Megvan Tassi Attila idei csapata
https://formula.hu/parc-ferme/18274
"Örömmel jelentem be, hogy az idei szezonban a KCMG csapata támogatja az autómat a versenyek során. Már az is nagy izgalommal töltött el, hogy a TCR Europe-ban versenyezhetek és hogy a WTCR hungaroringi futamán debütálhatok, de még jobb érzés a tudat, hogy egy ilyen minőségi csapat áll mögöttem, mint a KCMG. Ha megnézzük, hogy hány bajnokságot és versenyt nyertek egyszemélyes-, szalon- és sportautókkal, egyértelműen látszik, hogy nagyszerű képességei és tapasztalatai vannak a csapat minden tagjának. Biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk megmutatni, hogy együtt erős eredményeket érhetünk el" - írta közösségi oldalán Tassi.

Teljes káosz: a Sky szerint lesz verseny, a BBC szerint törlik
https://formula.hu/parc-ferme/24788
A McLaren visszalépése óta folyhatnak az egyeztetések az Ausztrál Nagydíj helyszínén arról, megrendezzék-e a futamot vagy sem. Két általában megbízható forrás azonban ellentétes végeredményről adott hírt: a Sky Sports úgy tudja, hogy a wokingiak nélkül is lebonyolítják a melbourne-i hétvégét, a BBC viszont biztos források alapján arról számolt be, hogy lefújják a viadalt. Eközben olyan pletyka is napvilágot látott, hogy a tv-s közvetítéseken dolgozókat arra kérték, pénteken már ne menjenek az Albert Parkba, ami utóbbi teóriát erősítheti… Hivatalos közlemény egyelőre egyik féltől sem érkezett…
FRISSÍTÉS: A Sky Sports törölte a versenyrendezést vizionáló Twitter-posztját. A hírek szerint egy órán belül bejelentés lehet a törlésről vagy halasztásról.

Vettel és Leclerc Ausztráliából küldik a biztató szavakat Olaszországba
https://formula.hu/parc-ferme/24786
Megbénította a Ferrari hazáját, Olaszországot a Covid-19 járvány, az oktatás és szórakoztatás után ma a kereskedelem is leállt az alapvető szükségleti cikkeket kínáló boltok kivételével. Az istálló még az országos karantén előtt útra kelt az Ausztrál Nagydíj helyszínére, jelenleg a világ túloldalán kapják a drámai híreket otthonról. A Melbourne-ben tartózkodó istálló versenyzői videóban üzentek a csapat hazájába, kitartásra bátorítva az ország lakosait.
Charles Leclerc olaszul mondta el: reméli, sikerül mosolyt csalniuk az emberek arcára a nehéz helyzetben is egy versenyeredménnyel.
Küzdjetek tovább, ne adjátok fel – vette át a szót Sebastian Vettel. A német rendszeres kézmosást javasolt mindenkinek, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan fordul a kocka, és több jó hír fog érkezni, mint a rossz.
#Tifosi, Seb and Charles have a message for you
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) March 12, 2020
#ForzaRagazzi #DistantiMaUniti #essereFerrari pic.twitter.com/oKj4hmXZbS
Szavazz: Te hogyan döntenél az Ausztrál Nagydíj sorsáról?
https://formula.hu/parc-ferme/24787
Vélhetően a McLaren-bejelentés után most a csapatok és az összes illetékes is ugyanezen a kérdésen gondolkodik, de kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is az ügyben:
Koronavírus ide vagy oda, Ocon azért nagyon örül annak, hogy autóba ülhet
https://formula.hu/parc-ferme/24782
"Holnap lezárul a 474 napnyi hosszú várakozásom és újra F1-es autóba ülhetek egy nagydíjhétvégén. Ezekben a nehéz időkben remélem, hogy egy kicsit feledtetni tudjuk az emberekkel a problémáikat" - írta Instagramon az F1-es visszatérésre készülő Esteban Ocon.
Mit szóltok Valtteri Bottas speciális melbourne-i sisakjához?
https://formula.hu/parc-ferme/24783
Erre a hétvégére csináltatta:
A bejegyzés megtekintése az InstagramonThat #AusGP special look We it @valtteribottas! @stilo_official
Mintha azon versenyeznének a pilóták, melyikük öltözik rózsaszínebbe
https://formula.hu/parc-ferme/24772
Indul a szezon, a versenyzők pedig egyre furcsább képekkel turbózzák fel a közösségi profiljaikat. Daniel Ricciardo az Esquire magazin kedvéért vett fel egy rózsaszín öltönyt, Lewis Hamilton pedig az Instagramjára dobott ki egy pink tematikát. Persze e tekintetben jóval könnyebb versenybe szállniuk azoknak, akik a Racing Pointnál versenyeznek...



Hamilton a hotelszobáját sem akarja elhagyni
https://formula.hu/parc-ferme/24781
"Őszintén szólva nem akarom elhagyni a hotelszobámat" - írta Instagram sztorijában Lewis Hamilton.

Vettel elnevezte idei Ferrariját
https://formula.hu/parc-ferme/24780
A négyszeres világbajnok szokása nevet adni minden évben aktuális versenygépének: hívta már az autóját Randy Mandynek, Ginának, tavaly pedig Linának. A teszteken még nem volt elkeresztelve az SF1000, Ausztráliára azonban már meglett a „hölgy” neve: Lucilla.

Verstappen máris nyert egy versenyt Melbourne-ben
https://formula.hu/parc-ferme/24776
Még el sem kezdődött a versenyhétvége, a Red Bull-pilóták máris összecsaptak egymással – méghozzá „motorizált hűtőládákon”, ahogy a végül győztes Max Verstappen fogalmazott:
Only in Australia, mate! @Max33Verstappen & @alex_albon put their esky racing skills to the test #AusGP #F1 pic.twitter.com/Z7ARRaHWoJ
— Australian Grand Prix #AusGP (@ausgrandprix) March 11, 2020
Kigyulladt az IndyCar-sztáristálló kamionja, benne az egyik versenyautóval
https://formula.hu/parc-ferme/24774
20 percre volt már csak az Andretti Autosport kamionja a St. Petersburgben tartandó szezonnyitó helyszínétől, amikor, még az autópályán, kigyulladt, benne Colton Herta versenyautójával. A csapat először úgy fogalmazott, hogy minden veszélyt a lehető legrövidebb idő alatt sikerült elhárítani, később érkezett a csapat részéről részletesebb közlemény, amely így fogalmaz:
„A dolgok jelen állása szerint az autónak csak kisebb optikai sérülései vannak a hőtől, a füsttől és/vagy a víztől. Nincs okunk egyelőre azt feltételezni, hogy az autó működéséért felelős alkatrészek sérültek vagy tönkrementek volna. Most az Indy Lights-csapatunk van úton Floridából St. Petersburgbe, hogy segítsen a kárfelmérésben, valamint az IndyCar is a rendelkezésünkre bocsátott néhány szakembert. Készül az indianapolisi shopunkban a tartalék bokszfelszerelés, az ezt szállító tréler holnap szintén útnak indul a verseny helyszínére.”
A csapat információi az esettel kapcsolatban:
We want to thank everyone for the outreach and concern. We are still evaluating any damages and hope to have an update soon.
— Andretti Autosport (@FollowAndretti) March 11, 2020
We are thankful to report that no one was harmed, and want to thank our transport drivers and local first responders for their quick action and support. https://t.co/71hRYc2yFI
Videófelvétel az égő kamionról:
Breaking: Race Fans if you passed smoke in the area of i275 South and Ulmerton Rd off ramp, a Semi hauling Colton Herta vehicle caught fire. I spoke to the manager of the team who stated pit tools were damaged and unknown conditions to the Car in the above cabin. Tune in now. pic.twitter.com/CZqlM8bBgV
— Malik Parler (@WFLANightPhotog) March 11, 2020
A Hungaroring is közleményt adott ki a koronavírus kapcsán
https://formula.hu/parc-ferme/24779
Mi is megírtuk, hogy a WTCR és az ETRC közös idénynyitója is veszélybe kerülhet a szerdán kihirdetett vészhelyzet okán. A Hungaroring most közleményt adott ki ezzel és az augusztus eleji Formula-1-es Magyar Nagydíj jelenlegi helyzetével kapcsolatban:
„A Hungaroring Sport Zrt. a kialakult nemzetközi helyzetre való tekintettel előrelátóan már korábban megkezdte a tárgyalásokat a WTCR és az ETRC nemzetközi promótereivel az eredetileg április 25-26-ára tervezett Super Racing Fesztivál elhalasztásáról. A tárgyalások és időpont-egyeztetések jelenleg is zajlanak. A jubileumi 35. Magyar Nagydíjjal kapcsolatban – amely augusztus 1-2. dátummal szerepel a versenynaptárban – még korai lenne bármilyen intézkedést hozni. Társaságunk úgy készül, hogy megtartjuk a rendezvényt, de mint minden egyéb eseményünkkel kapcsolatban, a Formula-1-es futammal kapcsolatban is folyamatosan egyeztetünk az Operatív Törzzsel és az Országos Tisztifőorvosi Szolgálattal, valamint a Kormány mai, külső- és belső rendezvényekkel kapcsolatos döntését végrehajtjuk.”

Új magyar csapatban folytatja Kiss Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/24777
Nagy volt a csend eddig kétszeres kamionos Európa-bajnokunk jövője körül, és nem is véletlenül: mint kiderült, a Révész Cégcsoport által újonnan alapított versenycsapatban, a Révész Truck Racing Team színeiben indul az ETRC idei szezonjában. Az alakulat, amely saját versenykamiont épít a jelen állás szerint a Hungaroringen kezdődő (de ez a koronavírus-vészhelyzet miatt változhat) szezonra, egy hét múlva fog bemutatkozni a nagyközönségnek.

DTM: Eggyel több autót indít az Audi, Habsburg kapja meg
https://formula.hu/parc-ferme/24771
Leszerelés után újra versenyezni megy a hat hónapos sorkatonai szolgálatát letöltő Ferdinand Habsburg, a magyar királyi család leszármazottja. Az osztrák pilóta 2019-ben az Aston Martinnal versenyzett, amely a szezon végén kiszállt, versenyzői pedig ülés nélkül maradtak.
A négy pilótából (a csapattársak Paul di Resta, Jake Dennis és Daniel Juncadella voltak) egyedül a bajnoki 18., azaz utolsó helyezett Habsburg menekül meg, köszönhetően annak, hogy az Audi ügyfélcsapata, a WRT egy harmadik autót is elindít Ed Jones és Fabio Scherer versenygépe mellett.
Korábbi hírek alapján az Audi tesztautóját állítja csatasorba, hogy némileg javítson a négy Aston kiesése miatt megcsappant mezőnyön. A márka kilenc versenygépet készít fel, egyetlen ellenfele, a BMW hetet. A bajorok szintén kiállítottak egy plusz autót a hat gyári egységen felül, melyet az ART készít fel és Robert Kubica kapott meg. A 16 fős összlétszám szintén nem túl fényes, de legalább csak kettővel marad el a tavalyitól.

Az Eger Ralit és a hungaroringi WTCR-t is érintheti a koronavírus-vészhelyzet
https://formula.hu/parc-ferme/24775
A magyar kormány szerda kora délután vészhelyzetet rendelt el a koronavírus-járvány miatt, amelynek részeként többek között betiltották az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket. Mivel a tájékoztatás szerint a vészhelyzet akár hónapokig is eltarthat, értelemszerűen a hazai autósport legfontosabb eseményeire is hatással lehet.
Bár hivatalos tájékoztatás még egyikről sem érkezett, de minden bizonnyal emiatt elmarad a Rali OB idei első állomása, az Eger Rali, valamint a Túraautó-világkupa és a Kamion-Eb közös hungaroringi szezonnyitója is – igaz, utóbbi április utolsó hétvégéjén esedékes, így addig javulhat a helyzet.

Hat helyett 15 kategória lesz az Autósport Játékokon
https://formula.hu/parc-ferme/24773
Egy csapásra megkétésfélszerezte a versenyzés olimpiája, az Autósport Játékok kategóriáinak számát az FIA. A 2019-es, Olaszországban, Vallelungában rendezett első eseményen még csak hat géposztály szerepelt, Franciaországban, Le Castellet-ben már 15 számban versenyeznek egymással a nemzetek képviselői.

Újdonság lesz a rali, kapásból négy kategóriával, valamint a Crosscar (autókrossz), melyet két korosztályra bontanak. A GT egy, a gokart két új kategóriával bővül. A ralis kategóriákat leszámítva, ahol természetesen pilóta és navigátor alkot egy egységet, a GT Sprint Váltóban (két fő), Gokart Szlalomban (két fő) és Gokart Endurance-ben (két fő) lesz csapatverseny.
A 2019-es kategóriák:
GT (GT Sprint Váltó néven)
Túraautó
Formula-4
Drift
Gokart Szlalom
Szimulátor
A 2020-as új kategóriák:
GT Sprint
Crosscar Junior
Crosscar Senior
Rali2
Rali4
Rali Historic
Rali Historic Regurality
Gokart Sprint
Gokart Endurance
A Hondánál bemutatják, hogyan lehet csendből vihart építeni
https://formula.hu/parc-ferme/24764
Legalábbis ezt sugallja az F1-es szezonelőzetes videójuk címe: "It's the calm that builds the storm".
Rajongó ilyen szépen még nem zongorázta az F1 főcímdalát
https://formula.hu/parc-ferme/24765
A Twitteren Nikki néven ténykedő és alkotó McLaren-rajongó hölgy megcsillogtatta muzikalitását.
So here's me in my @McLarenF1 top with my @LandoNorris cap on my piano, playing the #F1 theme by @BrianTylerMusic. #fanslikenoother #McLaren pic.twitter.com/OGy0TiRLdG
— Nikki (@life_of_niksi) July 5, 2019
Nagy hétvége előtt áll a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/24767
Kettős szezonnyitóra készül a wokingi alakulat a földgolyó két ellentétes oldalán: Carlos Sainz és Lando Norris Ausztráliában a Formula-1-es idényt kezdik el az MCL35-tel, Patricio O’Ward és Oliver Askew az Arrow McLaren SP-vel St. Petersburgben a McLaren első teljes IndyCar-évébe vágnak bele.
A helyzet azért nem teljesen ismeretlen a csapat számára: 2017-ben és 2019-ben is egyszerre voltak két helyen, hiszen a Monacói Nagydíjat és Indianapolis 500-at azonos hétvégén rendezték meg.
A big weekend of racing ahead on both sides of the globe.
— McLaren (@McLarenF1) March 10, 2020
Wishing @ArrowMcLarenSP well in preparation for the #INDYCAR season opener in St. Petersburg, Florida. pic.twitter.com/N6Yho5LySx
Bemutatták a Formula-1 2020-as intróját
https://formula.hu/parc-ferme/24770
A zene a megszokott, a videó viszont új: nem is csak a friss portrék miatt, hanem azért is, mert immár az F1 történetének ikonikus pillanatai is végigpörögnek a háttérben.
The 2020 F1 intro!!
— Jason Rodgers (@_JasonF1) March 11, 2020
Loving the "70 years of F1" looking through history theme pic.twitter.com/aI9xIX6Plh
Háromra nőtt a koronavírus versenyáldozatainak száma a Formula-E-ben
https://formula.hu/parc-ferme/24768
A világjárvány mintha az elektromos sorozat versenynaptárát követve folytatná terjedési útvonalát: előbb a kínai, majd az olaszországi fordulót kellett elhalasztani a Formula-E-ben az egészségügyi kockázatok miatt, most pedig bejelentették, hogy a június 6-ra tervezett első indonéz futam, a Jakarta ePrix is ugyanerre a sorsra jutott - azok után, hogy az elmúlt hónapokban egész komoly viaskodás alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a fővároson belül hol is legyen a pálya.
Ezzel a következő öt tervezett FE-futamból már hármat biztosan nem rendeznek meg az eredeti időpontban, és nagyon valószínű, hogy nem kerülheti el ezt a végzetet az április 18-i párizsi és a május 3-i szöuli forduló sem. Hivatalosan még halasztásokról van szó, de szinte kizárt, hogy ennyi versenyt be tudjanak pótolni utólag, emiatt is készül már a sorozat válságtervvel, amelynek része, hogy Valenciában soron kívül egy duplafutamos fordulót tartanának.
