Silverstone megerősítette: zárt kapus lesz a Brit Nagydíj – ha lesz
https://formula.hu/parc-ferme/25230
Stuart Pringle, a silverstone-i pálya főnöke a jegyvásárlóknak kiküldött levélben tájékoztatta erről a nézőket. Mint írta: igyekeztek a lehető legtovább elhúzni a döntést, de mostanra egyértelművé vált, hogy a jelenlegi egészségügyi helyzet és a kormány intézkedései miatt nem tudják nézők előtt megtartani az idei Formula-1-es Brit Nagydíjat. A már belépővel rendelkezők vagy átírathatják a jegyüket a 2021-es versenyre, vagy az ár teljes visszatérítését kérhetik. Pringle hozzátette: jövőre több ezer különjegyet fognak biztosítani a koronavírus-járvány miatt a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozóknak.
A mostani bejelentés alapján tehát Silverstone úgy készül, ha zárt kapusan is, de meg tudja rendezni az F1-es nagydíját – sőt, sajtóhírek szerint rögtön két versenynek is otthont ad a brit helyszín, ahogy előtte hasonlóra készül Spielberg is. Mindezeket azonban még nem erősítették meg, de várhatóan rövidesen hivatalosan is kiadják a járvány miatt módosított F1-es menetrendet.
„Verstappen jobb lesz, mint Hamilton, aki jobb, mint Schumacher” – egyetértetek ezzel?
https://formula.hu/parc-ferme/36163
„Verstappen egy generációs tehetség, aki jobb lesz, mint Lewis Hamilton, Hamilton jobb, mint Michael Schumacher, ő pedig jobb volt, mint Ayrton Senna. Ez így fejlődik, mindig jön valaki, aki jobb lesz, mint az előző generációs tehetség” – mondta Johnny Herbert korábbi F1-es pilóta.
Szerinte Verstappen sokat fejlődött pilótaként az utóbbi években, sokkal érettebb, jobban ítéli meg a helyzeteket, és most tökéletes formában vezet, ráadásul az autója is adott ahhoz, hogy rekordokat döntögessen, ahogy az elődei is tették.
fotó: Ollé Iván
Előszedte bakui hátsó szárnyát, a padlón is módosít a szünet előtt az Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/36162
A konstruktőri versengésben lépéshátrányba került istálló a nyári szünet előtti utolsó helyszínen is bevet egy fejlesztési csomagot: változik a pálya igényeihez igazított hátsó szárny, valamint a padló is módosul.
Az alacsony leszorítóerős szárny, amelyről hiányzik a Gurney-toldat, ismerős lehet a csütörtökön készült képeken: Bakuban már használta az istálló. A hátsó légterelő kapcsán Mike Krack csapatfőnök nyilatkozta: nem csupán Belgiumra, hanem más, alacsony leszorítóerős pályákra is szánják, mint amilyen Monza vagy Las Vegas lesz.
El Aston Martin en Spa #f1 #BelgianGP pic.twitter.com/WJbwsQo8T7
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) July 27, 2023
| Aston Martin’s rear wing configuration for the #BelgianGP.
— Aston Martin Formula 1 News (@AMF1News) July 27, 2023
Low-load configuration and no gurney flap.
It's the rear wing that was newly introduced in Baku. pic.twitter.com/P15R284okV
Coulthard egy másik pilótát is elküldene az F1-ből
https://formula.hu/parc-ferme/36161
A sokszoros futamgyőztes David Coulthardot a minap megkérdezték, Nyck de Vries menesztéséről, ám a skót megragadta az alkalmat, hogy egy másik pilóta helyét is megkérdőjelezze a mezőnyben. Amikor arról kérdezték, vajon De Vries elég időt kapott-e az F1-ben, így válaszolt: „Szerintem ez nem az időn múlott, hanem a tempón. Ez a bajnokság arról szól, hol áll meg az óra: vagy me tudod futni a köridőt, vagy nem.”
„Átlagosan két és fél tizeddel maradt el Yuki Tsunodától” – folytatta Coulthard, majd rátért Logan Sargeantra. „A legrosszabb átlagos teljesítményt Logan Sargeant nyújtja a Williamsnél, fél másodpercre van Alex Albontól. Persze pénzt hoz a csapathoz, és ha más szempontokat is nézünk, amerikai, és ez nagyon jól illik az F1 általános irányvonalába. De szerintem csakis az köridőket kellene néznünk, és nem a… A verseny nem a személyiségről szól!”
Norris már Silverstone-ban is fellökött egy trófeát
https://formula.hu/parc-ferme/36159
A Magyar Nagydíj hétvégéjének egyik legemlékezetesebb és a közösségi médiában legnagyobb vihart kavaró mozzanata az volt, amikor Lando Norris odacsapta a pezsgőjét a dobogóhoz, s ezzel fellökte Max Verstappen győzelmi trófeáját, mely össze is tört.
I can see the ‘Lando Norris SMASHES rival’s trophy after second place’ headlines already pic.twitter.com/rdtvy8X1Gr
— nic (@nnicolef1) July 23, 2023
Jóval kisebb visszhangot keltett ugyan, de Norris már Silverstone-ban sem kímélte a trófeákat: akkor a sajátját sikerült ünneplés közben felborítania, de mivel az nem törékeny anyagból készült, az eredmény nem volt ennyire látványos (és talán ennyi magunk közt elismerhetünk, maga a trófea sem volt ennyire látványos).
lando dropped the trophy pic.twitter.com/yMKuyAr1Ru
— comfort lando (@safeforlando) July 9, 2023
Komoly statisztikai kérdés: vajon előfordult valaha az F1 történetében, hogy valaki két egymás utáni versenyen lelök egy trófeát a dobogóról?
„Hamilton a rajt után megmutatta nagyságát”
https://formula.hu/parc-ferme/36160
A különböző projektjei mellett az F1-es sajtóban is állandó szerepet vállaló Ralf Schumacher természetesen a Magyar Nagydíj legfontosabb mozzanatairól is kifejtette véleményét, s rámutatott arra, hogy a bő másfél év után újra pole-t szerző Lewis Hamilton szerinte hogyan villantotta meg emberi nagyságát az elhibázott rajtja után: „A versenyen elrontotta a rajtot, és ezzel idő előtt el is vesztegette az esélyét a dobogóra. A hiba után azonnal elnézést kért a csapattól, ez pedig a nagyságról tanúskodik!”
Schumacher kitért Toto Wolffra is, aki csalódottságában egyenesen odáig merészkedett, hogy a mezőny Verstappen mögötti részét Formula–2-esnek minősítette: „Wolff viselkedése arról tanúskodik, hogy jelenleg tanácstalanok, ami nagyon szokatlan, és váratlan a Mercedestől, akik annyi éven át uralták a sportágat” – mondta az egykori pilóta a konstruktőri bajnokság második helyén álló csapatról, akik szerencséjére közvetlen riválisaik, az Aston Martin és a Ferrari sincs csúcsformában.
F1.5 – Norris duplázott
https://formula.hu/parc-ferme/36158
Játék a számokkal: hogyan nézne ki a 2023-as világbajnokság állása, ha egyszerűen eltüntetnénk a két Red Bullt a képletből? Norris sorozatban második futamgyőzelmével rohamtempóban zárkózik fel az élmezőnyre, Alonsónak fogy az előnye Hamiltonnal szemben, Piastri levadássza az Alpine-okat, sőt Gaslynak még Albonnal is meggyűlhet a baja.
A pole-t félkövér, a leggyorsabb kört dőlt betű jelöli, az utóbbiért járó pont a táblázatban a helyezésért járó ponthoz hozzáadva szerepel.
„Megtanítom Maxnak, hogy értékelje a Herendit” – Marko
https://formula.hu/parc-ferme/36157
Az F1-es Magyar Nagydíj után a legnagyobb visszhangot az váltotta ki, hogy Lando Norris szerencsétlen pezsgőbontós mozdulatával leverte és összetörte Max Verstappen győztes herendi trófeáját. A fél évig készült és 40 ezer euró értékű porcelánt pótolni fogja a cég, így a holland néhány héten belül kezébe veheti az ép trófeát. Maguk az érintett versenyzők viccelődve, lazán fogták fel a történteket, a Red Bullnál azonban volt valaki, aki nagyon is tisztában volt a trófea és a herendi porcelán értékével: Helmut Marko.
„A magyarok híresek az értékes porcelán iránti szeretetükről” – nyilatkozta a tanácsadó. „Már az én időmben is gyönyörű tálakat és vázákat adtak át. A trófea másolata a gyárunkba fog érkezni, és meg fogom tanítani Maxnak, hogy értékelje az eredetit, amit most pótolnak. Ez magyar hagyomány, a fiataloknak meg kell ezt érteniük.”
A jelek szerint immár Christian Horner is tisztában van az értékekkel, a Red Bull F1-es csapatvezetője ugyanis az F1 Nation podcast adásában jegyezte meg tréfálkodva, hogy a Herendinek számlát kellene küldenie a trófeatörő Norrisnak: „Nemrég hallottam, hogy 40 ezer eurós a kár és hat hónap munkájáról van szó, úgyhogy nyilván mondtam, hogy küldjék neki a számlát. Ez így fair, ő lökte le.”
Óvatosságra inti Newey-t az 1999-es F1-es szezon emléke
https://formula.hu/parc-ferme/36156
Történelmi magasságokban jár jelenleg a Red Bull a Formula-1-ben, a Magyar Nagydíjon aratott sikerükkel megdöntötték a McLaren 35 éve fennálló rekordját a sorozatban elért győzelmek tekintetében. Adrian Newey, a bikák tervezőzsenije így beszélt minderről az F1 Nation podcast adásában: „Lenyűgöző sorozat, sosem álmodtunk ilyesmiről. Sosem gondoltam volna, hogy megelőzhetjük az 1988-as McLarent, úgyhogy ez elismerés az egész csapatnak, a keményen dolgozó srácoknak és a szezonban mutatott megbízhatóságunknak.”
Mindennek köszönhetően a Red Bull jelenleg több mint kétszer annyi ponttal rendlekezik a konstruktőri vb-tabellán, mint a második Mercedes. Ennek ellenére Newey óvatosságra int – mindenekelőtt annak fényében, amit ő átélt 1999-ben a McLarennél (egy egyébként jóval szorosabb helyzetben): „Idény közben nem gondolunk arra, hova jutottunk, mindig a következő futamot tartjuk szem előtt. Még hosszú út áll előttünk. Nagyon tisztán emlékszem 1999-re, amikor Mika [Hakkinen] vezetett Silverstone előtt, ahol Michael [Schumacher] eltörte a lábát, és hogy teljesen őszinte legyek, csapatként bealudtunk az év hátralévő részére, s így végül csak a legvégén dőlt el a cím, a konstruktőrit pedig el is buktuk. Ez egy lecke volt arra, hogy bármennyire is jól néznek ki a dolgok, tovább kell nyomnod.”
Mercedes: Támogatjuk, de nem a mi problémánk De Vries elküldése
https://formula.hu/parc-ferme/36155
Az AlphaTauri tavaly ősszel a Mercedes kötelékeiből kiszakítva igazolta le Nyck de Vriest, akit viszont mindössze tíz futam után, a nyári szünetet meg sem várva küldött el a Red Bull. Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke az F1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén elmondta, hogy szívesen visszafogadnák a hollandot szimulátorversenyzői szerepkörben, amit korábban is betöltött, de szerinte aligha erre vágyik a pilóta. Toto Wolff viszont arról beszélt a Sky Sports F1 kameráinak, hogy bár támogatják De Vriest, nem igazán van helyük számára a csapatban:
„Rajongója vagyok Nycknek, mivel elképesztően intelligens, és mindig nagyban hozzájárult az autónk fejlesztéséhez. Talán több időre lett volna szüksége. Hiszem, hogy megkapja az egész szezont, akkor jó jelölt lett volna a Red Bull második ülésére. De ez nem a mi problémánk. Persze sajnálom. Hétfőn felhívott, hogy van-e időm egy kávéra. Volt. A csapatunknál minden pozíció betöltött, de továbbra is támogatni fogjuk, ahol csak tudjuk” – fogalmazott Wolff, aki megjegyezte: szerinte is az volt a célja a Red Bullnak a korai kirúgással, hogy kipróbálhassák Daniel Ricciardót arra tekintettel, hogy esélyes lehet-e Sergio Perez utódjaként.
Dokumentumfilm készült az AlphaTauriról
https://formula.hu/parc-ferme/36154
Autósportos vonatkozása is lesz a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválnak, mivel szeptember 6-án, sz Olasz Nagydíjat követően az esemény keretei között tartják az AlphaTauriról szóló dokumentumfilm premierjét. A „Kerül, amibe kerül – Verseny a versenyek előtt” címet kapó alkotás a csapat ismertetője szerint csaknem 20 évvel ezelőtt kezdődik, amikor a Red Bull megvásárolta a Minardi csapatot. A film az AlphaTauri YouTube-csatornáján ingyenesen megnézhető lesz.
Először vezeti az Aston Martint Stoffel Vandoorne
https://formula.hu/parc-ferme/36153
Közzétették a Belga Nagydíj utáni, melegítőpaplan nélküli abroncsokra fókuszáló gumiteszt felállását: az Aston Martint Stoffel Vandoorne és Lance Stroll vezeti a két nap során, míg a McLarennél a két állandó pilóta, Lando Norris és Oscar Piastri kap egy-egy tesztnapot.
A 2021/22-es Formula-E-világbajnok belga idén csatlakozott az Aston Martinhoz tartalékpilótaként – a nagydíjakon Felipe Drugovichcsal felváltva tölti be ezt a pozíciót. A korábban Mercedes tartalékosaként szolgáló Vandoorne először vezeti az Aston Martin AMR23-asát. Utoljára 2020-ban, az Abu Dhabi Pirelli-teszten vezetett aktuális F1-es versenygépet, a Mercedest.
A belga az Aston Martin egykori istállójánál, a McLarennél is tartalékpilóta, a két csapat közti megállapodás értelmében. A Formula-E-ben a DS Penske kötelékében versenyez, és egy harmadik szériában is aktív, a WEC-ben a Peugeot-nál, megint csak tartalékként.
„Hülkenberg bármelyik csapattal jobban járna”
https://formula.hu/parc-ferme/36152
Sergio Perez napjai meg vannak számlálva az ex-F1-es Ralf Schumacher szerint, a mexikói egykori csapattársáról, Nico Hülkenbergről azonban ellentétes a hatszoros nagydíjgyőztes véleménye. A német jobb csapatot érdemelne, mondja Schumacher:
„Bármelyik pilótafülkével jobban járna. Azonban kérdéses, mennyi F1-es opciója van a jövőjét illetően. Valószínűleg bármelyikkel jobban járna a Haashoz képest. Kívülről az lehet a benyomásunk, hogy a többi csapatban nagyobb a potenciál, a Williamsnél például sok pénz van, de ez az AlphaTaurira is igaz. A Haasnál úgy tűnik, hogy a dolgok egy helyben állnak” – írta a német Sky oldalán vezetett rovatában Schumacher.
„Nem könnyű Nicónak, ha új ülést akar találni. Az a kép él róla, hogy tökéletes időmérős specialista, de a potenciálját nem tudja beteljesíteni a futamon. Ezért olyan autót akar, amely versenyen is jól működik. Kicsit küszködik amiatt, mert nincs meg ehhez a lehetősége. Mindenesetre remek munkát végez” – mondta az időmérős kvalitásai miatt mostanában többször dicsért Hülkenbergről.
Egy pálya maradt még, amitől tart idén az F1-ben a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/36151
A hétvégi Formula-1-es Magyar Nagydíjon zsinórban 12. győzelmét aratta a Red Bull, ami azt is jelenti, hogy még mindig veretlenek a 2023-as idényben annak felénél. Emiatt egyre reálisabb lehetőség, hogy a sportág történetében először egy istálló az összes futamot behúzza egy idényen belül. Helmut Marko, a bikák tanácsadója ugyanakkor kiemelt még egy helyszínt a Hungaroring mellett, amelytől előzetesen tartanak – bár a vasárnapi domináns siker kissé megnyugtatta őket:
„Voltak aggodalmaink Magyarországgal és Szingapúrral kapcsolatban. A számításaink szerint ezek a legnehezebb pályák számunkra. Úgyhogy egy ilyen magabiztos győzelem megkönnyebbülést jelent. Emellett a 250. dobogónkat vagy valami ilyesmit szereztük. Minden egyes győzelemmel olyan magasságokba jutunk, amelyekről álmodni sem mertünk volna” – nyilatkozta Marko a Servus TV-nek.
Két másodperc alatt: szezonbeli rekordot döntött a bokszban a Red Bull – videó
https://formula.hu/parc-ferme/36150
A 2023-as idény leggyorsabb kerékcseréjét láthattuk a vasárnapi F1-es Magyar Nagydíjon: az energiaitalosok szerelői 1,98 másodperc alatt intézték el Sergio Perez bokszkiállását. De kellett is az új csúcsot jelentő gyorsaság az elsőségükhöz, ugyanis az ezen a téren is szintet lépő McLaren pedig 2,01 másodperces cserét produkált Oscar Piastri versenygépén – ezzel az idei két leggyorsabb szervizelésre a Hungaroringen került sor. Az 1,98 másodperces idő amúgy az új 18 colos abroncsok bevezetése óta is etalon: tavaly ugyanennyi idő alatt végzett a McLaren Daniel Ricciardo autóján a Mexikóvárosi Nagydíjon. Íme, a szóban forgó hipergyors művelet videón is:
„Ő lett a nap versenyzője? Mi a pokol?” – Norris Perezről
https://formula.hu/parc-ferme/36149
Sergio Perez nyerte el a rajongók szavazatai alapján a „Nap versenyzője” díjat a vasárnapi F1-es Magyar Nagydíjon, miután a kilencedik helyről a harmadik pozícióba zárkózott fel a versenyen. Christian Horner csapatvezető is dicsérte pilótáját, aki szerinte „tűzbe jött”, a mexikói pedig önbizalmat építene az erős futam után.
Volt azonban valaki, akit nem nyűgözött le annyira Perez produkciója. A második helyen végző Lando Norris – aki Lewis Hamiltonnal is csipkelődött kicsit a futam után – így reagált, persze részben viccelődve, amikor a Sky F1 riportere közölte vele, hogy a Red Bull-os lett a Nap versenyzője: „Ő lett a nap versenyzője? Mi a pokol?” – mondta a mclarenes. A riporter ezután azt mondta Norrisnak, hogy „keményebben kell dolgoznod…”, mire a brit így reagált: „Gyorsabb autóra van szükségem!”.
Sargeant úgy adta fel a Magyar Nagydíjat, hogy semmi gond nem volt az autójával
https://formula.hu/parc-ferme/36148
A vártnál gyorsabbnak bizonyult a Hungaroringen a Williams, Alexander Albon a 11. helyet szerezte meg vele egy, az autónak egyáltalán nem fekvő pályán, és Logan Sargeant sem ment rosszul: Nico Hülkenberggel csatázott a hajrában, de végül pórul járt.
A küzdelem során Sargeant rossz szögben talált el egy kerékvetőt, megpördült, visszaesett, és ezzel leírta a gumijait is. Mint mondta, mivel már csak három kör volt hátra, pontszerzésre pedig nem volt esélye, így a csapattal együtt úgy döntöttek, hogy kiállnak: ugyan az autónak semmi baja nem volt, de inkább kijött a bokszba, és feladta a futamot, nem szenvedte végig a lekockázott abroncsokon az utolsó három kört.
Az eredménylistában így is értékelték, 18. lett, és úgy fogalmazott, hogy elégedett a futammal, biztató volt az autó versenytempója.
fotó: dppi
Videó: így szórakoztatták a közönséget a sportbírók a Magyar Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/36147
A Hungaroring osztotta meg az alább videót: sportbírók és előadóművészek!
Norris odaszúrt Hamiltonnak: Próbáld ki a 19. helyet!
https://formula.hu/parc-ferme/36146
Lando Norris még saját magához képest is különösen tréfás hangulatban volt a Magyar Nagydíj hétvégéjén, még abból is képes volt viccet csinálni, hogy összetörte Max Verstappen győzelmi trófeáját. A fiatal brit finoman az egyébként vele jó kapcsolatot ápoló Lewis Hamiltonnak is odaszúrt egyet azt követően, hogy a második helyet szerezte meg a Hungaroringen: „Szombaton Lewis arról panaszkodott, hogy mennyire nehéz az első helyen kívül zárni.”
„Hát próbáljon meg a 19. vagy a 20. helyen versenyezni. Még sosem csinált olyat! Ez az egyetlen dolog, amit Lewis még nem csinált az F1-ben…” – mondta a brit, aki azt is hangsúlyozta, hogy szerinte Hamilton nyilatkozataiban túlságosan alábecsüli a Mercedes teljesítményét: „Lewis rengeteget panaszkodik, hogy a mi autónk milyen csodálatos, az övék pedig mennyire rossz, csakhogy az autójuk egyáltalán nem rossz. És egész évben nem volt az…”
Választások miatt áthelyezik a Superbike zárófutamát!
https://formula.hu/parc-ferme/36145
Hallottunk már olyat, nem is egyszer, hogy egy versenyt politikai okok törölni kellett, de rendszerint a szónak nem ebben az értelmében… A 2023-as Superbike-évad zárófordulóját Argentínában rendezték volna október 13. és 15. között, ám októberben általános és tartományi választásokat rendeznek az országban, ami jelentősen megnehezítené az esemény lebonyolítását, éppen ezért a szövetség, a szervezők és a tartományi kormányzat közös megegyezéssel úgy határoztak, hogy nem tartják meg az eseményt.
A FIM és a DWO hamarosan kijelöli a szezonzáró új helyszínét, mely a pletykák szerint jó eséllyel Jerez lehet majd.
Már kaphatóak a jegyek a 2024-es F1-es Magyar Nagydíjra
https://formula.hu/parc-ferme/36144
Kedves szurkolók, kedves leendő 2024-es F1 Magyar Nagydíj jegytulajdonosok! Ma elkezdődik a jövő évi verseny jegyeinek értékesítése hivatalos partnerünk, a gpticketshop oldalán! - közölte a Hungaroring.
Arra azonban felhívták a figyelmet, hogy már a hivatalos jegyértékesítés megkezdése előtt megjelentek belépők nem létező vagy nem hitelesített oldalakon. Kérnekünk mindenkit, hogy a kellemetlenségek és a későbbi problémák elkerülése érdekében a hivatalos jegyértékesítő partnernél váltsa meg jegyét a 2024-es Formula-1-es Magyar Nagydíjra!
Találkozunk 2024-ben a Hungaroringen!