DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Off-road

Harsányi Zoltán: Tökéletes befejezés

Elérte az év végére kitűzött eredményt a kilencszeres országos ralikrosszbajnok: az RXC Technics Motorsport versenyzője második lett a végelszámolásnál, ráadásul dobogóval fejezte be a küzdelmes szezont Máriapócson, ahol fia is bemutatkozott a szakágban.

Az évad hetedik, utolsó versenyén a bajnoki cím már eldőlt Kárai Tamás javára, de a második helyre még három versenyző pályázott, ráadásul az RXC Technics Motorsport két pilótája pontegyenlőséggel érkezett. Az október 23-24-i hétvége folyamán végig Harsányi Zoltán tűnt a favoritnak, hogy bebiztosítsa ezt a helyet: két előfutamot másodikként zárt, a döntőben harmadik helyről indult, végül pedig ebben a pozícióban intették le csapattársa, Vass Zoltán előtt.

„Minden célt sikerült elérni. Javulunk, hiszen már csak egyetlen hiba történt a versenyen, a harmadik előfutamon elment az áramunk, szerencsére akkor már biztos volt, hogy bejutunk a döntőbe, csak a második vagy harmadik rajthely múlt rajta. De végül is Máriapócson ez kevésbé számít, mivel nagyon közel az első kanyar” – mondta Harsányi Zoltán, aki a döntő eseményeivel folytatta:



„A rajtnál ezért úgy gondoltam, akár nyerhető is lehet a dolog, de sajnos a pálya kicsit rosszabb lett a végén, és mint többször kiderült, ez nekünk nem kedvez. A bajnoki második hely végül meglett, tisztában voltam vele, hogy sikerülni fog, mivel Vass Zoli mögöttem végzett. Boldogan lettem harmadik” – mondta a Mitsubishi Evo V-tel versenyző kilencszeres magyar bajnok, aki fia első ralikrosszos szereplését is végigizgulhatta hétvégén. Az ifjabb Harsányiban van potenciál. „A futamokon meccsben volt az első három helyezettel, végül negyedik lett, ami teljesen rendben van. Akik előtte végeztek, ők a bajnokságot is az első három helyen fejezték be.”

Ami a teljes szezont illeti, Harsányi Zoltán úgy érzi, a problémákhoz képest a maximumot hozta a második hellyel, a bajnoki sikerek után pedig sikerült fontos dolgokat megtanulni ebben az évben. „Tökéletes ahhoz képest, amennyi hiba és szerencsétlen egybeesés ért minket. Jobbat nem tudtunk volna kihozni. Sikerült tanulni, méghozzá azt, hogy akkor sem szabad feladni, mikor már az első versenyek után úgy gondolja az ember, hogy lecsúszott a dobogó közeléből is. Végig kell tolni az egészet, és megpróbálni. A végén csak sikerült a kitartásnak és csapatnak köszönhetően.”

Vérbeli versenyzőként kitért a következő szezonra is, amely hamarabb itt lesz, mint gondolnánk. „Már az Evo X-zel fogunk versenyezni, amivel közelebb leszünk az elejéhez, jobban hasonlít a most technikailag előbbre álló autókra. Gőzerővel kell dolgoznunk rajta, mert nagyon kevés időnk van. Az első futam a Slovakia Ringen március 13-án lesz, ráadásul húsvét is március végére esik. Négy hónap alatt össze kell varázsolnunk a X-est” – zárt 2015 második legjobbja, Harsányi Zoltán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: