DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Off-road

Harsányi Zoltán: Sok kihívó, kis különbségek

Kilenc bajnoki cím után szokatlan helyzetben érkezik a ralikrossz ob idényzárójára Harsányi Zoltán: azért kell megküzdenie, hogy második legyen a bajnokságban, ráadásul fő ellenfele épp csapattársa lesz.

A bajnoki cím sorsa Kárai Tamás javára már eldőlt a ralikrossz országos bajnokság előző, nyirádi versenyén, a hetedik, szezonzáró fordulón, Máriapócson így csak az maradt kérdéses, ki végez a pontverseny második pozíciójában. A legnagyobb eséllyel az RXC Technics Motorsport két versenyzője, Harsányi Zoltán és Vass Zoltán indul, akik a levonásokat is beleszámítva jelenleg egyenlő pontszámmal rendelkeznek. Harsányi egy különösen balszerencsés, technikai hibákkal teli szezon végére tehet pontot, amely során legjobb versenyeredményét, egy második helyet épp Máriapócson érte el.



„Az volt az egyetlen dobogós eredményem idén, az év nem alakult jól” – mondta Harsányi Zoltán az október 23-24-i versenyt megelőzően. „A fő cél az, hogy a mostani helyezésem, a másodikat megtartsam a bajnokságban, ez nem lesz egyszerű, elég sok a kihívó, a különbségek picik, mindent bele kell adni az utolsó pillanatig. Az első helyre nem pályázhatunk, azt már megnyerték, de a második-harmadik-negyedik helyen még bármi lehet.”

A kilencszeres bajnok annak lehetőségét sem írja le, hogy győzelemmel zárja a szezont – akárcsak a többi versenyen, most is hatalmas tapasztalatára alapoz. „Megvan az esély nyerni, nagyon sokat mentem már itt, körülbelül 30 versenyen indultam, szerintem én vagyok az, aki legtöbbet szerepelt ezen a pályán SuperCarsban. Remélem, a kocsi is tudja majd, amit kell, mert ezen a pályán sem kerültem el idén a szerencsétlen dolgokat, volt első körben defekt, féltengelytörés. Reméljük, a mostani nem így alakul.”

„Érdekes a jelenlegi helyzet kettőnk között, de igyekszünk normálisan versenyezni egymás ellen” – tért ki arra, hogy épp saját csapattársa első számú ellenfele a bajnoki második pozícióért. „Össze-összeérünk, de megoldjuk kulturált keretek között. Bennem mindig az van, hogy mindenkit le kell győzni, különben kár is indulni. Most épp ő az, akit le kell, ettől csak érdekesebb a dolog. De azt sem élném meg tragédiaként, ha csak harmadik lennék. A dobogóról lecsúszni viszont nem szeretnék, az nem lenne szerencsés így év végén.”

A második pozícióért vívott csata mellett azonban valami másra is figyelni fog hétvégén. „A fiam elindul első ralikrosszversenyén, a Junior Kupában kipróbálja magát az év végén. Korábban gokartozott, voltunk tesztelni párszor, jól alakult, ezért úgy döntöttünk, teszünk egy próbát. Tehát két Harsányi lesz a pályán, ami különleges lesz számomra, minden apának nagy öröm, ha egy versenyen indulhat a fiával. Úgyhogy most miatta is izgulhatok” – árulta el Harsányi Zoltán. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: