DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Off-road

Két Vass a döntőben, egy a dobogón

Elődöntőnyertesként Vass Zoltánnak nagy esélye nyílt arra, hogy az első háromban végezzen Greinbachban az augusztusi hosszú hétvégén. A rajtnál történt kontakt miatt végül nem ő, hanem testvére, Vass Csaba futott be dobogós pozícióban a magyar és osztrák ralikrosszbajnokság közös versenyén a SuperCars kategóriában.

Kihasználta az RXC Technics Motorsport a Ralikrossz Országos Bajnokság három hónapos szünetét: Vass Zoltán Audi A1-esében új motor duruzsolt az évad harmadik fordulóján, a PS Racing Center Greinbach pályán augusztus 21-22-én. A versenyző számára minden kiválóan alakult a döntőig: sorban negyedik, második és negyedik futameredménnyel másodikként zárta a köztes eredménylistát, azután megnyerte a második elődöntőt. Ez második rajtkockát jelentett a fináléban: a látottak alapján egyértelmű dobogóesélyes volt, de épp a döntő fázisban csúszott porszem a gépezetbe, így az első háromból kimaradva, a negyedik helyen zárta a hétvégét. Vass Zoltán összegezte osztrák versenyét.



„Nagyon jó hétvégénk volt, nekem és a testvéremnek is, aki várakozáson felüli teljesítményt nyújtott a dobogójával. Ami minket illet, végig az elejében tudtunk autózni, pedig sokan alkottuk az élmezőnyt, közel egymáshoz. Nagy kontaktok nélküli, de látványos csatákat vívtunk a futamokban. Egy elődöntőbe kerültünk a testvéremmel, ami szerintem a nehezebb csoport volt, de mind a ketten túl tudtunk jutni” – kezdte beszámolóját a ralikrosszos, áttérve a kritikus pillanatra, a döntő rajtjára:

„A döntőre leszakadt az ég, így az autóval átálltunk vizes pályára. Sajnos a második rajtkockából nemsikerült jó rajtot fogni, az első kanyarban hárman is összeértünk, és ketten pórul jártunk, én és az osztrák Höller megforogtunk. A piruett után a kavicságyból eredtem a mezőny után. Az ötödik helyen haladtam mindaddig, amíg Lajos Gyula nem hibázott, amikor is elmentem mellette és feljöttem negyediknek. Megmondom őszintén, nem erre számítottam. Az új motorral a differenciálmű-problémák ellenére a dobogóra odafértünk volna, de a kontakt ellehetetlenítette, hogy bármilyen jó eredményt el tudjak érni a döntőben. Azért értékes pontokkal tértünk haza, ha a pontok számát nézzük, mi szereztük a második legtöbbet, azaz ilyen tekintetben mégiscsak dobogósok lettünk. A csapat nagyon jó munkát végzett ezen a hétvégén, és még nagyobb örömmel tölt el, hogy Csabi harmadikként először dobogón végett” – részletezte a döntő eseményeit Vass Zoltán.

A fiatalabb Vass eddigi pályafutása legkiemelkedőbb eredményét érte el: a szintén RXC Technics Motorsport színeiben induló Vass Csaba mindössze második szezonját futja a SuperCarok között a Skoda Fabiával, sőt a foghíjas 2020-ból kifolyólag Greinbach mindössze hatodik versenye volt, így egészen korán megszerezte első dobogós helyezését. Számára a 12 fős mezőnyben a döntőbe jutás is meglepetés volt, így a végeredmény túlszárnyalt minden várakozást.

Öccse példáját követően most Vass Zolin a sor, hogy jegyezze első idei dobogóját: erre még négy lehetősége maradt. Az ősz folyamán sűrűbben folytatódik a Ralikrossz-ob, először is a Kakucs Ringen, szeptember 11-12-én.

„Igazából egy dobogó mindig benne van a pakliban. Viszont sokan mások is szeretnének dobogóra állni, és nagyon közel vagyunk egymáshoz. A ralikrossz összetett sportág, folyamatosan megy az adok-kapok, a körülmények állandóan változnak és a technika ördöge is közbe szokott szólni… Az idei mezőny őrülten erős, ilyen autók és pilóták között a döntőbe jutás sem egyszerű, főleg, ha zónáról beszélünk. Minden évben szó van arról, hogy mennyire erős a magyar mezőny, de idén megint ott tartunk, hogy ilyen még nem volt. Mindemellett reális a dobogó, és úgy készülünk, hogy szeretnék minden versenyen dobogóra állni!” – zárta Vass Zoltán, aki tavalyi dobogós helyezését éppen az őszi kakucsi versenyen szerezte, ez pedig jó előjel lehet számára két hét múlva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: