vandoorne a 16., Sims a 17., di Grassi pedig csupán a 21. lett. A brazilt legyőzte majdnem-újonc csapattársa, a pár éve egy FE-futamon már induló kétszeres DTM-bajnok René Rast is, aki a 14. helyre kvalifikált, míg az Auditól tavasszal elküldött és a NIO 333-nál menedéket találó Abt a 22. helyről startolhat, közvetlenül korábbi csapattársa mellől.

A superpole-ba da Costa mellett Buemi, Vergne, de Vries, Lotterer és d'Ambrosio jutott be, a mindent eldöntő menet pedig végül a két DS Techeetah elsőségével zárult. da Costa FE-karrierje harmadik rajtelsőségét szerezte, és 322 ezreddel gyorsabb volt Vergne-nél, ami az elektromos szériában különösen nagy különbségnek számít. Lotterer is boldog lehet a harmadik hellyel a Porschéval, még ha viccesen meg is jegyezte az autóból kiszállva: „Ha nem a korábbi csapatom állna előttem, akkor még örülnék is az eredménynek!" A szezon másik újonc gyártójának, a Mercedesnek is lesz egy autója az élmezőnyben, hiszen de Vries az ötödik helyre kvalifikált.

A szezonzáró Berlin ePrix-k sorának első futama ma, szerdán este közép-európai idő szerint 19:00 órakor kezdődik.

SP Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Antonio Felix da Costa DS 1'06.799  
2 Jean-Éric Vergne DS 1'07.121 0.322
3 André Lotterer Porsche 1'07.235 0.436
4 Sébastien Buemi Nissan 1'07.248 0.449
5 Nyck de Vries Mercedes 1'07.302 0.503
6 Jerome d'Ambrosio Mahindra 1'07.371 0.572
Q        
7 Sam Bird Virgin 1'07.492 0.370
8 Oliver Rowland Nissan 1'07.521 0.399
9 Mitch Evans Jaguar 1'07.555 0.433
10 Felipe Massa Venturi 1'07.563 0.441
11 Robin Frijns Virgin 1'07.581 0.459
12 Alex Lynn Mahindra 1'07.646 0.524
13 Max Guenther BMW 1'07.685 0.563
14 René Rast Audi 1'07.777 0.655
15 Edoardo Mortara Venturi 1'07.826 0.704
16 Stoffel Vandoorne Mercedes 1'07.993 0.871
17 Alexander Sims BMW 1'07.996 0.874
18 Neel Jani Porsche 1'08.014 0.892
19 Oliver Turvey NIO 1'08.089 0.967
20 Nico Müller Penske 1'08.118 0.996
21 Lucas di Grassi Audi 1'08.136 1.014
22 Daniel Abt NIO 1'08.554 1.432
23 Sergio Sette Câmara Penske 1'08.628 1.506
24 James Calado Jaguar 1'10.194 3.072

 

Eep7-TPWsAMc7eH

Hamilton: Legközelebb csak saját cipőből!

Nagyot fordult a világ, még Daniel Ricciardót is meglepte, amikor Lewis Hamilton kért egy cipős kortyot tőle az imolai dobogón – Martin Brundle felidézte, néhány éve a brit még fintorgott, amikor ő megkóstolta a győzelmi pezsgőt Ricciardo módra szervírozva. Egy fontos tanulságot azért levont a hatszoros világbajnok:

„Most már mindenki másnál jobban tudom, mennyire izzadsz bele. Ha bármikor újra megcsinálom, a saját cipőmet fogom használni!” – írta a közösségi médiába.

Véget is ér az F1-es Alfa-sztori? Meghoztuk a legfrissebb értesüléseket, ebből még Sauber-Renault is lehet!

Az Alfa Romeo és a Sauber egy évvel hosszabbította meg az együttműködést. Mi lesz utána? Kitárgyaltuk a podcastben!

 

Videó: Így robbant szét Verstappen jobb hátsója

A televíziós közvetítés alatt nem mutattak nekünk igazán jó kameraállást Max Verstappen defektjéről, amely miatt kiesett a versenyből a második helyen haladó holland, de a közösségi oldalakon és a videomegosztókon máris terjedni kezdett a Red Bull hátrafelé néző onboard kameraképe. Jól látható, hogy esélye sem volt megfogni az autót Verstappennek.

Előbb a fiataloké volt a pálya a kétéves Renault-val, aztán jöhet Alonso

Több mint egy hétre letáborozott a bahreini versenypályán – amely két nagydíjnak is helyszíne lesz a szezon hátralevő részében – a Renault istálló. Csütörtöktől hétfőig négy napon át tesztelt az istálló 2018-as versenygépével, amelyet a Renault akadémia három tagja, a Formula-2-es Christian Lundgaard és Guanyu Zhou, valamint F3-bajnok Oscar Piastri vezethetett.

Csütörtökön Lundgaard kezdett 101 kört megtéve az R.S.18-cal, majd pénteken Piastri váltotta élete első F1-es tesztjén, az ausztrál 82 kört teljesített. Vasárnap és hétfőn egyaránt Zhoué, a Renault hivatalos tesztpilótájáé volt a pálya, ő több mint 100 körig jutott mindkét nap. A Renault Sport Academy vezetője, Mia Sharizman elégedett volt azzal, ahogy Piastri felvette a tempót, a másik két pilótánál pedig fejlődést látott tavalyi tesztjükhöz képest a 2017-es versenygéppel.

A Renault tesztcsapata most pihenőt tart, de még nem csomagol: szerdán és csütörtökön újra pályán az R.S.18 Szahírban, mégpedig a csapat jövő évi pilótájával, Fernando Alonsóval.

A halo és az aeroscreen után mi is kifejlesztettük a saját fejvédőnket

Azt ugyan nem merjük kijelenteni, hogy versenyautók vadon kószáló alkatrészeivel szemben megvédene, de a koronavírustól igen, ennél pedig 2020-ban nincs komolyabb fegyvertény. Kicsit megszaladt a futószalag a gyártás során, így nemcsak nekünk, hanem olvasóinknak is jut belőle! A mosható, kétrétegű, a Formula.hu logójával ellátott arcmaszk - stílszerűen - a Formula.hu webshopjában rendelhető meg.

1maskara

Tavaly ilyenkor még nem gondoltuk volna, hogy ilyen kellékkel fog bővülni a céges ruházat, de ha már így alakult, az elmúlt hétvége során Mészáros Sándor kollégánk Imolában is megjáratta a formulás maszkot.

2maskara

Számokban összevetve a Ferrari és a Mercedes sikerkorszaka

Az Emilia-Romagna-i Nagydíjon aratott kettős győzelmével a Mercedes zsinórban hetedszer nyerte meg a konstruktőri világbajnokságot, megdöntve ezzel a Ferrari 1999-től 2004-ig tartó szériáját. A két sikerkorszakot vetette most össze az F1 hivatalos Instagram-csatornája: a számok minden téren a Mercedesnél jobbak, különösen a pole-pozíciók arányánál jelentős az Ezüst Nyilak fölénye:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Two incredible dynasties @mercedesamgf1 @scuderiaferrari #F1 #Formula1 #Motorsport #Mercedes #Ferrari

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Szenzációs: feljavított felvétel 1964-ből - Jim Clark és a Lotus

Az 1964-es Brit Nagydíjig repülhetünk vissza ezzel a feljavított, színes felvétellel:

 

Szereted a múltidéző cikkeket? Akkor a Formula Retro csoportban a helyed!

Nyáron indult el a Formula Retro Facebook-csoport, ahol weboldalunk évfordulós múltidéző cikkjeit osztjuk meg napi rendszerességgel, így ha érdekelnek az ilyen témájú olvasmányok, akkor csatlakozz minél hamarabb a képre kattintva:

retro_1_1 (1)

 

Marquez még az első valenciai futamon sem tér vissza

A Repsol Honda keddi előzetes sajtóközleményéből kiderült, hogy a hétvégi Európai Nagydíjon is Stefan Bradl lesz Alex Marquez csapattársa, így a még a szezonnyitón karját törő Marc Marquez Valenciában sem tér vissza a MotoGP mezőnyébe. Persze ez nem túl meglepő, hiszen Bradl másfél hete már elszólta magát azzal kapcsolatban, hogy a címvédő idén már nem fog versenyezni, hanem ő megy végig helyette – igaz, később úgy módosította a nyilatkozatát, hogy ez csak az ő véleménye volt a helyzettel kapcsolatban.

A Honda közleménye nem tér ki arra, hogy esetleg az utolsó két futamon, a második valenciai versenyen és a portimaói évadzárón (amelyek egyaránt zárt kapusak lesznek), láthatjuk-e Marquezt, de valószínűsíthető, hogy az újabb sérülés kockázata miatt már ott sem fog rajthoz állni a nyolcszoros világbajnok.

marc-marquez-dppi_1

Vannak F1-es pilóták, akik céges autót kapnak, Lando Norris viszont...

Egy biciklit kapott a McLarentől. Jó, ez valószínűleg az autón felül jár - mindenesetre Norris örült a kétkerekűnek is:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Not a bad little surprise to get home to! Big thanks to @BahrainMcLaren for sorting this out

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

A Shoey-sztori: Ricciardo összes cipőzése egy percben

Hétvégén ismét a cipőjéből ihatta a pezsgőt Daniel Ricciardo, ennek apropóján a Formula-1 összeszedte az eddigi ilyen eseteket - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Legendás istállót ért utol és már csak három előzi meg a Mercedest a konstruktőri vb-címek ranglistáján

Az Imolában aratott kettős győzelme révén a Mercedes zsinórban és összességében is hetedik konstruktőri világbajnoki címét szerezte a Formula-1-ben (1954-55-ös dominanciájuk alkalmával még nem osztottak ki ilyet). A sorozatban megnyert vb-címek terén ez új rekord, az összesített listán pedig felzárkóztak a negyedik helyre az ugyancsak hét év végi elsőséggel rendelkező Lotus mellé. Így pedig már csak az F1 talán három legikonikusabb gárdája előzi meg őket: a McLaren nyolc konstruktőri vb-győzelemmel áll a harmadik, a Williams kilenccel a második helyen, de míg őket hamar utolérheti a Mercedes, a 16 sikert számláló Ferrari abszolút rekordja még eléggé messze van tőlük.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

An elite club @mercedesamgf1 joined Lotus on 7 constructor titles #F1 #Formula1 #ImolaGP #Ferrari #Mercedes #Williams #McLaren #Lotus

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Gasly és Russell drámája, Grosjean panaszkodása, Hamilton aggódása – így szólt a rádió Imolában

Megérkezett a szokásos összefoglaló az Emilia-Romagna-i Nagydíj legjobb rádióüzeneteiről – például azt is hallhatjuk, hogyan reagáltak Raikkönen Russell balesetére (a videó átkattintás után indul!):

A Petronas-szerelésbe öltöztetett Roscoe is ott volt a Mercedes buliján

A sorozatban hetedik konstruktőri világbajnoki címet megszerző Mercedesnél Lewis Hamilton kutyáját, Roscoe-t is bevonták az ünneplésbe - Petronas-szerelésben adott pacsit a gazdinak.

 

Ilyen lenne, ha motorokat öltöztetnének az F1-es autók festésébe

Egy Reddit-felhasználó, u/BassTrombone7 készítette az alábbi összeállítást:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

What if you put F1 liveries... on motorbikes? Reddit user u/BassTrombone7 created these! which one is your favourite? #F1 #Formula1 #Motorbike #Reddit

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Ezeket az álomcsapatokat körözte le rekordjával a Mercedes

Az Ezüst Nyilak 2014 óta zsinórban hét konstruktőri vb-címet szereztek, ezzel új csúcsot állítottak fel e tekintetben a Formula-1-ben. Pedig volt már néhány „dream team” az F1 történetében, de a Williams például „csak” három, a McLaren és a Red Bull pedig négy egymást követő vb-elsőségig jutott, míg a Ferrarinak volt egy hármas és egy hatos szériája is – íme, az ezzel kapcsolatos gyűjtés:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The dream teams @mercedesamgf1 set a new record on Sunday by winning the constructors' title for the 7th straight year #F1 #Formula1 #MercedesF1 #Ferrari #McLaren #WilliamsF1 #RedBull #ImolaGP

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Norris leállította Sainz autóját - videó

Lando Norris jó csapattársként odament és leállította Carlos Sainz autóját, nehogy baj legyen...

 

Videók nézegetésével készült fel parádés első körére Giovinazzi

A vasárnapi futam talán legbravúrosabb kezdését Antonio Giovinazzi produkálta, aki hat helyet javított az első körben, a 20. rajtpozícióból a 14.-re zárkózott fel többek között csapattársát, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettelt is megelőzve. Az olaszt segítette, hogy lágy abroncsokon startolt, míg az előtte levő kilenc autó mind közepesen. De nem csak ez volt a titka: szombat éjjel imolai futamok felvételeinek tanulmányozásában merült el.

„Csodás első kör volt, megint hat pozíciót javítottam. Éjszaka ismét sok időt töltöttem azzal, hogy mindenféle rajtot néztem: a Formula Renault-ból, a Formula-4-ből és hasonlókból, ami csak megvolt a laptopomon. És aztán sikerült mindent összeraknom az első körben, persze egy kis szerencsével. A lágyon eléggé megnyomtuk a futam elejét” – idézi az Autosport Giovinazzit, aki végül 10. helyezéssel egy pontra váltotta teljesítményét Imolában. Raikkönen eggyel előrébb végzett, így az Alfa Romeo szezonja első kettős pontszerzésének örülhetett hazai pályán.

Videó: Így ünnepelte hetedik világbajnoki címét a Mercedes

A múlt hétvégi Emilia-Romagna-i Nagydíjon olyan eredményt ért el a Mercedes istállója, amire az F1 történetében eddig sosem volt példa: hét világbajnoki címet szerzett sorozatban, így rálicitált a Ferrari hat sikert számláló rekordjára. A csapat reakcióját az F1 hivatalos Youtube-oldala gyűjtötte össze egy videóba.

Még dolgoztak a pályabírók, amikor elengedték az autókat

Ijesztő pillanatokat élt meg néhány sportbíró George Russell balesetét követően a múlt vasárnapi Emilia-Romagna-i Nagydíjon. A lekörözött autókat úgy engedték el a biztonsági autó mögül, hogy emberek tartózkodtak az aszfaltcsíkon. 

Az esetre a Reddit egyik felhasználója hívta fel a figyelmet, aki az F1 hivatalos appjából készített felvételekkel bizonyította a Sebastian Vettel által "nagyon, nagyon veszélyesnek" minősített jelenetet. A szabályok szerint biztonsági autós fázis alatt a körhátrányban lévő autók megelőzhetik a bolyt, és saját tempójukban felzárkózhatnak a mezőny végére, így rendezve a sorrendet. Ebben az esetben hat pilóta, sorrendben Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi, Nicholas Latifi, Romain Grosjean, Sebastian Vettel és Lance Stroll vehette vissza a körét. Az első négy pilótát a versenymérnökeik figyelmeztették a veszélyre, utóbbi kettőt viszont nem, így ők jelentős sebességgel érkeztek meg az ominózus helyszínre. A legfélelmetesebb képek Stroll autójából készültek, aki a mérnöke utasítására gyakorlatilag versenytempóban érkezett a pályabírók felé.

Óriási szerencse, hogy a korábban elhaladók miatt egyikük sem tartózkodott az ideális íven.