DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Off-road

Harsányi Zoltán: Motorhiba a döntő végén

Úgy tűnik, a kilencszeres magyar ralikrosszbajnoknak ebben a szezonban nem adatik meg problémamentes verseny, ő maga úgy fogalmaz, az elmúlt 10 évben nem akadt annyi gondja, mint idén. Greinbachban, az országos bajnoki és közép-európai zónabajnoki versenyen úgy tűnt, végre összeáll minden – a döntő utolsó két köréig.

„Igazándiból a negyedik körig semmilyen baja nem volt, aztán az ötödikben elkezdett kicsit lassulni, a hatodikban pedig már csak három henger működött” – elevenítette fel a vasárnapi finálé drámai alakulását az RXC Technics Motorsport tapasztalt pilótája. „Ötödik voltam ekkor, már csak fél kör maradt, gondoltam, hogy még azért az egy helyezésért becsurgok, de nem sikerült, úgyhogy hatodik lettem, a csapattársam, Vass Zoltán megelőzött. Csak pár méter hiányzott, hogy megtartsam az ötödiket, de már csak egy henger ment, mikor begurultam. Igazából csak egy helyet dobtam, mert a rajt utáni eseményeket követően az ötödiken haladtam, de ilyen szoros bajnokságban minden pont számít.”



Pedig Harsányi Zoltán ausztriai hétvégéje addig igen erősen alakult, dacára annak, hogy Mitsubishi Lancer Evo X-ese az eredeti tervvel ellentétben nem készült el a három hónapos nyári szünet végére, és a 2005 óta használt Evo V-tel kellett az újabb technikát használó riválisok ellen megmérkőznie. A 15 fős mezőnyben – bár a nevezési listán 20-an szerepeltek, végül ennyien jelentek meg – harmadik pozícióban állt az előfutamokat követően, elődöntőjében pedig második helyet szerezve jutott a legjobb hat közé.

„Minden tökéletesen alakult, nem volt előjele a meghibásodásnak. Ezeknél az 550 lóerős autóknál ez előfordul. Jó időket mentem, többnyire a legjobb háromban szerepeltem. Az ellenfelek lőtávolban voltak, az eleje úgy egy-két másodpercre. Versenyben voltunk mindenkivel, de sajnos a vége így sikerült. Új kocsi nincs, de látjuk, hogy a régivel is ott lehet lenni az első három között.”

Bár a döntőt megnyerő Kárai Tamás pontelőnye egyre nagyobb a táblázat élén, vérbeli versenyzőként Harsányi Zoltán nem mondott le a bajnoki címről, habár azzal tisztában van, hogy valós esélyt csak mások balszerencséje adhat. „Reális esély csak akkor van, ha mást is annyi műszaki gond ér, mint engem. Idén ezek nem kerülnek el, és csomószor a döntőben érnek utol. Azt mondogatjuk, hogy 10 év alatt nem volt ennyi problémám, mint most. Vagy kiütöttek előfutamon, vagy a döntőre ment tönkre valami, de ebben évben tiszta versenyem még nem volt. Erre Greinbachban azt hittük, hogy az lesz, mert tényleg minden happy volt. Úgy látszik, valami nem akarja ezt a 11. évet. De Nyirádon újra támadunk, aztán ott kiderül.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: