DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 3. kedd

Giovinazzi tavaly nem is versenyzett, mégis Bandini-trófeát kap érte

Ez már megint az évnek az a szakasza, amikor az olaszországi Brisighellában átadják egy F1-es személyiségnek a versenybalesetben elhunyt korábbi Ferrari-pilótáról, Lorenzo Bandiniről elnevezett díjat. Az 1992 óta létező trófea különlegessége, hogy élete során mindenki csak egyszer kaphatja meg, és általában az F1 versenyzőinek ítélik oda, noha párszor tettek kivételt, és ebben az évtizedben átvehette azt már a Mercedes, a Ferrari, valamint Piero Ferrari is.

A nyár elején átadott Bandini-díj mindig az előző évben mutatott kimagasló teljesítményt jutalmazza, ez pedig igen furcsa helyzetet teremt ezúttal, hiszen az idei kiválasztott, az Alfa Romeónál versenyző Antonio Giovinazzi tavaly tesztpilótaként töltötte az évét: párszor beülhetett a Ferrariba, valamint hat F1-es hétvégén a Sauberbe is, egyetlen 2018-as versenye csak a Le Mans-i 24 órás volt. A kiválasztása mögött állhat a választás nehézsége is, hiszen a mezőny sikeresebb figurái közül már mindenki megkapta korábban a Bandini-díjat (Vettel például 2009-ben, Hamilton 2010-ben), egyúttal pedig annak elismerése is lehet ez Giovinazzi felé, hogy visszahozta az állandó olasz jelenlétet az F1-es mezőnybe, 2011 óta ugyanis ő az ország első pilótája. Olaszként legutóbb Jarno Trulli vehette át ezt az elismerést, még 2000-ben. 

giovinazzi

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu