Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Hiába sokallt be az első kanyarban a start után Marc Marquez és kellett bemutatnia később is egy nagy mentést, így is ő nyerte a MotoGP Német Nagydíjának sprintfutamát: a ducatis spanyol az utolsó kör elején kapta el az addig vezető Marco Bezzecchit. Fabio Quartararo lett a harmadik, miközben Alex Marquez nyolcadikként zárt, Francesco Bagnaia viszont pontot sem szerzett.
Az időmérőhöz hasonlóan vizes pályán került sor a sprintversenyre a Sachsenringen, viszont foghíjas mezőnnyel: a hónapok óta hiányzó Jorge Martin, az edzés közben megsérült Somkiat Chantra és a vakbélgyulladással kórházba kerülő Enea Bastianini mellett a délelőtti Q2 során a bal vállát kificamító Maverick Vinales sem állt fel a rajtrácsra.
Marc Marquez indulhatott a pole-ból, de besokallt az első kanyarban, így több pozíciót veszített: Marco Bezzecchi ragadta magához a vezetést Franco Morbidellivel és Fabio Quartararóval a nyomában, a vb-éllovast pedig még Fabio di Giannantonio is maga mögé utasította és ott is tartotta egy kemény csata során.

A harmadik körben Morbidelli csúszott el nagy tempóval, több ütést is kapott az olasz a sóderágyban gurulva – a VR46-ost el is vitték az orvosi központba. Ezzel Quartararo jött fel a második pozícióba, Marquez pedig nem sokkal később a harmadikra, miután áthámozta magát Di Giannantonión, amely példáját Pedro Acosta is követte – igaz, ő nem sokkal később kiszáguldott a sóderágyba, így a top 10-ből is kicsúszott.
Marquez viszont nagyobb tempóra kapcsolt a táv második felében: a kilencedik körben megelőzte Quartararót, majd egy kisebb megingás után meglódult Bezzecchi után is. Ez a különbség pedig fokozatosan elolvadt, az utolsó kör elején pedig Marquez elkapta az apriliás olaszt is – így pedig megszerezte idei tizedik sprintgyőzelmét is tizenegy hétvége alatt!
A dobogót Quartararo tette teljessé, miután kitartott Di Giannantonio előtt, majd jött Jack Miller, Brad Binder és Johann Zarco. Az asseni kézsérülése után Alex Marquez nyolcadikként futott be, ezzel 10 ponttal nőtt a hátránya a bátyjával szemben – igaz, ő legalább pontot szerzett (ahogy a hibája után visszazárkózó Acosta is), a pocsék szombatot produkáló Francesco Bagnaiának ez sem jött össze a 12. helyen.
A MotoGP Német Nagydíjának vasárnapi főfutama 14 órakor startol majd.
A sprintfutam végeredménye:
| 1. | Marc Márquez | Ducati | |
| 2. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 0.938 |
| 3. | Fabio Quartararo | Yamaha | 4.361 |
| 4. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 4.683 |
| 5. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 9.405 |
| 6. | Brad Binder | KTM | 11.720 |
| 7. | Johann Zarco | LCR Honda | 12.090 |
| 8. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 12.347 |
| 9. | Pedro Acosta | KTM | 17.236 |
| 10. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 18.728 |
| 11. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 19.486 |
| 12. | Francesco Bagnaia | Ducati | 20.339 |
| 13. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 21.978 |
| 14. | Joan Mir | Honda | 23.077 |
| 15. | Alex Rins | Yamaha | 23.575 |
| 16. | Luca Marini | Honda | 29.220 |
| 17. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 31.433 |
| 18. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 50.698 |
| Franco Morbidelli | VR46 Ducati | Kiesett |