DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda

Elektromos SUV-t vásárolt Hamilton

A Mercedes közösségi médiás posztja szerint Lewis Hamilton Ausztráliában első köreit tette meg az új Mercedes-Benz EQC volánja mögött. „Meggyőzte őt? Máris rendelt egyet…” – árulta el a poszt, hogy a versenyző bejelentkezett egy példányért az elektromos típusból.

Videón a teljesen újraaszfaltozott melbourne-i Albert Park

Több ponton is átesett némi változtatáson az Ausztrál Nagydíjnak otthont adó versenypálya vonalvezetése, a felújítás utolsó fázisaként pedig a teljes nyomvonalát újra is aszfaltozták. Ezt és az így már az F1 áprilisi fogadására újfent készen álló Albert Parkot nézhetjük meg az alábbi videóban, több fontos szereplő és versenyző nyilatkozataival megspékelve:

Alonso nyakizma olyan, mint egy szikla

"Majdnem kész. Egy hét a 2022-es téli tesztek kezdetéig - a huszadik F1-es előszezonig" - ezzel a szöveggel posztolta az alábbi edzős fotót Fernando Alonso. Dagadnak az izmok.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

Hamilton is jelen volt Russell üléspróbáján – videó

Néhány napja már mi is megosztottuk a George Russell mercedeses üléspróbáján készült fotókat. Az élesebb szemű rajongók már akkor kiszúrhatták a háttérben Lewis Hamiltont, a Mercedes által most közzétett videóban pedig egyértelműen látszik, hogy a hétszeres világbajnok is jelen volt a csapattársára számára jeles pillanat alkalmával. A két britet legközelebb a péntek délelőtti csapat- és autóbemutató során láthatjuk majd együtt.

Befutott a MotoGP-s dokumentumfilm-sorozat előzetese – és hidegrázós!

Miközben a Netflix Formula-1-es szériája, a Drive to Survive kapcsán még csak azt jelentették be, hogy március 11-én érkezik a negyedik évad, az Amazon által készített MotoGP-s változatnak már az első kedvcsináló előzetese is befutott. A MotoGP Unlimited címen futó, tízrészes dokumentumfilm-sorozat a 2021-es idény történéseit mutatja be, természetesen bevezetve minket a kulisszák mögé: a trailer alapján bepillantást nyerhetünk abba, hogyan készül a világbajnok Fabio Quartararo, miként tért vissza súlyos karsérüléséből Marc Marquez, hogyan zajlott Valentino Rossi visszavonulása, de talán láthatunk részleteket Maverick Vinales és a Yamaha elmérgesülő viszonyából – mindezt pedig megspékelik a látványos versenyjelenetek.

A MotoGP Unlimited március 14-én debütál az Amazon Prime-on, azaz a katari évadnyitó és az indonéziai futam között, három nappal a Drive to Survive után.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Norrisnak tetszik az idei overallja - videó

A McLaren pilótája felpróbálta a versenyruhát:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

Kiszivárgott egy fotó az új Ferrariról?

Február 17-én, csütörtök délután mutatja be új autóját a Ferrari, azonban egy fotó már most kiszivároghatott a Scuderia legfrissebb fegyveréről. A kép a Redditen található, a frissen elkészült autót valaki "lekapta" - a fotó itt megtekinthető!

A Ferrari csak egy videót tett közzé, az autót itt még takarták...

 

Az F2 hírhedt sereghajtója idén a DTM-ben próbálkozik

A német szériában új csapatként indul a Grasser Racing Team, amely kapásból négy Lamborghinit indít. A frissen bejelentett felállásból elsősorban Alessio Deledda szúr szemet: a fiatal olasz két pont nélküli Formula-3-as szezon után 2021-ben megpróbálkozott a Formula-2-vel is, de ahogy sejthető volt, csúnyán kilógott lefelé a mezőnyből: állandó jelleggel utolsó volt, rendszerint lekörözték, ami a Formula-2-ben kuriózum, előfordult az is, hogy 107 %-ot sem teljesített az időmérőn, de engedték elrajtolni.

Rajta kívül az olasz Mirko Bortolotti – aki vendégversenyzőként szerzett tavalyi dobogót a DTM-ben –, az osztrák Clemens Schmid és svájci Rolf Ineichen alkotják a GRT kvartettjét az április végén rajtoló szezonban.

Az eddigi legnagyobb kriptovaluta-szponzorációval gazdagodott a Red Bull

Az új főtámogató, az Oracle után újabb jövedelmező üzletet ütött nyélbe a Red Bull: a szingapúri kriptovaluta-platform, a Bybit a Motorsport.com információi szerint három évre 150 millió dollárt fizet a csapatnak, ami éves leosztásban a nemzetközi sportvilág eddigi legnagyobb szponzorációja a kriptovaluta területről.

Lassan minden csapatnak lesz egy kriptovaluta-partnere: az Aston Martinnál a Crypto.com, az Alpine-nál a Binance, az AlphaTaurinál a Fantom, a Mercedesnél az FTX, a McLarennél a Bitci.com szponzorál. Ennek ellenére a Red Bull volt a Formula-1 első csapata, amely kriptovalutával működött együtt: a FuturoCoinnal társultak 2019-ben, de az a partnerség rövid életű volt.

Minden, ami rali: csatlakozzatok a Formula.hu új csoportjához

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken, vagy a képre kattintva!

5s3jytr9827173t1lkum_lg

Először válogattak női pilótát a Mercedes juniorcsapatába

A W13 bemutatása előtt bejelentette juniorcsapatának felállását a Mercedes. Az öt meglevő taghoz – az olasz Andrea Kimi Antonelli, az észt Paul Aron, a kínai Yuanpu Cui, a jamaicai Alex Powell és a dán Frederik Vesti – mellé két újonc, a spanyol-brit Luna Fluxa és a brit Daniel Guinchard csatlakozott.

Luna Fluxa a juniorcsapat első női tagja, aki az OK Junior gokartkategóriában indul 2022-ben. Guinchard a gokartról továbblépve első együléses szezonját teljesíti a brit Formula-4-ben.

A korábbi tagok közül Antonelli teljes olasz F4-es szezonjára készül a Premával, Cui az OK géposztályban indul gokartban, Aron a Formula Regional Európa-bajnokságban folytatja a Premával, a legmagasabb szinten tartó Vesti pedig az F3 után az F2-ben indul, ugyancsak Prema-színekben.

George Russell is bemutatta 2022-es sisakját

A Mercedes új pilótája videóban leplezte le idei sisakját - hogy tetszik?

Villeneuve 50 évesen megcélozza a Daytona 500-at

A hétvégén újra versenyezni fog Jacques Villeneuve, ráadásul nem is akárhol: a NASCAR-szezonnyitóként funkcionáló Daytona 500-on. Legalábbis ez a célja az 1997-es Formula-1-es világbajnoknak, hiszen előbb még sikerrel kell vennie a kvalifikációt – ami a legutóbbi, 2008-as próbálkozása alkalmával például nem sikerült neki. Ennek ellenére nem aggasztja az esetleges újabb kudarc a kanadait:

„A Daytona 500 ott van a világ legnagyobb versenyei között. Sosem hagytam abba a versenyzést, sosem tettem le róla, hogy a NASCAR-ban induljak. Egyszerűen szenvedélyesen imádom a versenyzést” – mondta el Villeneuve a most vasárnap esedékes viadalt megelőzően.

villeneuve-daytona500

Pályán az új Williams, mégis megmutatta igazi autóját a csapat

Ahogy arról mi is beszámoltunk, csak egy demóautón mutatta meg idei festését a Williams, az igazi autóját nem tette közszemlére. A csapat azonban a "bemutató" után alig pár órával mégis közölt két fotót, amin a valós autót láthatjuk a pályán...

 

28 év után eltűnt a Senna-logó a Williamsről

Az éles szeműek kiszúrtak egy apró részletet, pontosabban annak hiányát a kedden bemutatott 2022-es Williamsen: Ayrton Senna S alakú logója és az „Ayrton Senna örök” szlogen eltűnt a versenygépről. A háromszoros világbajnok 1994-es tragédiája óta ezzel a matricával tisztelgett a brazil legenda egykori csapata, elsősorban az orrkúpon. Jost Capito így magyarázta a logó hiányát:

„Azt a döntést hoztuk, hogy a jövő felé akarunk elmozdulni. Új éra kezdődik új autóval. Felfrissítettük a múzeumunkat is, ahol kiemelt hely van számára, ott tisztelgünk. Most a jövőbe kell tekintenünk, a versenyzőknek nem az S-t kell látniuk, ahányszor az autóba ülnek, ami arra emlékezteti őket, mi történt. Itt a továbblépés ideje, amellyel együtt Sennának is megadjuk a tiszteletet a különleges hellyel a múzeumban” – mondta a csapatfőnök, hozzátéve, hogy a korábbi tulajdonos, a Williams család véleményét nem kérték ki ebben a kérdésben.

Mátrix-karakterre hajaznak új szponzoruk révén az Alfa-pilóták

Új partnert fogott az Alfa Romeo, a csapat és a Web Eyewear olasz napszemüveggyártó cég többéves partneri szerződést írt alá. A márka ezzel a svájci csapat színeiben debütál a Formula-1-ben. A cég logója természetesen az autón és a pilóták öltözetén egyaránt feltűnik majd.

A csapat három pilótája, Valtteri Bottas, Guanyu Zhou és Robert Kubica már fel is próbálták az új szponzor termékeit, és kicsit úgy festenek benne, mintha titkosügynökök lennének, vagy legalábbis a Mátrixból léptek volna ki.

A versenyhétvégék menetrendje – más szemszögből

Az F1-es újságírói munkának megvan a saját ritmusa: bár a helyszínen dolgozva természetesen a pályán zajló események köré szerveződnek a hétvégék, egyes idősávok annak ellenére is kiemelt jelentőséggel bírnak, hogy épp nem zúgnak a motorok – elég csak a péntek kora estét említeni… Hogy hogyan néz ki egy versenyhétvége menetrendje belülről, meghallgathatod a Formula Podcast legutóbbi adásában 22:38-tól.

 
 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Kémfotókon az új Alfa: Fioranóban tűnt fel a C42

Hivatalos bemutató helyett bejáratáson tűnt fel először az Alfa Romeo 2022-es versenygépe: a C42-t Fioranóban, a Ferrari tesztpályáján látták kedden délelőtt. Az álcafestésű autót a Motorsport.com információi szerint Valtteri Bottas vezette, bár fekete sisakjával ő is álcázta magát.

Az Alfa Romeo választotta a legfurcsább időzítést autója bemutatójára: a C42 hivatalosan február 27-én érkezik meg, azaz a barcelonai teszt után – a közös gyakorláson ideiglenes fényezéssel futnak, talán pont ugyanezzel, mellyel Fioranóban is feltűntek.

Ma jön az új Williams – itt nézhetitek élőben a bemutatót

Magyar idő szerint 14:00-kor rántja le a leplet 2022-es versenygépéről a Williams. Az előzetes videók alapján számíthatunk némi csavarra a festést illetően, Nicholas Latifit és Alex Albont pedig már lenyűgözte az, amit egyelőre láttak az autóból. A bemutatót a csapat weboldalán, IDE kattintva tudjátok követni.

F1-es visszatérésre célozgat a hírhedt szponzor

Még élénken él bennünk a Rich Energy nevű energiaital – mellyel kereskedelemben nem túl sűrűn találkoztak – és a Haas 2018-as kálváriája: a cég főszponzorként csatlakozott az amerikai istállóhoz, több talicskányi pénzt és még nagyobb célokat ígérve: William Storey, a cég főnöke a Red Bull legyőzését emlegette. Az együttműködés a szezon végéig sem jutott el, röviddel féltáv után a felek viharos körülmények között szakítottak…

Azóta a Rich Energy többször megpendítette az F1-be való visszatérést, de a nagy szavakból nem lett semmi – a cég csak kisebb szériákban van jelen. Most egy 2022-es modellekre hajazó autó képét posztolták saját nevükkel felmatricázva, az „#F1” és „#2. fejezet” címkékkel. Rövidesen kiderül, ezúttal valóban történik is valami, vagy csak egy újabb (valljuk be, ügyes) reklámforgást látunk, hogy a cég bekerüljön a hírekbe.

Russell már a W13-ban mosolyog

Széles George Russell mosolya, hiszen túlesett az üléspróbán a Mercedes brackley-i főhadiszállásán: az idei autót, a W13-at igazították a brit pilótára a február 18-i, pénteki hivatalos bemutató előtt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés