Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
A tegnap top 10-be sem jutó Francesco Bagnaia idei első pole-pozícióját hozta a Cseh Nagydíj szombat délelőttje, ugyanis hiába érkezett erős részidőkkel a végén Marc Marquez, a vb-éllovas elcsúszott a Ducatival. Fabio Quartararo még az első sorban, Jorge Martin 12. rajthellyel tért vissza.
A pénteki esőnek nyoma sem volt szombatra Brnóban, az előző napi körülményekre csak az emlékeztetett, hogy a vízen küszködő Francesco Bagnaiának már az időmérő első szakaszában jelenése volt. A ducatis azonban végül továbbjutott a Q1-ből, mellette pedig Rau Fernandeznek sikerült ez, megelőzve Fabio di Giannantoniót, a Maverick Vinalest helyettesítő Pol Espargarót, valamint Alex Rinst.

A legjobbakat felvonultató és legjobb rajthelyekről döntő Q2-ben Marc Marquez rögtön a hétvége leggyorsabb körével nyitott, de így is egy tizeden beül volt hozzá képest Fabio Quartararo, akitől szintén csak századokkal maradt el elsőre Marco Bezzecchi.
A hajrára fordulva Bagnaia tört az élre, Marquez azonban a részidők alapján válaszolhatott volna rá – csakhogy a vb-éllovas elcsúszott a Ducatival, így olasz kollégája először örülhetett rajtelsőségnek a 2025-ös szezonban!
A két gyári ducatis mellé Quartararo állhat még fel az elsős sorba a Yamahával, míg a másodikba a Q2-ben egy esést is elkönyvelő Marco Bezzecchi, valamint Joan Mir és Raul Fernandez kvalifikálta magát. Az összetettben második helyen álló Alex Marquez csak nyolcadik lett, a sérüléséből három hónap kihagyás után visszatérő regnáló világbajnok, Jorge Martin 12. rajthelyet szerzett, a fináléban szintén bukó Johann Zarco és Jack Miller is előtte végzett (Zarco amúgy épp Marquez előtt bukott nem sokkal ugyanott).
Az időmérő végeredménye:
| 1. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'52.303 | |
| 2. | Marc Márquez | Ducati | 1'52.522 | 0.219 |
| 3. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'52.608 | 0.305 |
| 4. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'52.644 | 0.341 |
| 5. | Joan Mir | Honda | 1'52.763 | 0.460 |
| 6. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'52.796 | 0.493 |
| 7. | Pedro Acosta | KTM | 1'52.830 | 0.527 |
| 8. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'52.850 | 0.547 |
| 9. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'52.877 | 0.574 |
| 10. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'52.980 | 0.677 |
| 11. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'53.317 | 1.014 |
| 12. | Jorge Martín | Aprilia | 1'53.614 | 1.311 |
| Nem jutott Q2-be: | ||||
| 13. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'52.872 | |
| 14. | Pol Espargaró | Tech3 KTM | 1'53.021 | |
| 15. | Alex Rins | Yamaha | 1'53.085 | |
| 16. | Luca Marini | Honda | 1'53.157 | |
| 17. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'53.227 | |
| 18. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'53.341 | |
| 19. | Brad Binder | KTM | 1'53.143 | |
| 20. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'53.562 | |
| 21. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'53.737 | |
| 22. | Augusto Fernández | Yamaha | 1'53.744 | |