DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Nemzetközi hírek

3. hellyel kezdett a Qualisport Afrikában

Remek eredménnyel kezdte a Qualisport Racing együttese a 2018-as Africa Eco Race-t: a marokkói nyitószakaszon Kovács Miklós pilóta és legénysége a minden eddiginél népesebb kamionos kategóriában a 3. időt repesztette.

részletek

Van, aki szerint szenzációs lesz az új WTCR

Több csata, több győztes, több előzés, még több izgalom - Francois Ribeiro szerint akár húsz pilóta is esélyes lehet majd egy-egy futamgyőzelemre, ez pedig nagyot fog szólni 2018-ban.

részletek

Alonso már a héten tesztelni fog

Rövidesen beleveti magát daytonai kalandjába Fernando Alonso, aki komfortzónájából kilépve fog januárban versenyezni – mellesleg először osztozkodik majd autón csapattársakkal.

részletek

A Michelin a Formula-E-t választja

A Formula-1 nem hajlandó olyan újításokra, mint az elektromos széria vagy a WEC – például 18 colos kerekek, száraz-esős abroncsok –, így érthető, hogy a gyártó nem is vágyik a visszatérésre.

részletek

Ők voltak 2017 legjobb fiatal tehetségei

A nagy számok törvénye alapján szinte biztos, hogy nem fog mindegyikük eljutni az F1-ig, de érdemes végigtekintenünk azokon az ifjú pilótákon, akik idén uralták a juniorszériákat.

részletek

Három ország magyarjai indulnak a Dakarra

A Dakar Rali 40. kiírása 2018. január 6–án veszi kezdetét, a győzelemért harcoló világsztárok mögött pedig szokás szerint ismét figyelni fogjuk a magyarok teljesítményét is – akik most többen lesznek, mint az elmúlt években.

részletek

Még nem dőlt el Keszthelyi Vivien jövője

Az már biztos, hogy a fiatal magyar versenyző idei sorozata, az Audi TT Cup 2018-ban is indul, az viszont egyelőre kérdés, hogy Keszthelyi Vivien hol áll rajthoz a következő szezonban.

részletek

Privát csapat tartotta életben a rali-vb-t

Nagyban köszönhető a WRC jelenlegi virágzása egy fanatikus csapatvezetőnek és annak, hogy gyári támogatás nélkül is kitartott - abszolút megérdemelt az M-Sport idei világbajnoki címe.

részletek

A Formula-E meg fogja előzni az F1-et?

A Virgin milliárdos tulajdonosa ezt jósolja: úgy érzi, az elektromos sorozat mutathatja az irányt a klímaváltozás elleni globális küzdelemben, ezért fontos a kormányok támogatása is.

részletek

Mit tartogat Mick Schumacher jövője?

Nem könnyű egy hétszeres világbajnok fiaként autóversenyezni, ezt Michael Schumacher fia is megtapasztalhatta. Első Formula-3-as évadjában nem keltett feltűnést, de mi lesz ezután?

részletek

A McLaren jövőre nem indul az Indy 500-on

Az idei évben Fernando Alonso a wokingiaknak és a Hondának köszönhetően részt vehetett a rangos tengerentúli eseményen, és nem is szerepelt rosszul. A következő szezonban erre biztos nem lesz példa.

részletek

Idősebb Sainz a visszavonulására készül

Nagy a felhajtás az utóbbi években ifjabb Carlos Sainz körül a Formula-1-ben, de könnyen lehet, hogy januárban édesapjára, a kétszeres világbajnok ralilegendára figyel majd a világ.

részletek