Suzuka és az első kanyar
https://formula.hu/parc-ferme/163
A hétvégén Suzukába érkezik a WTCC mezőnye, 2011-ben nem nagyon találták a helyüket a fiúk az első kanyarban.
Button azt hitte, a haverjai ugratják, amikor Frank Williams először hívta
https://formula.hu/parc-ferme/26531
Az Olasz Nagydíj hétvégéjének fő tematikája a Williams családtól való búcsú, hiszen Frank Williams már átadta az általa alapított istálló tulajdonlási jogát a Dorilton Capitalnak, ezt a hétvégét követően pedig csapatvezető-helyettes lánya, Claire Williams is távozik a csapat életéből, ezzel lezárul egy az F1 teljes történetét tekintve is meghatározó korszak.
Az események kapcsán sokan idézik fel a Williams alapítójával kapcsolatos emlékeiket, és így tett a Sky Sports közvetítésében Jenson Button is, aki 2000-ben a grove-i istálló színeiben debütált az F1-ben, és most előszedte a sztorit arról, amikor 19 éves korában, 1999-ben először megkereste őt a legendás csapatvezető, ő pedig azt hitte, csak a cimborái telefonbetyárkodnak vele.
„Emlékszem, éppen egy bárban ültem a haverjaimmal, amikor kaptam egy hívást. Fölvettem, és valaki azt mondta bele, ’Itt Frank Williams beszél.’ Persze-persze – mondtam, majd félreraktam a telefont és a többiekhez fordultam: ’Jól van már srácok, ki csinálja ezt?’ De gyorsan kiderült, hogy valóban Frank Williams volt a vonal másik végén!” - mondta Button, aki egy év után távozott is a csapattól, majd 2009-ben világbajnok lett.

Russell szerint fordítva sül el az új szabály, és ebből a Williams is sokat profitál
https://formula.hu/parc-ferme/26532
Először a szombat délutáni időmérőn, majd pedig vasárnap a futam ugrik a majom a vízbe a partimódtilalom kapcsán, azaz az eredményekből fog igazán látszani, hogy mennyire volt hatásos az a sebtében bevezetett szabály, amellyel a Mercedes idén talán minden korábbinál nagyobb kvalifikációs fölényét igyekszik megnyirbálni az FIA, és amelynek hatékonyságát többen is megkérdőjelezték az elmúlt napokban. A Williams pilótája, George Russell is a szkeptikusok között van, ezt viszont egyáltalán nem bánja, hiszen érzése szerint az új technikai előírás a bajnoki tabella utolsó helyén álló, szintén Mercedes-motorokat használó grove-i istállót is segíteni fogja.
„Úgy gondolom, hogy mi egy másodpercet fogunk veszíteni az időmérős körben, a versenyen viszont hatalmasat javulunk emiatt. Szóval az ellentétes hatást váltja ki, mint amit reméltek, és az új szabály csak tovább növeli a Mercedes teljesítményét a futamon” - mondta Russell az Auto Motor und Sportnak.

Röhrl, Biasion, McRae, Loeb – 600. versenyével tért vissza a WRC
https://formula.hu/parc-ferme/26530
Nemcsak nagy, hanem kerek számokkal is dobálóznak mostanság a motorsportos csúcskategóriák, hiszen két héttel azután, hogy 900. királykategóriás futamát ünnepelte a gyorsaságimotoros-világbajnokság, most a Rali-világbajnokság fél év kihagyás után a 600. futamával tér vissza a köztudatba! A WRC 1973-ban startolt a Monte-Carlo Ralival, az azóta eltelt százasok győzteseit pedig az alábbi táblázatban gyűjtöttük össze.
A 600. versenyt új országban ünnepli a sorozat, hiszen Észtország a járvány következményeként idén először került be a naptárba. Mivel Loeb nem áll rajthoz, biztosan új győztes születik, és alighanem új márka neve is kerül majd fel a százasok eredménytáblájára.
Lentebb pedig a jubileum alkalmából készített plakát és a WRC eddigi világbajnokainak autói videón.
| # | Év | Verseny | Versenyző | Navigátor | Autó |
| 100. | 1982 | Monte-Carlo Rali | Walter Röhrl | Christian Geistdörfer | Opel Ascona 400 |
| 200. | 1990 | Portugál Rali | Miki Biasion | Tiziano Siviero | Lancia Delta Integrale V16 |
| 300. | 1998 | Akropolisz Rali | Colin McRae | Nicky Grist | Subaru Impreza WRC 98 |
| 400. | 2005 | Argentin Rali | Sebastien Loeb | Daniel Elena | Citroen Xsara WRC |
| 500. | 2012 | Finn Rali | Sebastien Loeb | Daniel Elena | Citroen DS3 WRC |
| 600. | 2020 | Észt Rali | ? | ? | ? |
On the occasion of #WRC's 600th event, WRC have teamed up with @iamautomobilist to release this limited edition print, celebrating all 47 champions.
— WRC - FIA World Rally Championship (@OfficialWRC) September 4, 2020
In homage to the year of the first FIA WRC Championship, only 1973 prints will be made available. https://t.co/ESfoBWCMfI pic.twitter.com/DlnPgLAknf

Ne maradj le semmiről: itt a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/26526
Már délelőtt is nézhetünk autóversenyt a tv-ben szeptember ötödikén, szombaton, íme a program:
09:00 - 09:20 Superbike-vb, 3. szabadedzés
10:25 Formula-3, 1. futam (tv: M4 Sport, élő)
10:40 - 11:00 DTM, 1. időmérő
11:00 - 11:25 Superbike-vb, Superpole (tv: Eurosport 1, élő)
12:00 - 13:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
13:30 DTM, 1. futam
14:00 Superbike-vb, 1. futam (tv: Eurosport 2, élő)
15:00 - 16:00 Formula-1, Időmérő edzés (tv: M4 Sport, élő)
15:15 Supersport-vb, 1. futam
16:45 Formula-2, 1. futam (tv: M4 Sport, 22:45, felv.)

fotó: dppi
Nyolcból negyedszer pole-pozícióban Ilott, Schumacher összetörte
https://formula.hu/parc-ferme/26529
A Formula-2-es szezon időmérős királya, Callum Ilott Monzában is megnyerte a félórás időmérőt, utolsó gyorskörén három századmásodperccel megelőzve az előző fordulók folyamán szintén egykörös menővé váló Yuki Tsunodát.
Ilottnak segítséget nyújtott a hozzá hasonlóan Ferrari-akadémiához tartozó Mick Schumacher balesete három perccel az edzés vége előtt: a premás az Ascari sikánban forgott a gumifalba, amelyet követően előkerült a piros zászló, ezzel pedig az időmérő véget ért.
A második sort Luca Ghiotto és Christian Lundgaard alkotja a szombati főfutamon, a péntek délelőtt Formula-1-es szabadedzésen Williamst vezető Roy Nissany pedig pályafutása legjobb rajthelyét, az ötödik pozíciót harcolta ki. Schumacher balesete dacára hetedik lett, csapattársa, a bajnoki éllovas Robert Svarcman viszont csupán a 15. rajthelyre kvalifikált – ez nagy esély lesz a pole-ért járó négy pont révén hátrányát hat egységre csökkentő Ilottnak.


Vettel befizette a Ferrari személyzetét a papírnézők közé
https://formula.hu/parc-ferme/26528
Egyszerre vicces és nagyvonalú gesztust tett Sebastian Vettel az Olasz Nagydíj hétvégéje előtt, csatlakozva ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben a monzai szervezők papírfigurákat ültetnek a célegyenes lelátójára a hétvége folyamán. A rajongóknak a faceforfan.com weboldalon kellett feltölteniük egy önarcképet, majd befizetni minimum 40 eurót ahhoz, hogy az arcuk az általuk kiválasztott ruhával és frizurával megjelenjen a papírnézők között. A rezzenéstelen arcú kartonszurkolók egy csoportjával már péntekre kidekorálták a pálya mentét. A fotók megjelentetéséért befizetett összeget a pálya egy a szívbetegségek gyógyítását segítő alapítványhoz juttatja el.
De ez még nem minden, a továbbiakban ugyanis Sebastian Vettel, Charles Leclerc és további 76 Ferrari-csapattag is ott fog ülni a lelátón egy csoportba rendezve. Leclerc a hírek szerint már korábban felregisztrálta saját fotóját, csütörtökön azonban Vettel komoly magánakcióba kezdett: összegyűjtötte a csapattagok fotóit, majd a sajátjával együtt mind feltöltötte őket a rendszerbe, a 40 eurós egységár mellé további saját adományt is csatolva. Így hát az a furcsa helyzet áll elő, hogy a Ferrari személyzete nemcsak a bokszban, hanem a lelátón is ott lesz az Olasz Nagydíjon, Vettel és Leclerc pedig a pályáról saját arcuknak is integethetnek, amelyek így fognak kinézni:

Leclerc már pénteken kiszúrta önmagát és csapattársát a tömegben:
Nice Friday spent with Seb in the grandstands watching ourselves driving around in circles. pic.twitter.com/G3x9diVoYe
— Charles Leclerc (@Charles_Leclerc) September 4, 2020
Ricciardóék nemcsak az edzések és a futamok, hanem a sajtótájékoztatók előtt is bemelegítenek
https://formula.hu/parc-ferme/26527
A Renault versenyzői, Daniel Ricciardo és Esteban Ocon fizikailag is felkészültek Monzában az újságírói kérdésekre:
Új portugál futamot jelentett be az ERC
https://formula.hu/parc-ferme/26525
A törölt Azori-szigeteki verseny helyett a Rally Fafe Montelengo érkezik a Rali-Európa-bajnokság naptárába – murva helyett így aszfalton folytatódik a szezon október első hétvégéjén. A koronavírus miatt ugyanakkor nézőket sem a szakaszokra, sem a szervizparkba nem engednek majd – egyelőre ennek is örülni kell, az ERC-szezon sorsa ugyanis egyáltalán nem (volt) biztos.

fotó: FIA ERC
Bottas a finnek visszafogottságával vaknak nevezte a Williams pilótáit
https://formula.hu/parc-ferme/26524
Paprikás hangulatban van ma Valtteri Bottas. A Mercedes pilótája az Olasz Nagydíj első szabadedzésén két beszólásával is képernyőkre került: előbb Nicholas Latifi helyezkedését minősítette egy "szerintem ez az ember vak" kijelentéssel, majd nem sokkal később Roy Nissanyt utolérve az "ez az ember szintén vak" megszólalással duplázott. A pilóta egyébként az első helyen zárta a gyakorlást.
A Williams legutóbbi futamgyőzelme után tűz ütött ki a bokszban
https://formula.hu/parc-ferme/26523
Sok-sok versenyhétvégével ezelőtt, 2012-ben szerezte legutóbbi F1-es győzelmét a közelmúltban új tulajdonoshoz került Williams istállója, és az alkalom több okból is említésre méltó. Az ünneplő csapat fotóin a futamgyőztes Pastor Maldonado mellett feltűnik Valtteri Bottas harmadik számú pilóta, Toto Wolff ügyvezető igazgató és természetesen Frank Williams tulajdonos is.

A felhőtlen öröm azonban mindössze másfél órán át tartott, ugyanis a garázsban tűz ütött ki, amikor szerelők üzemanyagot készültek szállítani az FIA ellenőrzésére. A Williams, a Force India és a Caterham csapatából is szállítottak el sérülteket, de szerencsére senki sem került életveszélybe.



Fotók: DPPI
Díjat kapott csapatfőnöki tevékenységéért Günther Steiner
https://formula.hu/parc-ferme/26519
A Haas csapatvezetője "Confartigianato Motori" díjban részesült, amelyet a Formula-1-ben tevékenykedő pilóták, mérnökök, szerelők, újságírók és egyéb szereplők között osztanak ki:
Congratulations to Guenther Steiner - winner of the 2020 @Confartigianato Team Principal Award #HaasF1 #ItalianGP pic.twitter.com/5WfHlJxTLr
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) September 3, 2020
Norris monzai sisakjától garantáltan összefut mindenki szájában a nyál
https://formula.hu/parc-ferme/26522
Nemcsak Antonio Giovinazzi, hanem Lando Norris is speciális bukófestéssel készült az Olasz Nagydíjra: a McLaren pilótájának sisakján az olasz trikolór színei mellett pizza jelenik meg a dizájnban. A brit tavaly is különleges festéssel versenyzett Monzában, akkor példaképe, Valentino Rossi emblematikus dizájnját idézte meg, és tulajdonképpen most is lehet mondani, hogy a MotoGP sztárjától származik az ihlet, hiszen tavaly Misanóban a „Doktor” is hasonló bukóval jelentkezett:
Anyone got some salad cream? pic.twitter.com/9Fwuzr0WyT
— Lando Norris (@LandoNorris) September 3, 2020

Álnézők töltik meg Monza lelátóit a versenyhétvégén
https://formula.hu/parc-ferme/26521
Idén először engednek vendégeket egy Formula-1-es nagydíjra, az előttünk álló hétvégére 250 olasz egészségügyi dolgozót hívtak meg, tiszteletadásként a járvány alatt végzett fáradhatatlan munkájukért. De nemcsak hús-vér nézők lesznek a monzai lelátókon, hanem papírfigurák is: a szelfijüket beküldő rajongók vehetnek részt ilyen formában az Olasz Nagydíjon.
Fotó: DPPI



Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program
https://formula.hu/parc-ferme/26517
Mutatjuk, hogy mikor mire kell figyelni szeptember negyedikén, pénteken:
09:35 - 10:20 Formula-3, Szabadedzés
10:30 - 11:20 Superbike-vb, 1. szabadedzés
11:00 - 12:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
12:55 - 13:40 Formula-2, Szabadedzés
13:00 - 13:45 DTM, 1. szabadedzés
14:05 - 14:35 Formula-3, Időmérő edzés (tv: M4 Sport, élő)
15:00 - 15:45 Superbike-vb, 2. szabadedzés
15:00 - 16:30 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
15:40 - 16:10 DTM, 2. szabadedzés
17:00 - 17:30 Formula-2, Időmérő edzés (tv: M4 Sport, élő)
A hétvége teljes programja itt megtekinthető!

fotó: dppi
Nagyon olasz sisakkal készül hazai versenyére Giovinazzi
https://formula.hu/parc-ferme/26520
Csak úgy süt a mediterrán életérzés Antonio Giovinazzi Olasz Nagydíjra készített különleges sisakdizájnjáról. A tetején egy sor gyümölcs fogja körbe Olaszországot, egy tengerparti látképet és egy hölgyet, akinek a kezében plakett van. Az ezen álló időpont, 1993. december 14. nem más, mint Giovinazzi születésnapja, Martina Franca pedig nem egy női név, hanem az alfás szülővárosa.
Fotó: DPPI




Norrist méhek üldözik, Roscoe a dobogón, Perez pedig reméljük, nem krumplis pizzát eszik...
https://formula.hu/parc-ferme/26516
Az idei F1-es szezon különlegességei a Racing Point futamelőzetes poszterei, amelyeken temérdek vicces pillanatot és múltbeli utalást találhatunk, ha alaposan végigpásztázzuk, ki mit is csinál éppen a soron következő két olasz versenyhétvégét beharangozó grafikán.
Kattintással nagy méretben is elérhető. Jó bogarászást!

Zseniális átköltött slágerek Vettel és a Ferrari megromlott viszonyáról
https://formula.hu/parc-ferme/26515
Korábban már bemutattuk azt a YouTube-csatornát, amely ismert dalok szövegét költi át Kubica-tematikájúvá. A szerző azóta bővítette repertoárját, és az utóbbi időben újabb izgalmas darabok kerültek fel a videómegosztóra, például ez az alábbi, amely Sebastian Vettel és a Ferrari elhidegült viszonyát énekli meg két jól ismert zeneszám szövegének újraértelmezésével. Először a Gotye Somebody That I Used To Know című száma, majd a The Beatles-től a Yesterday csendül fel rendkívül kreatív dalszöveggel, amelynek teljes élvezéséhez angol nyelv ismerete szükséges.
Férje Claire Williams távozásáról: „Nehéz döntés volt, de a legjobb számára”
https://formula.hu/parc-ferme/26518
Claire Williams az Olasz Nagydíj után távozik a helyettes csapatfőnöki pozícióból (ahogy a teljes család kiszáll az alakulatból), erre a hírre pedig a férje, Marc is reagált az Instagramon: „Nagy nap, óriási hír. Sosem voltam ennél büszkébb Claire-re. Rendkívül nehéz döntés volt, de ez volt a megfelelő számára. Rengeteget adott a csapatnak, a sportnak, és több áldozatot hozott, mint azt bárki el tudná képzelni. Most eljött az ő ideje, hogy új és más módon élvezze a saját életét.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egészségügyi dolgozók lesznek az F1-es szezon első helyszíni nézői Monzában
https://formula.hu/parc-ferme/26514
Eddig úgy tűnt, hogy egy héttel később, Mugellóban lehetnek először nézők egy idei Formula-1-es futamon, ám Monza beelőzött: 250 orvos és egészségügyi nővér a pálya vendégeként meghívást kapott, hogy a helyszínről nézhessék a hétvégi Olasz Nagydíjat.
Tavasszal Észak-Olaszországot sújtotta legkomolyabban a koronavírus-járvány Európában, a hivatalos adatok szerint mostanáig több mint 35 000 ember vesztette életét az új vírus következményeként, és jelenleg Olaszország a hatodik legtöbb áldozatot számláló állam a világon. A járványügyi vészhelyzet nagy terhet rótt az egészségügyi dolgozókra, és emiatt, mintegy köszönetnyilvánításként hívott meg vendégül a monzai pálya 250 orvost és ápolót a hétvégi versenyre. Ők lesznek tehát az idei első helyszíni F1-es nézők, akik persze a távolságtartási ajánlások betartásával foglalnak majd helyet a lelátón.
Ami továbbra is hiányozni fog, az a gombostű leejtésére sem lehetőséget biztosító embertömeg a célegyenesben a futam leintését követően… A Ferrari is kitért rá közleményében, hogy emiatt az atmoszféra idén nagyon más lesz, mint az megszokott.
(Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy hosszú idő után először fogunk tudni zavartalanul végignézni egy monzai F1-es díjátadót, amelyen nem lobogtatnak a kamera előtt egy horvát zászlót.)

55 év szolgálat után nyugdíjba megy a McLaren egyik legelső alkalmazottja
https://formula.hu/parc-ferme/26513
Wokingban máig dolgozik egy csapattag, aki régebb óta tagja a McLarennek, mint a McLaren a Formula-1-nek! Ray Rowe még 1965-ben csatlakozott a Bruce McLaren által alapított versenyistállóhoz, egy évvel azelőtt, hogy a McLaren megejtette volna F1-es debütálását Monacóban. Rowe aztán a csapat leghűségesebb tagja maradt, kitartott Bruce McLaren 1970-es halála után, átélte Ron Dennis 1981-es hatalomátvételét és az istálló csúcskorszakát, de folytatta a munkát Zak Brown 2016-os érkezése és az arculatváltás után is.
Az utóbbi években már csak heti két napot dolgozott a váltókat gyártó részlegen, most azonban elérkezettnek látta az időt: a 2020-as Olasz Nagydíj után nyugdíjba megy. Ray Rowe a McLaren utolsó aktív tagja, aki már az istálló indulásakor is jelen volt, így a csapat méltó módon készül tisztelegni kitartása és élettapasztalata előtt a monzai hétvégén.
„Egy különleges megemlékezés is helyet kap az autón ezen a hétvégén, hiszen Ray Rowe 55 évnyi szolgálat után nyugdíjba vonul” – mondta a McLaren monzai előzetesében a csapatvezető, Andreas Seidl. „’Tex’, ahogy a csapaton belül hívjuk, 1965-ben csatlakozott Bruce csapatához, és számos különféle szerepkört betöltött, többek között segített felkészíteni az első F1-es autónkat 1966-ban. Hosszú és jó egészségben töltött nyugdíjas éveket kívánunk Texnek!”

