DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda

Michelisz és Kiss Norbert az árva macskákért

Meglátogatta a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány védenceit Michelisz Norbert WTCR-bajnok, valamint Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnok. A két legsikeresebb magyar autóversenyző közösen ültetett el az alapítvány területe előtt egy koreai jegenyefenyőt, mellyel kifejezték: azonosulnak a macskaárvaház céljaival, küldetésével, s letették névjegyüket a felelős állattartás mellett.

Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke a rendezvényen elmondta: az árvaház magánkezdeményezésből nőtte ki magát a jelenlegi szintre, melyhez nélkülözhetetlen volt a helyi közösség, az önkormányzati testület, valamint a működésüket biztosító segítők támogatása. Az alapítvány főként beteg, sérült vagy idős, gazdához kerülésre kevés eséllyel bíró macskák minőségi ellátására szakosodott,

A macskaárvaház területén ültetett fák mind egy-egy közszereplő voksát jelentik az állatvédelem mellett. Több Heves megyei cég és civil szervezet mellett van már itt fája a Gender Racing Team-nek, illetve Horváth László országgyűlési képviselőnek is.

DSC_1483-696x477

fotó és forrás: kekesonline.hu

Csak két autó áll Hamilton garázsában – Mercedes EQS egyik

Lewis Hamilton közismerten megvált robbanómotoros autóitól, köztük a híres lila Paganitól, és a környezettudatosság jegyében kizárólag elektromos hajtással közlekedik tovább. A Daily Mail lap a hétszeres világbajnok garázsában álló Mercedes EQS-nek szentelt figyelmet: a 80 ezer font (átszámítva több mint 30 millió forint) értékű jármű villanymotorja 470 lóerő teljesítményre képes, 4,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, hatótávja pedig 700 kilométer.

Hamilton garázsa két autóra zsugorodott: a Mercedes EQS társasága meglepő módon egy Smart.

„Max egy igazi kellemetlenség az újraindításoknál”

Az utóbbi néhány futamon megfigyelhető volt, hogy a biztonsági autós fázist követő újraindítások előtt Max Verstappen rendre az éllovas mellé megy, mielőtt az elindulna: ezt láthattuk tőle már a tavalyi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj emlékezetes véghajrájában Lewis Hamilton ellen, valamint az idei első két versenyen Charles Leclerc ellen. Magától értetődő, hogy ez bosszanthatja a versenyben vezetőt, de az ex-F1-es Jolyon Palmer azt is elmagyarázta, miért:

„Maxnak van egy stratégiája az újraindításokra, amikor az éllovas mellé megy és ezzel megakadályozza, hogy ott kanyarodjanak, ahol akarnak. Charles-t ez nem zavarta meg, kicsit arrébb szorította őt és megőrizte a vezetést. Nyilván nincs DRS az újraindításnál, szóval a nyomás nem volt akkora” – mutatott rá az F1 TV-nek nyilatkozva Palmer, aki szerint a Red Bull-os ezzel a stratégiával azt gátolja meg, hogy az éllovas az ideális ívén kanyarodhasson:

„Charles a külső ívre akarna húzódni, hogy nagy lendülettel mehessen be a bal kanyarba. De azzal, hogy Max ott van mellette, a reakcióideje is jobb lesz, kevesebb távolságot veszít, jobban látja azt is, mikor indul el Leclerc, s egyúttal meggátolja az áhított külső ív használatában. Max legyezget is közben, és végig ott van az éllovas mellett, egy igazi kellemetlenség a versenyt vezető pilóta számára, aki próbálná felmelegíteni az abroncsokat.”

verstappen-dzsidda-leclerc-dppi

Díjaztuk a szaúdi hétvége legjobbjait és a legnagyobb csalódást is

A Formula Podcast futamértékelőinek állandó eleme a hétvége legjobb, legmeglepőbb és legnagyobb csalódást keltő teljesítményeinek kiemelése: ezúttal Perez, Leclerc és két brit pilóta osztozott állandó „díjainkon” – az adás e szakasza 49:52-től hallható.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Steiner szerint Magnussen a Viking gyenge nyakkal

Többször szóba került a dzsiddai hétvégén, hogy Kevin Magnussen annyira nem volt még felkészülve erre a terhelésre, hogy iszonyatos nyakfájdalmak gyötörték - a szombati időmérő után is teljesen kikészült, az 50 körös futam pedig végképp megadta neki a kegyelemdöfést. Csapatfőnöke, Günther Steiner szerint ő ugyan Bahreinben még Vikingnek hívta Magnussent és az volt a Viking visszatérésre, Dzsiddában már változtatott a beceneven...

"Nagyon fájt a nyaka a futam után. Úgy hívtam, hogy a Viking gyenge nyakkal! Mindenesetre ez egy ilyen dolog, főleg ilyen gyors kanyarokból álló pályán. Ha valaki egy évig nem vezetett hasonló autót, annak ilyenkor ez elég megterhelő tud lenni..." - mondta Steiner az F1 Nation podcastnek.

FO3lp1_X0AcGCKd

fotó: Haas F1 Team

 

A versenyzők már 2017-ben kérték, most teljesült

Egy aktuálissá váló archív videót bányászott elő az ESPN: a sorozat friss tulajdonosválása, az amerikai Liberty Media kapcsán arról kérdezték a pilótákat, mit akarnak a széria új főnökeitől.

„Versenyt Vegasban” – vágta rá Daniel Ricciardo az akkor még szürreálisnak tűnő ötletet. Hamilton Miamiban szeretett volna versenyezni – öt évvel később mindkettőjük kérése teljesült, május 6-8-án az első Miami Nagydíjra kerül sor, 2023 novemberében pedig a Las Vegas Nagydíjon hangzanak fel a motorok.

Csak Fernando Alonso kívánságát nem hallgatták meg, aki egyenlő motorokat kért a mezőny összes tagja számára…

Új szintre emeli kapcsolatát a Red Bull és a BMC

A BMC cégével kötött új megállapodást az osztrák istálló, melyet tegnap jelentettek be a felek. A Red Bull partnere egy kerékpáros márka, melyet 1994-ben alapítottak meg Raleigh néven, 2001-ben pedig egy svájci üzletember vásárolta meg a vállalkozást, amiből létrejött a jelenlegi név, tovább a Bern melletti Grenchenben építettek meg egy hatalmas gyárat. A vállalat azóta a versenysportban is kiváló eredményekre volt képes, a jövőben pedig a Red Bull Advanced Technologies szakértelmére is számítanak majd, hogy feltárják az F1 és a nagy teljesítményű versenykerékpárok közötti kapcsolódási pontokat.

„Ez a mostani megállapodás új szintre emeli az eddig is rendkívül sikeres együttműködést. Közel négy éve dolgozunk szorosan együtt a BMC cégével, az F1-es technológiák alkalmazása pedig a profi kerékpározásban is lenyűgöző eredményeket hozott. Most erre a sikerre építünk, hogy egy új partnerségre koncentrálhassunk, amely növeli az ismertséget, fokozza az elkötelezettséget, valamint innovatív módon összekapcsolja a kerékpározás és a motorsport rajongóit” – idézték a hivatalos közleményben Christian Horner szavait.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

Nem először fog három versenyt rendezni egy évben az Egyesült Államok

Az F1 csütörtök hajnalban bejelentette, hogy 2023-tól Las Vegas is futamot rendez – méghozzá egy szombat estit, helyi idő szerint 22 órai rajttal –, így jövőre az austini Amerikai Nagydíjjal és az idén debütáló Miami Nagydíjjal együtt három viadalra fog sor kerülni az Egyesült Államokban. Nem ez lesz azonban az első ilyen alkalom a Formula-1 történetében: 1982-ben ugyancsak három futamot teljesített a mezőny. Akkor Long Beach, Detroit és ugyancsak Las Vegas (csak épp a Caesars Palace parkolója) volt a három helyszín.

Ezen kívül egyetlen esetet találunk még, amikor egy ország egy szezonon belül három nagydíjat rendezett, ám ehhez szükség volt a koronavírus-járványra is: 2020-ban Monzához csatlakozott a felforgatott naptárban Mugello és Imola is, így Olaszország triplázott abban az idényben.

usa-1982-dppi-f1

Lefotóztuk: Leclerc Monacóban ferrarizgat

Aki egy átlag csütörtöki napon Monacóban jár, azzal akár az is megtörténhet, hogy belefut Charles Leclerc-be. Ez történt a Formula.hu állandó informátorával, Balázzsal is, akinek sikerült kiszúrnia a Ferrari vb-apiránsát. A monacói pilóta előhúzta kedvenc fenevadját, egy Ferrari 488 Pista Spydert, amivel krúzolni vitte barátnőjét, Charlotte-ot. A vörösök menője két forduló után csapattársát 12 ponttal megelőzve áll a bajnoki pontvadászat élén.

Leclerc01

Leclerc02

Ezüst, kék, sárga, rózsaszín: a Mercedes DTM-festései

A Német Túraautó-bajnokság létszáma jelentősen, 19-ről 29 főre ugrik 2022-ben, a legnépesebb különítmény azonban idén is a Mercedesé lesz, amely a tavalyi hét helyett nyolc AMG GT3 Evót állít csatasorba. Ezek fényezését egyszerre, csütörtökön mutatta be a gyártó, az első hivatalos teszt, a jövő hétfőtől csütörtökig tartó hockenheimi gyakorlás előtt.

 

A Winward csapat háromról két autóra bővül, a HRT-től átigazoló címvédő, Maximilian Götz (1), Lucas Auer (22) és az újonc David Schumacher (27) alkotják. A Haupt Racing Team Luca Stolz (4) és Arjun Maini (36) új párosával áll fel, a GruppeM szintén bővül, egy helyett két autót állít csatasorba a DTM-visszatérő Maro Engel (88) és az elsőéves Mikael Grenier (99) számára, míg a Mücke Motorsport újra egy autót indít, továbbra is Maximilian Buhk (18) számára. Maini tavalyi csapata, a GetSpeed nem lesz a mezőnyben.

A DTM-ben megszokottak szerint az azonos színek nem feltétlenül tükröznek megegyező csapatot, a két rózsaszín autót Götz és Engel vezeti, akik más istállókat képviselnek. A feltűnő sárga versenygép Stolzé lesz, az ezüst-szürke autókat Buhk és Grenier vezeti, míg a kék szín Auer, Maini és Schumacher autóján dominál.

Hét gyártó vág bele a Formula-E Gen3-as korszakába

Az FIA és a Formula-E közzétette azon gyártók sorát, amelyek jelen lesznek az elektromos formulaautós világbajnokság első Gen3-as idényében, azaz a 2023-as szezonban. A listán hét márka szerepel, név szerint a DS, a Jaguar, a Mahindra, a Maserati, a Nissan, a NIO333 és a Porsche. Ez némileg visszalépés a korábbi csúcshoz képest, hiszen 2018-ban összesen 11 gyártó volt jelen, ám azóta a BMW és az Audi is kiszállt, s ugyanezt fogja tenni a jelenlegi évad után a Mercedes is. A Penske, amely a Dragon partnere, a jövőben ügyfélcsapatként folytatja, a pontos terveiket később jelentik be.

A harmadik generációs Formula-E-autót egyébként április 28-án leplezik majd le Monacóban, néhány nappal a helyi világbajnoki futamot megelőzően.

fe-2022-dppi

Egyedi reklámok lesznek a melbourne-i célegyenesben

Elég régen, 2019-ben tartottak utoljára Ausztrál Nagydíjat az Albert Parkban, miután 2020-ban gyakorlatilag az utolsó pillanatokban mondták le a versenyt a koronavírus miatt, tavaly pedig szintén emiatt nem látogatott el a mezőny Melbourne városába. Jövőhéten viszont visszatérnek a dolgok a normális kerékvágásba, amire a helyszínen már mindenki nagyon készül. Ennek egyik jele, hogy a hazai hős Daniel Ricciardo neve az F1 egyik kiemelt szponzora, a Heineken hirdetésében is megjelenik. Erről az elismert fotós, Kym Illman posztolt egy képet, aki külön kiemelte, hogy az alább látható reklám nem elírás, tényleg Ricciardo nevével játszottak el egy picit, amiből így a holland vállalat alkoholmentes termékére utaló 0.0 is kijött.  

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kym Illman F1 (@kymillman) által megosztott bejegyzés

„Epikus, őrületes!” – egy „kicsit” izgalomba jöttek a pilóták a Las Vegas-i futam hírére

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban jelentették be, hogy a híreszteléseknek megfelelően 2023-tól kezdve Las Vegas-i Nagydíjat is rendeznek a Formula-1-ben: a mezőny a kaszinóváros legendás utcáin fog száguldani, ráadásul szombat éjszaka. A pilótákkal a hírt a kamerák előtt közölték – és mivel Sebastian Vettel is szerepel a válogatásban, ennek még a szezonrajt előtt kellett megtörténnie –, a versenyzők pedig egytől egyig hüledeztek és izgalomba jöttek a Las Vegas-i futamtól.

Többen is utaltak rá, hogy a csapattagokkal együtt alighanem be fognak majd térni néhány kaszinóba a nagydíjhétvége során: Lewis Hamilton jelezte is, hogy nem lesz könnyű a pályán zajló eseményekre koncentrálniuk, Max Verstappen pedig a partikra utalva azt kérte, hogy mindenképp legyen kihagyás az azt megelőző és azt követő viadalok között, hogy kipihenhessék a fáradalmakat.

Egytől tízig: Így pontoztuk a pilóták dzsiddai produkcióját

Ahogy mindig, a Szaúdi Nagydíjat követően is 1 és 10 közötti skálán értékeltük a mezőny tagjainak teljesítményét, mely skálán az 5,5 az átlag, az 1 a minősíthetetlen produkció, míg 10-est csak a tökéletes (vagy ahhoz rendkívüli közeli) teljesítmény érdemel ki. 01:10:30-tól meghallgathatod, milyen pontokat osztottunk a dzsiddai hétvégére!

 

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

MiniDrivers: Udvariassági verseny Szaúd-Arábiában

Charles Leclerc és Max Verstappen Dzsiddában is megvívtak a győzelemért, ezúttal pedig a  világbajnoki címvédő kerekedett felül. Így látta a MiniDrivers a Szaúd-arábiai Nagydíjat.

Rosbergék hómobil-túrára mentek

Nico Rosberg és édesapja, Keke Rosberg egy hómobil-túrára indultak a minap a Finnország északi részén lévő Lappföldön, mely közben megcsodálhatták az északi fényt, egy igluban vacsorázhattak és még raliztak is egyet a jégen, ahol Keke le is nyomta fiát. "Az ódivatú apám pedig nem vállalja az arcát a közösségi médiában" - tette hozzá a 2016-os világbajnok, aki féltve őrzi két kislánya arcát is a nagyvilág elől, bár az öreg Keke erre aligha van rászorulva...

 

 

Balesetek, házon belüli és győzelemért zajló csaták a legjobb szaúdi onboard felvételek között

Megérkezett a Formula-1 szokásos gyűjtése a legutóbbi futam, jelen esetben a Szaúd-arábiai Nagydíj legjobb belső kamerás felvételeiről – a válogatásvideó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

onboard-dzsidda-video

A Magnussen jelentette nyomás miatt balesetezett Schumacher?

Mick Schumacher produkálta a szaúdi F1-es nagydíjhétvége legnagyobb balesetét: a német pilóta a Q2-ben csapódott a falnak, de szerencsére sértetlenül megúszta az incidenst. Egyes szakértők úgy vélik, az autótörés annak a jele volt, hogy a Haas versenyzője érzi magán a nyomást amiatt, hogy Nyikita Mazepin helyett immár egy sokkal rutinosabb kollégája van Kevin Magnussen személyében, aki ráadásul eddig erősebb produkciót is tett le az asztalra – közéjük tartozik az ex-F1-es Christian Danner is, aki a német Sport 1 adásában beszélt erről:

„Sokkoló pillanat volt. Ez az új csapattárs által rá helyezett nyomás eredménye. Sokkal magasabban van a léc. A nagyszerű, hogy elfogadja a kihívást” – fogalmazott Danner. Hasonló álláspontot képviselt a műsorban mellette ülő korábbi csapatvezető, a Jordannél és a Hispaniánál is megforduló Colin Kolles: „Nagyon keményen kell dolgoznia, hogy elérje Kevin Magnussen szintjét. Tesztelés nélkül jött vissza egy év kihagyás után, és rögtön jobb volt nála. És Magnussen sem lesz rosszabb, csak jobb.”

schumacher-crash-dzsidda-dppi-3

Szivárogtat az F1, Las Vegasban is lesz nagydíj!

Mint arról már korábban beszámoltunk, az austini és az idén debütáló miami versenyek mellett egy harmadik USA-beli helyszínre is szívesen elvinné a száguldó cirkuszt a Liberty Media, ez pedig össze is fog jönni! Ugyanis szerdán délután egy sejtelmes videót tett fel az F1 a közösségi felületeire, melyeken a fények villódzása közben kivehető a Las Vegas felirat, így már csak a hivatalos bejelentésre kell várnunk, aminek hajnalban jöhet el az ideje.

 

Ilyen volt a helyszínen átélni a dzsiddai merényletet

A 100. F1-es hétvégéjét teljesítő Mészáros Sándor kollégánk számára nem csupán pozitív okokból maradt emlékezetes a jubileum, hiszen a Szaúdi Nagydíj első napján testközelből élte át a dzsiddai olajfinomító elleni támadást. Hogy milyen volt a hangulat a sajtóközpontban és a paddockban, meghallgathatjátok a Formula Podcast legújabb adásában 01:58-tól.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Elkészült a MotoGP által használt sikán a spielbergi második egyenesben

Amióta a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2016-ban visszatért a Red Bull Ringre, a pálya többször is a kritikák kereszttüzébe került a biztonsági aggályok kapcsán. Mindenekelőtt a 3-as kanyar és az ahhoz vezető egyenes miatt panaszkodtak a motorosok, különösen a 2020-as rémisztő baleset után, amikor az összeütköző Johann Zarco és Franco Morbidelli versenygépei csak centiméterekkel kerülték el az éppen kanyarodó Maverick Vinalest és Valentino Rossit.

Annak érdekében, hogy csökkentsék a tempót a szóban forgó szakaszon, egy sikánt építettek a 2-es kanyarnak nevezett törésbe, amelyet a Formula-1-esek és az egyéb autós szériák nem fognak használni, csak kifejezetten a motorosok. A munkálatok most befejeződtek, a pálya pedig megosztott néhány fotót az átalakított szakaszról:

spielberg-sikan-1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

spielberg-sikan-2