DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Off-road

Vass Zoltán az év végi dobogón

Elérte a máriapócsi szezonzáró előtt kitűzött céljait, és a ralikrossz országos bajnokság legjobb három helyezettje között zárta az idényt az RXC Technics Motorsport versenyzője. Az embert próbáló döntőt 4. helyen fejezte be.

Különleges helyzetben érkezett az RXC Technics Motorsport a 2015-ös év utolsó, hetedik versenyére a RabócsiRingre, ugyanis két versenyzőjük, Harsányi Zoltán és Vass Zoltán – beleértve a legrosszabb eredmény levonását – pontegyenlőséggel álltak a szezonzáró előtt a SuperCars kategória második helyén. Vass tehát megszerezhette az ezüstérmet, ugyanakkor az is előfordulhatott, hogy csupán negyedik lesz. Emiatt a dobogó megtartását tűzte ki elsődleges célként. Az előfutamok alapján és a döntőben is 4. helyet ért el, ezzel pedig harmadikként zárta a bajnokságot.



„Kettő ponttal maradtunk el végül a második helytől, a döntőm pedig nagyon küzdelmesen alakult” – elevenítette fel a szombati eseményeket Vass Zoltán. „Az egyik szervócsövünk eldurrant, és gyakorlatilag az első kör közepétől a végéig kormányszervó nélkül mentem. Úgy elfáradtam, hogy ha lett volna még egy kör, talán be sem bírom fejezni. Bele-bele kellett néznem a tükörbe, Bakonyi Csabát végig láttam mögöttem, de a negyedik helyet sikerült megtartani. Ha még egy kör lett volna, valószínűleg megelőz engem. Nagyon örültem a kockás zászlónak.”

„Jó lett volna felhőtlenül menni egy jót a végén, de a kitűzött célt sikerült elérni. Nyugodtak voltunk, mert már a döntőbe jutással sikerült annyi pontot megszerezni, hogy biztosak lehettünk az év végi dobogóban” – folytatta Vass, aki azért a program korábbi szakaszában élvezte a vezetést. „Gyakorlatilag a szabadedzés kezdetétől úgy autóztam a döntőig, ahogyan én szeretek, négy füstölgő kerékkel. Az igazság az, hogy nem sikerült az autót beállítani máshogyan. Én viszont nagyon szeretek így, csúszva közlekedni a pályán. Korábban nem voltak túl jó emlékeim a máriapócsi pályáról, nagyon sokszor ért utol balszerencse, műszaki hiba, de most már szívesebben gondolok vissza rá.”

A versenyző értékelte teljes szezonját is, amely során végig sikerült stabil teljesítményt szállítani, a legjobb hat közé például csak egyszer nem jutott be – ami nem csupán a pilótán, hanem a megbízható autón és alapos csapaton is múlt. „Az idei színvonalas mezőnyben ez egy nagyon erős eredmény számunkra, tényleg mindannyian boldogok és elégedettek vagyunk. Amit az elején célként jelöltünk meg, sikerült elérnünk, bár útközben nem lehettünk benne teljesen biztosak, nem volt sétagalopp ez az év.”

„Viszont olyan csapat állt a hátam mögött, akik nagyon nagy tapasztalattal és tudással bírnak ebben a szakágban, a Mitsubishit kimondottan jól ismerik. Az eredményeim jórészben annak köszönhetők, hogy jól felkészített és megépített autóval tudtunk versenyezni. Vannak a mezőnyben olyan kocsik, amelyekkel nem feltétlenül tudjuk felvenni a versenyt – gondolok itt Kárai Tamás új Audijára vagy a Skoda Fabiákra –, ehhez képest úgy érzem, sikerült a maximumot kihozni” – összegezte 2015-ös évét Vass Zoltán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: