DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda

Megvan Tassi Attila idei csapata

"Örömmel jelentem be, hogy az idei szezonban a KCMG csapata támogatja az autómat a versenyek során. Már az is nagy izgalommal töltött el, hogy a TCR Europe-ban versenyezhetek és hogy a WTCR hungaroringi futamán debütálhatok, de még jobb érzés a tudat, hogy egy ilyen minőségi csapat áll mögöttem, mint a KCMG. Ha megnézzük, hogy hány bajnokságot és versenyt nyertek egyszemélyes-, szalon- és sportautókkal, egyértelműen látszik, hogy nagyszerű képességei és tapasztalatai vannak a csapat minden tagjának. Biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk megmutatni, hogy együtt erős eredményeket érhetünk el" - írta közösségi oldalán Tassi.

tassi

Újabb ex-F1-es az IndyCar rajtrácsán

A Carlin bejelentése alapján a csapat #31-es számú autóját Felipe Nasr vezeti a hétvégére kitűzött St. Petersburg-i szezonnyitón – melyet nem befolyásolt a koronavírus terjedése az Egyesült Államokban. A Sauber 2015-16-os pilótája, Nasr régi ismerős a Carlinnál, 2011-ben az istállóval nyerte a brit Formula-3-as bajnoki címet, majd a GP2-ben is versenyzett a formációval. Szerződése egyetlen versenyre szól a szintén F1-et megjárt Max Chilton csapattársaként.

A brazil a Chevrolet-motoros Carlint télen honfitársával, Sergio Sette Camarával együtt tesztelte, akit a héten tartalékpilótaként jelentett be a Red Bull és Alpha Tauri.

Nasrrel egyidejűleg a Carlin egy másik versenyzőt is megnevezett, Conor Dalyt, aki Chilton #59-es autóját vezeti a négy oválversenyen, melyeken a brit nem akar elindulni a kockázatok miatt. Ezzel az a szokatlan helyzet áll elő, hogy Daly két külön csapattal fut egy teljes szezont: az utcai és épített pályákra az Ed Carpenter Racing igazolta le. Az autót az oválpályákon, beleértve Indianapolist Ed Carpenter veszi át, de a csapat az 500 mérföldesen Dalyt is elindítja egy extra versenygéppel.

A szokottnál is változatosabb képet festenek a bahreini gumiválasztások

A Pirelli szokás szerint bő másfél héttel az adott versenyhétvége előtt hozta nyilvánosságra a pilóták gumiválasztásait, s a Bahreini Nagydíjat illetően az élmezőnyben is komoly eltéréseket tapasztalhatunk. Lewis Hamilton például a legkeményebb (itt C2-es) keverékből mindössze egy szettet kért, míg Charles Leclerc és Max Verstappen hármat is, miközben a leglágyabb gumikból a Mercedesek hetet-hetet, a Ferrarik és a Red Bullok pedig hatot-hatot rendeltek. A középmezőnyben pedig további varációkat is láthatunk, több csapat is nyolc szett puha abronccsal készül Bahreinre – íme, a teljes lista:

bahrein-gumik-pirelli-2020

Hamilton első útja egy tűzvész által sújtott területre vezetett

A hatszoros világbajnok már megérkezett Ausztráliába, a szezonnyitó helyszínére, ám az F1-es pálya helyett előbb vidék felé vette az irányt. Landolás után rögtön ellátogatott egy Sydney környéki erdős területre, ahol a helyiek néhány héttel ezelőtt még súlyos bozóttűzekkel küzdöttek. Arra volt kíváncsi, hogyan boldogul az általa is támogatott állatvédő szervezet, amely számos őshonos élőlényt megmentett a tűztől.

Bottas vakon magyarázza a melbourne-i pálya jellegzetességeit

A Mercedes finn F1-es pilótája becsukta a szemét, majd elmagyarázta, hogy melyik kanyarnál mire kell figyelni az Albert Parkban.

Az F1 a fenntarthatóság jegyében többéves szerződést kötött egy szaúdi olajcéggel

A Formula-1 vezetősége az utóbbi időszakban egyre inkább a fenntarthatóság és a karbonsemlegesség irányába igyekszik elmozdulni, néhány hónapja kijelentették, hogy 2030-ig szeretnék megszüntetni a száguldó cirkusz karbonlábnyomát. Most viszont bejelentették, hogy többéves szerződést kötöttek a szaúd-arábiai energia- és olajvállalattal, az Aramcóval.

Ez az első nagy szponzori bejelentés a Liberty Media-éra kezdete óta, az Aramco pedig ezzel a Heinekenhez, a Rolexhez, a DHL-hez, az Emirateshez és a Pirellihez csatlakozik. A megállapodás többek között a Spanyol, a Magyar és USA Nagydíjak névadó szponzorságára vonatkozik, de egy újabb jele lehet annak, hogy rövidesen Szaúd-Arábia is futamot rendezhet.

Persze nem teljes az ellentmondás a poszt elején említett célok és a mostani szerződés között, az F1 ugyanis közleményében hangsúlyozza, hogy a megállapodás abszolút beleillik a fenntarthatóságért való küzdelmükbe, és új partnerükkel közösen fognak majd alternatív üzemanyagokat és a következő generációs erőforrások érintő kutatásokat folytatni.

f1-hun-2019

Korábbi világelső teniszezővel gyakorol Lance Stroll

Így lesz igazán jó technikája egy autóversenyzőnek: a Racing Point pilótája Lleyton Hewitt profi ausztrál játékossal finomította az ütéseit.

Ez történt tavaly az Ausztrál Nagydíjon

A hivatalos összefoglaló a tavalyi melbourne-i futamról ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Videó: Ricciardo erdei autózással melegített az Ausztrál Nagydíjra

Itt még nem számít az idő...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Heard Melbourne could be wet this weekend. Prepping for everything @polarisorv @gopro

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

Miley Cyrus a koronavírus miatt nem lép fel az Ausztrál Nagydíjon

Lemondta az Ausztrál Nagydíj pénteki napjára tervezett fellépését Miley Cyrus. A világhírű énekesnő a koronavírus miatt meglévő egészségügyi kockázatok miatt nem utazik Ausztráliába, bár hozzátette, hogy az országot érintő tüzek károsultjait továbbra is támogatni és segíteni fogja. Cyrus fellépése péntek estére volt időzítve az Albert Parkban, az F1-es nagydíj helyszínén, ugyanakkor a szombatra tervezett Robert Williams-koncertet elvileg megtartják, az elmaradó Cyrus-koncert miatt pedig visszafizetik a megvásárolt jegyek árát.

koncert

fotó: dppi

 

Melyik az idei legszebb F2-es autó?

Rövid videót tett közzé a Formula-1 Youtube-csatornája a Formula-2 bahreini tesztjéről - melyik a legszebb autó? A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Hamilton már a melbourne-i időmérőn új rekorddal indíthatja a szezont

A Mercedes pilótája tavaly nyolcadik rajtelsőségét szerezte Melbourne-ben, és ha idén is ő indulhat az élről az Ausztrál Nagydíjon, azzal új rekordot állít fel az egy helyszínen elért pole-pozíciók tekintetében (meg egyébként az egy nagydíjon szerzettek terén is). Jelenleg Ayrton Sennával és Michael Schumacherrel áll az élen a vonatkozó örökranglistán: a brazil Imolában (San Marinó-i Nagydíj), a német Suzukában (Japán GP) zsebelt be nyolc első rajtkockás indulást. 2019-ben egyébként pályacsúccsal nyerte meg az időmérőt – íme, az a bizonyos 1:20,486-ös kör (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Van olyan jó reakcióidőd, mint egy versenyzőnek?

Az alábbi játékkal lemérheted, mennyire reagálsz gyorsan a lámpák kialvására. Próbálj meg minél gyorsabban rákattintani a képre, miután elalszanak a piros fények.

Utolsó körös bukás és érzelmes győzelem – a katari hétvége legjobb pillanatai

MotoGP nélkül is szolgált emlékezetes momentumokkal a szezonnyitó hétvége:

 

Első napján Ausztráliában végigtekert a tengerparton Grosjean

„Micsoda első nap Ausztráliában. Gyönyörű tekerés a tengerparton. Mindenkinek ugyanilyen csodálatos napot kívánok!” – írta a Haas franciája, aki már a nagydíj helyszínen van.

Utolsó futamgyőztesét köszönti a Williams

Pastor Maldonado, a 2012-es Spanyol Nagydíj nyertese ma lett 35 esztendős. Sok boldogságot és balesetmentes közlekedést kívánunk neki!

Ausztráliában vagy nézőkkel lesz verseny, vagy sehogy

Eddig két F1-es versenyhétvégét érintett a koronavírus terjedése: a Kínai Nagydíj elmarad, a Bahreini pedig zárt ajtók mögött kerül megrendezésre. Eközben a szezonnyitó egyre közeledik, már csak napokra vagyunk az év első futamától. A főszervező a negatív hírek közepette leszögezte, ők biztosan nem fogják követni a bahreini mintát.

"Kizárt. Elővigyázatosan, de folytatnunk kell az életet" - jelentette ki Andrew Westacott, figyelembe véve, hogy Ausztráliában egyelőre nem korlátozzák a tömegrendezvényeket. Vasárnap Melbourne-ben rekordszámú, 86 000 nézővel rendezték meg a nő krikett-világkupa döntőjét. 

ausztralia-rajt-2018_1

Fotó: DPPI

Videó: Így csente el Raikkönen a vb-címet a McLarenek elől 2007-ben

A Racing Statistics YouTube-csatornája a fordulatos finálét hozó 2007-es idényt is feldolgozta látványos infografika formájában – avagy így lett jelentős hátrányból is világbajnok a ferraris Jégember Lewis Hamilton és Fernando Alonso előtt:

 

Valaki már köhög! – posztolta a maszkos Hamilton a repülőről

Az Ausztrália felé tartó Lewis Hamilton előbb egy normál szelfit posztolt a repülőről, amelyet rövidesen egy olyan kép követett, amelyiken maszkot visel, tekintete pedig riadt. „Egy ember már köhög a gépen. Ne!” – írta feliratként a fotóra.

A Föld megmentéséért küzdő Hamilton eladta magánrepülőjét, ezért menetrend szerinti járatokkal utazik a versenyekre.

Tervezd meg Te Lando Norris silverstone-i sisakfestését!

A McLaren második F1-es idényére készülő brit pilótája felhívást tett közzé a hazai nagydíján viselt bukója dizájnjának tervezésére – nincs más dolgod, mint az ITT leírtaknak megfelelően megrajzolni és elküldeni a saját elképzelésedet! Az alábbi posztban a bónusz pedig, hogy Romain Grosjean felajánlotta Norrisnak a saját dizájnját:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

DESIGN MY HELMET! Go to @TeamL4NDO for all the details (make it good ) #L4NDODesign

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

 

Mennyire tanult meg franciául a Renault-nál Daniel Ricciardo?

Egy évet már lehúzott a csapatnál a mindig mosolygós ausztrál, így a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájának legújabb videójában ismert ausztrál mondások fordításával tesztelték a pilóta franciatudását – aki aztán több-kevesebb sikerrel vette az akadályokat (a videó átkattintás után indul!):