DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Eb-debütáns és Michelisz új pilótája az AFM tévéműsorban

Az Autósport és Formula Magazin szeptemberi műsorának két stúdióvendégével friss élményeikről beszélgettünk: Csomós Miklós a Barum Ralin túlesett Európa-bajnoki bemutatkozásán, míg Szabó Zsolt Oscherslebenben pattant a M1RA autójába a TCR Europe-ban – a fiatal túraautós felelevenítette, hogyan pörögtek fel az események, amikor napokkal a futam előtt, késő este csörgött telefonja, és Michelisz Norbert volt a vonal végén.

Az AFM Ralihíradó Csomós Miklóssal szeptember 1-jén, 13 órakor lesz megtekinthető a FIX TV-n, az AFM Motorsporthíradó premieradása Szabó Zsolttal szeptember 8-án, ugyancsak 13 órakor a FIX TV-n.

Ricciardo megfürdette Tsunodát Miamiban

A Red Bull harmadik versenyzőjeként ügyködő Daniel Ricciardo a Miami Nagydíj előtt Yuki Tsunodával, a testvércsapat pilótájával csónakázott, amely során magával rántotta a vízbe a mit sem sejtő japánt:

 

FE: Sacha Fenestraz büntetése után Jake Hughes rajtolhat az élről Monacóban

Ezúttal Monaco utcáin száguld a Formula-E világbajnoksága, melynek szabadedzései után Mitch Evans és Maximilan Günther tűntek a legesélyesebbnek a pole-pozícióra, ez azonban Sacha Fenestraz kezébe került, miután a francia pilóta és csapattársa Norman Nato nagyszerű tempót diktáltak az egész időmérő edzés alatt. A Nissan kettőse már a csoportkörből is gond nélkül továbbjutott, majd a negyeddöntőben sem találtak legyőzőre. Fenestraz Dan Ticktum ellen nyert, Nato pedig Evansnél bizonyult gyorsabbnak, de mivel ugyanazon az ágon voltak, egymás ellen kellett megvívniuk az elődöntő során. Ebből a párharcból végül Fenestraz simán továbbment miután 1:28.773-as időt futott, ami a legjobbnak bizonyult az egész kvalifikációt tekintve, a fináléban pedig a McLaren pilótája, Jake Hughes várt rá, aki az addig kiválóan teljesítő Günthert ütötte ki.

A döntőben végül Hughes hibázott, így a Nissan versenyzője nyert ezzel megszerezve a rajtelsőséget a legendás utcai pályán, némileg azonban aggódhat, mivel egy lehetséges technikai vétség miatt vizsgálat alá került. Amennyiben marad az eredmény, akkor Hughes indulhat majd mellőle, a második sorból Nato és Günther, míg a harmadik sorban Ticktum és Evans foglalhatnak helyet. A monacói futam a hivatalos program szerint 15:00-tól rajtol el.

Frissítés: Miután Fenestraz utolsó körében átlépte a 350 kW-os energialimitet, így végül törölték a körét, vagyis a pole-t Jake Hughes örökölte meg. A Nissan versenyzője viszont döntős pozíciója miatt a második helyről indulhat. 

Távozhatott a mérnök, akiben nem bízott meg az AlphaTauri csapatfőnöke

Eléggé felkapta a sajtó Franz Tost azon nyilatkozatát, amikor arra panaszkodott, hogy már nem tud megbízni néhány mérnökében, miután a csapat rosszul kezdte a szezont. Azóta már az is kiderült, hogy a szakember hamarosan leköszön az AlphaTauri csapatfőnöki és vezérigazgatói posztjáról, nyugdíjba vonul, míg a helyére Peter Bayer érkezik vezérigazgatóként, valamint a Ferraritól Laurent Mekies csapatfőnökként.

A Miami Nagydíj helyszínén ezzel kapcsolatban Tost egy érdekes mondatot ejtett el a sajtó előtt. „Az a személy már kiesett, akiben már nem bíztam. Ahogy azt el lehet képzelni, a többiekben megbízom. Ez teljesen egyszerű, hiszen jó munkát végeznek” – idézte szavait a RacingNews365. Bár az AlphaTauri nem nevezte meg a szóban forgó személyt, de a portál hírei alapján Dickon Balmforth aerodinamikai vezetőről lehet szó, aki 2003-ban kezdte F1-es karrierjét a Williamsnél, ezt követően a Red Bull, majd a faenzai gárda munkatársa lett. Ezzel egyidejűleg arról is beszámoltak, hogy Dr. Guru Johl csatlakozhatott az istállóhoz, aki az energiaitalosokkal már dolgozott együtt korábban, később pedig a Force Indiánál és utódcsapatainál tevékenykedett.

Megint Ferrari, megint Binotto? – pénteki helyzetjelentés a paddockból

A Hard Rock Stadiumból jelentkezett be Mészáros Sándor, aki ezúttal is összegyűjtötte a legfontosabb információmorzsákat Miamiból, ahol pénteken már lezajlott az első és a második szabadedzés. Kollégánk helyzetjelentését ide kattintva érhetik el kedves olvasóink. 

Óriási: Az F1-es csapatfőnököket parodizálta ki a humorista

Újabb videóval jelentkezett a humorista, Conor Moore. Az F1-es berkekben jól ismert előadó eddigi egyik legjobb videóját hozta össze, melyben a csapatfőnököket és tulajdonosokat figurázta ki. Fergeteges előadás! 

Alonso rövidebb DRS-zónákat szeretne

Múlt hétvégén Bakuban, most pedig Miamiban lesz rövidebb a DRS-zóna, mint a tavalyi versenyhétvégén. Az ok egyszerű: túl könnyű volt előzni a tavalyi versenyeken, így az FIA - joggal - azt gondolta, hogy ha lerövidítik a DRS-zónákat, akkor azzal meg is oldják a problémát.

Fernando Alonso szerint igazuk is van, meg nem is, összességében azonban támogatja az elképzelésüket, hiszen a Red Bull számára így is gyerekjáték volt kikerülni a Ferrarit: "Hallottam, hogy Lewis panaszkodott Bakuban, mennyire nehéz volt előzni, még a DRS-sel is. Nos, számukra, a nagy leszorítőerős csomaggal igen, de ha a Red Bullokat nézzük, akkor már nem ez a helyzet. Ők gyakorlatilag kikerülték Charles Ferrariját, hiszen megelőzték őt az egyenesben, aztán a féktáv előtt már vissza is tudtak húzódni az ideális ívre. Idén nehezebb követni egymást, mint tavaly, ez 100%-ig biztos, de én úgy látom, hogy a Red Bullok számára még így is túl hosszúak a DRS-zónák" - mondta Alonso a Formula.hu jelenlétében.

A motor is kiszakadt: hatalmas balesetet úsztak meg Csomósék a Kanári-szigeteken

Ideje korán véget ért az ERC aktuális versenye Csomós Miklósék számára: a pénteki napon, a negyedik szakaszon nagy tempónál, a szalagkorlátot is átszakítva szenvedtek nagy balesetet. Szerencsére Mixi és a navigátora, Nagy Atilla egyaránt sértetlenül szállt ki a Skoda Fabiából, amelynek azonban a motorja is kiszakadt az ERC jelentése szerint: az autó többszöri átbucskázás után csaknem 50 méterrel lejjebb állt meg. Az ERC honlapján videó is megtekinthető az incidensről, bár magából a balesetből ott sem sok látszik – alábbiakban pedig Csomósék friss helyzetjelentése olvasható:

Ők készítik fel Cullen után Hamiltont a versenyekre

Lewis Hamilton és korábbi fizioterapeutája, Angela Cullen a szezon elején tértek külön utakra, ám a jó viszony megmaradt a szőke hölgy és a hétszeres világbajnok között. A brit Miamiban árulta el, kik és hogyan készítik fel mostanában a versenyekre. "Most egy kicsit más a felállás. Angela szerepe két ember közt oszlik meg. Az egyikük Stevo, aki már a karrierem kezdete óta mellettem van, a McLarennél ő volt a váltótechnikusom, majd szépen lépdelt előre a ranglétrán" - kezdte Hamilton. Stevo egy bizonyos Stephen Lord, aki a versenyző csapatának koordinátora volt a McLarennél.

"Mellette itt van még velem Kylie, aki az edzésmunkámért felel, de elkísért Santi és Penni is, akik mindenben támogatnak engem. A csapat többi része a régi." Penni Thow egy amerikai sport- és médiatehetségeket egyengető menedzser, aki szintén tagja Hamilton csapatának.

Újabb versenyt hagy ki Bastianini, Petrucci ugrik be a helyére

Enea Bastianini még a március végi szezonnyitó Portugál GP-n szenvedett vállsérülést, amelyből a múlt hétvégi jerezi futamon próbált meg visszatérni, ám az edzések után mégis a visszalépés mellett döntött, mivel fájdalmai voltak és nem érezte az erőt a vállában. A Ducati versenyzője az orvosi csapatával konzultálva most úgy határozott, hogy nem próbál meg elindulni a MotoGP jövő hétvégén esedékes Francia Nagydíjon, hogy további egy hónapig gyógyulhasson a júniusi hazai futamáig. „Sajnálom, hogy nem tudok rajthoz állni Le Mans-ban, ahol tavaly fantasztikus győzelmet arattam, de még mindig nem épültem fel teljesen. Le Mans után viszont lesz egy háromhetes szünet, amelyben mindent meg fogok tenni, hogy időben meggyógyuljak a mugellói hazai versenyemig” – fogalmazott Bastianini.

A Ducati egyúttal azt is bejelentette, hogy Franciaországban Danilo Petrucci ülhet fel a gyári motorjukra. Petrucci két évig versenyzett a bolognaiak gyári istállójánál, s épp Le Mans-ban is szerzett velük futamgyőzelmet. Jelenleg a Superbike-vb-n erősíti a Ducati egyik alakulatát, a Barni Racinget. „Örömmel térek vissza a MotoGP-be, még ha sajnálom is, hogy Eneának újabb versenyt kell kihagynia. Megtiszteltetés lesz kipróbálni a világbajnok motort és újra felhúzni azt az overallt, amit már viseltem korábban” – mondta el az olasz. Aki egyébként nem az egyetlen helyettes lesz Le Mans-ban, hiszen az újfent megsérült Miguel Oliveirát pedig Lorenzo Savadori fogja pótolni az RNF Apriliánál.

motogp-petrucci

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hamilton a Mount Everestet is megmászná Cullennel

Lewis Hamilton a szezon elején vett búcsút legközelebbi bizalmasától, Angela Cullentől, aki nem csupán fizioterapeutaként dolgozott mellette, hanem számos más téren is segítette a hétszeres világbajnok munkáját, így aztán nem is csoda, hogy nem egyetlen ember vett át tőle minden feladatot, hanem kettéosztották a szerepkörét. A Mercedes ásza ezúttal is hangsúlyozta, méghozzá nem először, hogy továbbra is kiváló a kapcsolata egykori kollégájával:

„Ange és én a minap beszéltünk utoljára, továbbra is elég szoros a kapcsolat. Mindig részei leszünk egymás életének, mindig várni fogjuk a következő kalandot, legyen az ejtőernyőzés vagy épp a Mount Everest megmászása közösen, ki tudja…”

cullen

F1 Academy: Közvetítés nincs, sorozat lesz!

Nemrég kavart kisebb vihart, hogy a Formula–1 által útjára indított női nevelőszéria, az F1 Academy versenyeit nem lehet élőben követni, most azonban egy ennél jóval pozitívabb hírt kaptak a vadonatúj sorozat iránt érdeklődő rajongók: a többek között a számos Emmy-díjat nyert Big Little Lies c. sorozaton is dolgozó Hello Sunshine produkciós cég vezetésével a Drive to Survive-hoz hasonló jellegű széria készül, vezető producerként az Oscar-díjas Reese Witherspoonnal az élen.

Az F1 Academy hét fordulója közül csak az utolsót rendezik majd a királykategória betétprogramjaként, méghozzá Austinban, de a következő szezonban a tervek szerint ennél több átfedés lesz a két sorozat programja között.

f1academy

Ítéletidő: Nincs veszélyben az imolai futam

Az elmúlt napok extrém időjárása komoly következményekkel járt Emilia-Romagna tartomány számára: az esőzések következében a helyi sajtó szerint két ember életét vesztette, egy további eltűnt, s több mint kétszáz embernek kellett elhagynia az otthonát. Az e tartományban, Faenzában székelő AlphaTauri közleményében tudatta, hogy a csapat egyes alkalmazottait személyesen is érintette a katasztrófa.

Az első hírek után felmerült az is, mi lesz az Emilia-Romagna-i Nagydíj sorsa, hiszen a soron következő, imolai futamot mindössze két héttel a Miami Nagydíj után rendezik, azonban egy szóvivő eloszlatta a kételyeket: „Megerősítjük, hogy a régiónkat a héten sújtó viharok jelenleg nem okoztak semmilyen fennakadást a pályát és az eseményt illetően.”

imola-2020

Az F2-ben villogó újonc teszteli az Alpine-t

A 21 éves Victor Martins a Formula-3 bajnokaként debütált a Formula-2-ben, ahol az ART-vel eddig egy pole-pozíciót és két dobogót szerzett, bár sok nullázása miatt az összetett 15. pozíciója nem tükrözi valós gyorsaságát. A francia az Alpine akadémistája, a gárda pedig sebességét meghálálva első F1-es tesztjével ajándékozza meg a növendéket.

Martins jövő hétfőn vezetheti az Alpine 2021-es modelljét. A kétnapos tesztre Monzában kerül sor – kedden Jack Doohan, a gárda másik F2-es akadémistája veszi át a volánt, akinek problémásan indult szezonja, csupán két hellyel áll Martins előtt. A francia szimulátorban már felkészült a tesztre és üléspróbán is átesett Enstone-ban.

Csütörtöki helyzetjelentés a Hard Rock Stadiumból

A Hard Rock Stadiumból jelentkezett be kollégánk, Mészáros Sándor – korábban sosem látott módon a játéktéren épült fel az F1-es paddock.

A Miami Nagydíj várható nézőszáma, a street food, a kamukikötő és Perez bajnoki ambíciói is szóba kerültek a helyzetjelentésben – amely ide vagy a képre kattintva érhető el.

Álhír: Brad Pitt nem fog a 20 pilótával együtt a pályán körözni

A Miami Nagydíjon nagy felhajtást kapott az új F1-es témájú, Brad Pitt nevével fémjelzett hollywoodi produkció. A film kapcsán tartott szűk körű konferenciáról egészen szürreális hírek szivárogtak ki: a világbajnokság riportere, Will Buxton posztolta, hogy a stáb a pályán felvett jelenetek érdekében „11. csapatot” hoz létre, amely Silverstone-tól a szezon végéig a mezőnnyel utazik, az 59 éves Pitt pedig F1-es autót fog vezetni a pályákon. Az ESPN pedig úgy fogalmazott, az amerikai színész a 20 másik versenyzővel együtt lesz a pályán.

„Brad Pitt előbb kap szuperlicenszet, mint én” – posztolta a hírre reagálva az IndyCar-pilóta Colton Herta, aki iránt komolyan érdeklődött az AlphaTauri, de licensz hiányában nem kaphatott szerződést. Hamar jött a tisztázás, amely igazolta: a hírek tényleg annyira valóságtól elrugaszkodottak, mint amilyennek tűnnek.

A reálisabb verzió alapján Brad Pitt valóban a pályára gurul, de nem valódi F1-es autót, hanem ahhoz hasonló, F2-alapú modellt vezet, melyet a Mercedes épített – a nagydíjhétvégén belül, de nem az F1-es program etapjai során, hanem az események közti szünetekben.

Újra előkerül Hamilton szivárványos sisakja: „Ugyanaz a helyzet itt, mint Szaúd-Arábiában”

A hétszeres világbajnok a Florida államban hatályos, közoktatásra vonatkozó szülői jogok törvénye ellen tiltakozik. Ez alapján a törvény alapján tiltottak az iskolákban a szexualitásra és genderoktatásra vonatkozó órák – jelenleg harmadik osztályig, de a terv szerint egészen a középiskola utolsó évéig kiterjesztenék.

„Ez egyáltalán nem jó irány. Az LMBTQ közösség mellett állok, és remélem, ők is folytatják az ellenállást” – mondta Hamilton Miamiban, hozzátéve, álláspontját hangsúlyozva a szivárványos sisakban fog versenyezni, melyet legutóbb Bahreinben és Dzsiddában használt. „Együttérzek a Miamiban élő emberekkel. Nem ők hozzák ezeket a döntéseket, hanem a kormányzat tagjai, és ez a gond. A sport el fog jönni ide velem vagy nélkülöm, amíg viszont itt vagyok, támogatni fogom az ügyet.”

Fotó: Mercedes

Az Alpine kettőse belekóstolt a NASCAR világába

A Miami Nagydíj hétvégéjét megelőzően, ahogyan arra számítani lehetett, elég sok szponzorációs eseményen van jelenésük a versenyzőknek, Pierre Gasly és Esteban Ocon viszont különleges lehetőséget kapott a Castrol által. A cég ugyanis az Alpine istállója mellett többek között a NASCAR Cup Seriesben szereplő RFK Racing csapatát is támogatja, így egy közös rendezvényt hoztak össze, ahol a két fiatal francia mellett a NASCAR királykategóriájának 2012-es bajnoka, Brad Keselowski, továbbá Chris Buescher is jelen volt. Az F1-es pilóták kipróbálhatták a széria hetedik generációs versenygépét, de a pit crew munkájába is betekintést nyerhettek, mivel a kerékcserét is volt alkalmuk gyakorolni a Charlotte Motor Speedwayen.

Alfa Romeo: Jelenleg nehéz a top 10-ért harcolnunk

Remek formában kezdte a 2023-as F1-es szezont az Alfa Romeo, Bahreinben konkrétan a középmezőny legjobbjának tűntek Valtteri Bottas nyolcadik helye révén. Azóta azonban eltűnt a tempó, s bár a finn a melbourne-i káoszt kihasználva újabb pontokat szerzett, összességében visszacsúszott a mezőny hátsóbb régióiba az alakulat, amely legutóbb Bakuban egy 18. helyet és egy kiesést gyűjtött a vasárnapi nagydíjon. Bottas nem is tagadta a Miami Nagydíj előtti sajtóelőzetesben, hogy ezen változtatniuk kell: „Gyors fejlődésre van szükségünk a teljesítményt illetően.”

Alessandro Alunni Bravi, az Alfa Romeo csapatképviselője is reálisan és borúsan értékelte a helyzetüket: „Nem tagadjuk, hogy nem tartunk ott, ahol arra a szezon elején számítottunk. Jelenleg teljesítmény tekintetében rendkívül nehéz a top 10-ért harcolnunk. Ugyanakkor nyugodtnak kell maradnunk, és nem szabad fókuszt veszítenünk arról, amit tennünk kell: hosszú még a szezon, fordíthatunk a dolgok menetén.”

f1-bottas-alfa-2023

fotó: DPPI

Az F1 több évig tartó megállapodást kötött a Pumával

A Miami Nagydíj hetében jelentette be a sportág, hogy következő esztendőkben szorosan együttműködnek majd a multinacionális sportruházat- és sportfelszerelés-gyártó céggel. A kontraktusuk értelmében a Puma az F1 által licenszelt ruhákat, lábbeliket és kiegészítőket gyárt majd, valamint a nagydíjakon is árusítani tervezik ezeket. Mint azt a hivatalos közleményben írták, a Puma az 1980-as évek óta úttörő szerepet játszik a versenyfelszerelések, valamint a csapatruházati és szurkolói kollekciók terén. A partnerség által a gyártó arra is lehetőséget kap, hogy F1-es márkájú termékeket forgalmazzon a piacon, de mint az kiderült, 2024-től a pályán dolgozó személyzetek számára is ruházatot biztosítanak majd.

„Ahogy az F1 világszerte tovább növekszik, izgalmas együttműködések révén új rajongókat érünk el, miközben azt látjuk, hogy a sport olyan területeken is belép a mainstream kultúrába, amelyeket korábban nem láttunk. A PUMA gazdag múltra tekint vissza a motorsportban, így tökéletesen illik az F1-hez, mivel a sportág ruházatát a következő szintre emeljük a rajongók, a paddockban lévő pilóták és minden más között, ami hozzánk kapcsolódik” – idézte a közlemény a Formula-1 vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak a szavait.

Strandlabdát mintáz Norris Miamira tervezett sisakja – fotók

Azok után, hogy a tavalyi első F1-es Miami Nagydíjon kosárlabdás dizájnt kapott Lando Norris bukósisakja, az idei versenyre egy másik labdafajta, konkrétan egy strandlabda ihlette a McLaren pilótájának sisakfestését: