Vettelé lett az év rádióüzenete
https://formula.hu/parc-ferme/20466
Az F1 Twitter-csatornáján meg lehetett szavazni, hogy melyik volt az év rádióbeszélgetése, a döntőbe pedig Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel egy-egy emlékezetes pillanata került be - itt végül a szavazatokat 55%-át Vettel "van valami a lábam között az egyértelmű dolog mellett" üzenete kapta, ezzel győzött.
BEST TEAM RADIO OF 2018: THE FINAL!
— Formula 1 (@F1) 2018. december 5.
It's a two Prancing Horse race for the crown in 2018 Who's it gonna be?
Kimi thirsty in Hungary
vs.
Seb's cockpit confusion
There can be only one! Get voting now
„Majd jövőre!” – most kiderül, mennyire múlta felül 2021 a pilóták várakozásait
https://formula.hu/parc-ferme/31008
A szezon első versenyén, Bahreinben az F1 arra kérte a mezőny tagjait, jósolják meg, milyen lesz az év. Segítségképpen kaptak három szempontot, amely alapján összegezniük kellett a várakozásaikat: a szezon legnagyobb meglepetésének és a kedvenc versenynek a megtippelésére kérték őket, illetve szabadon írhattak arról, mire számítanak még. Voltak, akiknek majdnem minden bejött, mások viszont már év elején is bőven túl optimisták voltak. Meg nem történt győzelmek, elmaradt megkomolyodás és frizuraváltás – maguk a versenyzők is nevetések közepette olvasták vissza a márciusban papírra vetett gondolatokat.
A videó a képre kattintva indul.
(Bónusz: ez vajon kinek a lapja lehet?)
Rosberg újra legyőzte Hamiltont, és bajnok lett
https://formula.hu/parc-ferme/31010
Noha 2016 világbajnoka a cím megszerzését követően vissza is vonult, az ő és Lewis Hamilton párharcának története még nem ért véget. 2021-ben, az újonnan induló elektromos tereprali-bajnokságban csapataik, a Rosberg X Racing és az X44 összecsaptak, és mind az öt versenyen komoly küzdelem folyt közöttük. A szezonzáró Jurassic X Prix időmérőjén ugyan Hamilton alakulata dominált, ám Rosbergéknek egy negyedik hely is bőven megfelelt a versenyen a végső győzelemhez. Az X44 versenyzői hiába nyerték tehát a futamot is, és hoztak össze pontegyenlőséget, mivel az RXR több győzelmet számlál, így övék lett a cím.
Jövőre jön a folytatás, immár a McLarennel kiegészülve!
RXR ARE THE FIRST-EVER EXTREME E CHAMPIONS! #ExtremeE #JurassicXPrix pic.twitter.com/vvZg2Lbl8U
— Extreme E (@ExtremeELive) December 19, 2021
Így telt Russell utolsó napja a Williamsnél
https://formula.hu/parc-ferme/31005
A Williams csapata filmet forgatott az Abu Dhabi Nagydíj vasárnapjáról, azonban az ő célkeresztjükben nem a világbajnoki címre ácsingózó Lewis Hamilton és Max Verstappen voltak, hanem a velük utolsó versenyét teljesítő George Russell. Nézzétek meg, hogyan telt a Mercedeshez távozó tehetség utolsó napja a Williams színeiben.
Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!
Ecclestone felesége is az FIA alelnöke lett
https://formula.hu/parc-ferme/31006
Pénteken tartotta elnökválasztását a Nemzetközi Automobil Szövetség. Az ülésen nemcsak a legfőbb vezető személyéről döntöttek, de az őt segítő csapat tagjairól is. Mohammed ben Sulayemnek több alelnöke is van, mindannyian a világ különböző régióiban felelnek a motorsportért. A szervezet dél-amerikai részének alelnöke nem más lett, mint Fabiana Ecclestone, az F1 egykori nagyurának brazil felesége.

Videó: Vettel még egy nehéz évben is hozta a formáját
https://formula.hu/parc-ferme/31004
Bár a csapatváltás egyelőre nem hozta meg a várt áttörést, Sebastian Vettel továbbra sem vesztette humorát. Az F1 YouTube-csatornája hozott nekünk egy kis összefoglalót arról, mikkel nevettette meg idén a négyszeres világbajnok a paddockot.
A videó a képre kattintva indul.
Különleges fényjátékkal lepték meg Valtteri Bottast
https://formula.hu/parc-ferme/31003
Valtteri Bottas 2017 óta erősítette a Mercedes csapatát, útjaik azonban elválnak. Lewis Hamilton csapattársa a következő szezonban George Russell lesz, a finn pilóta pedig Kimi Raikkönent váltja az Alfa Romeo istállójánál. Bár a szezon utáni teszten már új alakulatával dolgozott együtt, még egy utolsó látogatást tett a Brackley-ben található gyárban, ahol egy látványos műsorral köszöntek el tőle. Erről a német gárda hivatalos Instagram oldalán osztott meg egy videót.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sebastian Vettel készített néhány fánkot a szezonzáró után
https://formula.hu/parc-ferme/31002
Bár a legtöbb ember Max Verstappen ünneplésére és a díjátadóra figyelt a múlt vasárnap, a szokásossá vált utolsó futam utáni gumiégetés most sem maradhatott el. Az Abu Dhabi Nagydíj levezető körén az Aston Martin négyszeres világbajnok pilótája igyekezett kiszolgálni a közönséget, amit az alábbi videón örökítettek meg.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Így értékeltük Marquez sérülésekkel keretezett 2021-es évét
https://formula.hu/parc-ferme/30994
A Formula Motocast 2021-es szezonértékelő adásában felállítottuk az év legjobb MotoGP-motorosainak top 10-es rangsorát, amelyen helyet kapott a tavasszal sérülésből visszatérő, a formáját lassan visszanyerő és három győzelmet is arató, de az idény végén ismét bukó Marc Marquez is. De vajon hányadik helyen végzett nálunk a spanyol? A róla szóló részt 43:38-tól hallgathatjátok:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Enyhe tünetektől szenved Nyikita Mazepin
https://formula.hu/parc-ferme/31001
Miközben szinte mindenki a világbajnoki címért folytatott csatára volt kíváncsi, némileg háttérbe szorult, hogy mindössze 19 autó volt ott az Abu Dhabi Nagydíj rajtrácsán. Nyikita Mazepin az időmérő edzésen még jelen volt, a vasárnapi futamon viszont már nem indulhatott el, miután kiderült, hogy elkapta a koronavírust. Azóta eltelt egy hét, az orosz pilótáról pedig újabb információk láttak napvilágot.
Állapotáról az amerikai istálló egyik tagja nyilatkozott az orosz Sport-Expressnek számára: „Nyikita jól érzi magát, a betegsége pedig enyhe fokú” - mondta az egyik csapattag. Mint azóta kiderült, a mezőnyben egy másik versenyző is megbetegedett, Charles Leclerc ugyanis idén már második alkalommal fertőződött meg.

Sainz és Leclerc sem úszta meg a Ferrari hullámvasútját
https://formula.hu/parc-ferme/30998
Az Abu Dhabi Nagydíj helyszínének egyik leghíresebb pontja a Ferrari vidámparkja, melynek nagy sebességű hullámvasútja világhírűvé vált az évek során. Erre a maranellóiak pilótái közül már többen felülhettek, most pedig a jelenlegi párosuk, Carlos Sainz és Charles Leclerc kerültek sorra, akik a felvételek tanulságai szerint élvezték a szituációt.
Szépen helytálltak a magyarok a Gokart Világdöntőn
https://formula.hu/parc-ferme/31000
Szombaton délután véget ért a Rotax Max Grand Finals Bahreinben, vagyis a Gokart Világdöntő, melyen több magyar versenyző is érdekelt volt. A legkisebbek között Nógrádi Nimródot sajnos egyből kiforgatták a rajt után, de nagyszerű felzárkózással a 36. pozícióból egészen a 21. helyig jött előre. A MiniMaxban Zsebő Marcell rajtpozícióján hat helyet javítva ért célba a 29. helyen, míg a Juniorok közt Krepcsik Áron egy 16. helyet szerzett Magyarországnak három helyet javítva.
A legjobb helyezést a két Senior kategóriában induló versenyzőnk érte el: Juráncsik Balázs a 12. helyen végzett, Kovács Zsombor pedig közvetlenül mögötte ért célba. Balázs kilenc, Zsombor pedig nem kevesebb, mint 18 helyezést javítva szelte át a célvonalat. A DD2-ben Major Bence a 31. pozícióban zárta a döntőt, míg a DD2 Masters kategóriából Gyutai Péter egy 15. helyezéssel térhet haza.
Micromax: Nógrádi Nimród 21. hely
Minimax: Zsebő Marcell 29. hely, Körmöczi Ákos - nem jutott a döntőbe
Max Junior: Krepcsik Áron 16. hely, Lantos Balázs - nem jutott a döntőbe
Max Senior: Jurancsik Balázs 12. hely, Kovács Zsombor 13. hely
DD2: Major Bence 31. hely
DD2 Masters: Gyutai Péter 15. hely

Fotó: Rotax Karting
Rossi és Vinales is a legkevesebb pontot kapó versenyzők között zárt MotoGP-s rangsorunkban
https://formula.hu/parc-ferme/30993
A Formula Motocast 2021-es szezonértékelő adásában felállítottuk az év legjobb MotoGP-motorosainak top 10-es rangsorát, de néhány szót azokról is ejtettünk, akik kiszorultak az élbolyból – és bizony ebbe a körbe tartozott Valentino Rossi és Maverick Vinales is. A róluk szóló részt 5:18-tól hallgathatjátok:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Így vágnak neki a finálénak a magyar gokartosok
https://formula.hu/parc-ferme/30999
Ma jönnek a döntő futamok a Rotax Max Challenge Grand Finalsen, azaz a gokart világdöntőn. Körmöczi Ákos nem jutott be a döntőbe, miután megbüntették, mert egy ütközés után beesett az orrkúpja és Lantos Balázs sem lehet már ott a finálén. A többi magyar versenyző az alábbiak alapján áll fel a kategóriánként 36 versenyzősre szűkített rajtrácsra:
Micromax: Nógrádi Nimród 10. sor
Minimax: Zsebő Marcell 18. sor
Max Junior: Krepcsik Áron 10. sor
Max Senior: Jurancsik Balázs 11. sor, Kovács Zsombor 16. sor
DD2: Major Bence 18. sor
DD2 Masters: Gyutai Péter 8. sor
A tervezett menetrendet ide kattintva tekinthetitek meg(Magyarországon két órával visszább vagyunk!): https://www.rotax-kart.com/upload/files/6527.pdf
Élő közvetítés: https://www.youtube.com/user/RotaxKarting

Fotó: MGSZ (a kép jobb szélén Muhammad Wally dél-afrikai versenyző, aki egy nemes összefogás révén a Magyar Gokart Szövetség segítségével tud versenyezni a világbajnokságon, ezért magyar színekben indult)
Képekben foglalták össze Max Verstappen karrierjét
https://formula.hu/parc-ferme/30997
Egy fantasztikus csata végén a szezonzáró futamon pályafutása első világbajnoki címét szerezte meg Max Verstappen, akinek tiszteletére a Formula-1 különleges összeállítást készített. A sportág hivatalos Instagram oldalán a holland versenyző karrierjének legfőbb pontjait szedték össze, valamint a hozzájuk tartozó fotókat.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Többek között ezekkel a manőverekkel hódította el Vettel az Előzés-díjat
https://formula.hu/parc-ferme/30992
Az idei szezonban bevezetett újítás volt, hogy az év végén külön díjban részesítették a legtöbb előzést bemutató versenyzőt. Végül Sebastian Vettel bizonyult a legjobbnak ebben a tekintetben, Fernando Alonsót és Kimi Raikkönent megelőzve – az F1 Instagram-oldalának lapozható bejegyzésében meg is nézhetünk néhány manővert az Aston Martin négyszeres világbajnokától:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nem sokon múlt, hogy Hamilton és Bottas párosa rekordot döntsön
https://formula.hu/parc-ferme/30991
Öt év után távozik a Mercedestől Valtteri Bottas, aki így kereken 100 versenyt teljesített Lewis Hamilton csapattársaként. Mint azt a Formula Podcast Facebook-csoport egyik tagja, Varga Csaba alább látható remek grafikája is mutatja, ezzel kis híján rekordot döntött a páros, hiszen Michael Schumacher és Rubens Barrichello duója 104 futamot töltött egymás oldalán a Ferrarinál – ám mint az az ábrán is látszik, ők hat idényen keresztül versenyeztek együtt, míg a brit és a finn „csak” ötig. A vonatkozó rangsorban David Coulthard és Mika Hakkinen párosa a harmadik, a mclarenes duót eggyel előzték meg Bottasék.

A Honda naggyá tenné Yuki Tsunodát
https://formula.hu/parc-ferme/30990
Eddigi karrierje legnagyobb teljesítményével rukkolt elő a szezonzárón az eddigiekben sokat kritizált ifjú japán pilóta, akit a kurtán-furcsán távozó (de közben gyakorlatilag az F1-ben maradó) Honda a legmagasabb szintre akar emelni – mint azt a helyszínen dolgozó kollégánk megtudta a szezonzárón. A japán pilótáról és a Honda „búcsújáról” 01:14:58-tól beszélgettünk a Formula Podcast Abu Dhabit értékelő adásában.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Videó: Így élték meg a szerelők a Red Bull garázsában az utolsó kört
https://formula.hu/parc-ferme/30989
Feszült pillanatok, majd mámoros őrjöngés – ez jellemezte az energiaitalosok bokszát az Abu Dhabi Nagydíj hajrájában:
Újra F2-es autóban Correa: Most is gondolok Anthoine-ra
https://formula.hu/parc-ferme/30988
Több, mint két év telt el a tragikus spái F2-es baleset óta. Az ütközést túlélő Juan Manuel Correa 2021-re felépült annyira, hogy újra versenyautóba ülhessen, és egy teljes szezont teljesített a Formula-3-ban. Az év végén pedig lehetőséget kapott, hogy az F2-be is visszatérjen egy kicsit. A Charouz autóját vezetve részt vett a nevelőszéria tesztjének mindkét napján, és az autóban természetesen előtörtek az emlékek. „Nagyon különleges érzés újra Formula-2-es autót vezetni. Egy ilyen nap emlékeztet engem arra, mennyire szerencsés vagyok, hogy itt lehetek és megélhetem mindezt. Mint mindig, ma is gondolok Anthoine-ra és a családjára” – nyilatkozta Abu Dhabiban.
A juniorszéria eddig két napon át gyakorolt, az elsőt Jehan Daruvala zárta az élen, aki a teszt idejére megkapta a Prema egyik autóját, mögötte Felipe Drugovich és az újonc Jack Doohan zárt. A második napon Drugovich már az első helyre tört, de Doohan ott maradt mögötte, Logan Sargeant kíséretében. A teszt szombaton zárul.
It felt very special to be back behind the wheel of a @Formula2 car today. Days like today remind me of how lucky I am to be here and continue to live these experiences. As always, but specially today, thinking of Anthoine and his family
— Juan Manuel Correa (@JMCorrea__) December 16, 2021
Thank you all for your kind messages! pic.twitter.com/tMnlUr02uf
Ki az új FIA-elnök? Van már némi F1-es tapasztalata!
https://formula.hu/parc-ferme/30987
A Jean Todt helyére megválasztott Mohammed ben Sulayem neve talán nem mond sokat. Az FIA leendő, dubaji elnöke számára azonban nem ismeretlen a Formula-1, az alábbi videón például a legemlékezetesebb F1-es alakítását nézhetjük meg. Szavak helyett beszéljenek a képek!












