DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 18. kedd
Motor

„Többet fog számítani a versenyző” – MotoGP-sek a 2027-es szabályokról

Biztonsági szempontból szükségesek, a show szempontjából jók a változtatások – mondják a MotoGP-sek, akik szerint 2027-től többet fog számítani, ki technikás.

Hétfőn jelentették be a MotoGP 2027-es szabályzatának részleteit: ahogy azt előre tudni lehetett, két és fél múlva 850 köbcentis motorok váltják le a jelenlegi 1000-eseket, emellett szigorúbbak lesznek az aerodinamikai előírások, teljes egészében betiltják a magasságállító eszközöket, emellett részben az esélykiegyenlítés érdekében az események után mindenki számára elérhetővé teszik a motorok GPS-adatait.

A változtatások mind három célt szolgálnak: a biztonságot, a fenntarthatóságot és a jobb show-t. Előbbi kapcsán a mezőny rangidőse, Aleix Espargaro a Francia Nagydíj csütörtöki napján elmondta, hogy szükségesek a korlátozások, mert a MotoGP elkezdte „kinőni” a klasszikus helyszíneket:

„Úgy vélem, ha mindent egy csomagba rakunk, akkor a 35 lóerős csökkenéssel – az Aprilia mérnökei azt mondják nekem, hogy többé-kevésbé annyi lesz az új motorral –, akkor az jelentős változás lesz. De ugyanazokon a pályákon versenyzünk, mint Doohan és Crivillé, amikor véget ért az 500 köbcentis éra 2001-ben. Miközben a Moto3-asok olyan köridőket futnak, mint anno az 500-asok. Ami azt jelenti, hogy a pályák már nem állnak készen többé” – idézi a spanyolt a The Race szakoldal.

motogp-jerez-2024



„Változtathatunk kicsit rajtuk, de a hely az nagyjából adott. Úgyhogy kicsit csökkentenünk kell a teljesítményt: a mérnökök túl intelligensek, túl sok a technológia. Szóval kicsit blokkolnunk kell ezt. És szerintem a show szempontjából is jobb lesz. Meg kell találni a kompromisszumot, ez mindig erről szól. Az embereket otthon nem érdekli, hogy 1:31,8-as vagy 1:33,4-es időket motorozunk. És ezzel a másfél másodperccel együtt nagyon jól fognak teljesíteni a motorok, de a show sokkal jobb lesz.”

Espargaro azért hozzátette: a többi sorozatnak is változtatnia kell majd, hiszen jelenleg például a Superbike-világbajnokságon a külön a kvalifikációra készített abroncsok révén alig egy másodpercre vannak a köridők a MotoGP-s rekordoktól, márpedig az apriliás szerint nem mutatna jól és a szurkolók sem értenék, ha nem a MotoGP lenne a leggyorsabb kategória.

Márkatársa, a Trackhouse Racinget erősítő Miguel Oliveira egyébként csak annyit kifogásolt a váltásban, hogy túl drága, hiszen az 1000-es motorokról már vannak alapjaik, valamint a fenntartható üzemanyagra való teljes átállást is túl költségesnek érzi.

 

Nem elég az aerodinamikai korlátozás?

Ami az aerodinamikát illeti: egyfelől 2027-től a versenyzők mögötti részre felkerülő szárnyak is a homologizáció részét képezik, másfelől 50 mm-rel szűkebbre szabják az első idomokat. Alex Marquez örül a változásnak, de a Gresini Racing spanyolja meglepődött, hogy csak ennyi a módosítás, drasztikusabb lépésekre számított.

motogp-szabalyok

A KTM-es Jack Miller így vélekedett: „Sokkal több munkát igényel, menedzselni kell az egykerekezést, hogyan használd a motorerőt. Ráadásul csúnyává teszik a motorokat, pedig a motorversenyzésnek szépnek kell lennie. Nem hiszem, hogy bárkit is egyértelműen hátrányba hoz ez, hiszen manapság mindenkinek piszkosul jó az aerója, dollármilliókat költenek a fejlesztésükre.”

 

Aminek mindenki örül: az összeültető eszközök betiltása

A rajtoknál és a kigyorsításoknál segítő magasságállítók – vagy úgynevezett holeshot device-ok – teljes tilalmát egyöntetű öröm fogadta a MotoGP-sek részéről, és abban is egyetértés volt a motorosok között, hogy ezzel ismét nagyobb hangsúlyt kapnak majd a versenyzői képességek:

„Valószínűleg meg fogja nehezíteni a versenyzők életét. Valószínűleg nagyobb különbséget fognak jelenteni a motorosok” – vélekedett Joan Mir a Motorsport.com hasábjain. „Szerintem ez pozitív a bajnokság szempontjából ahhoz, hogy hősöket kreáljanak és mindenhez. Az olyan részleteknél, mint például a rajt, érhetsz el nagy különbségeket azzal, hogy jól kapod el vagy épp az azzal, hogy elszúrod. Ma nem látunk ilyesmit.”

motogp-rajt-1

Maverick Vinales is hasonlóan vélekedett: „Egyértelműen azokat fogja segíteni, akik technikásabbak. Ma nem ugyanolyan, mert csak gázt adsz, aztán látod, hogy megy-e a motor vagy valami. Az eszközök nélkül sokszor elemelkedik a kerék, ez pedig sokat fog változtatni a stíluson, nem lehet teljes gázt adni. Nagyban fog változni a stílus, és szerintem a versenyző szintje sokkal többet fog számítani a köridőben.”

„Szerintem ez jó a motorosok szempontjából, mert minél kevesebb műszaki dolog van a gépeken, annál többet számít a versenyző” – fogalmazott a mezőny legsikeresebb tagja, Marc Marquez. Igaz, öccse és csapattársa megjegyezte: az azért felmerült benne, hogy valamilyen formában, például előzést segítő eszközként – mint a Formula-1-ben a DRS – még megmaradhatnak a MotoGP-ben a magasságállítók.

 

Az egyetlen negatívum: a GPS-adatok megosztása

Vannak persze azért, akiknek hiányozni fognak a jelenlegi „szárnyas” motorok: Fabio di Giannantonio például elmondta, hogy ő szereti a mostani versenygépeket. „Az aero fantasztikus, az eszközök és minden egyéb – mint a Formula-1 két keréken. De a jövőt illetően is érdekes lesz látni, hogy közelebb kerülünk-e egymáshoz és jobban tudunk-e majd csatázni” – tette hozzá a VR46 versenyzője.

A regnáló világbajnok, Francesco Bagnaia is alapvetően pozitív fogadtatásban részesítette a szabálymódosításokat, bár megjegyezte, hogy furcsának érzi, hogy visszafogják a technológiát a motorversenyzés csúcsának számító kategóriában:

motogp-bagnaia-jerez

„Kíváncsian várom, hogy kipróbálhassam a 850-es motorokat, jófajta változás lesz. Ami viszont kicsit furcsa számomra, hogy mi jelentjük a topot a motorsport fejlődésében, ahogy fejlesztjük a prototípusokat. Úgyhogy a legerősebbeknek kell lenniük, de közben csökkenteni fogjuk a sebességet. Szóval ez kicsit furcsa, de hozzá fogunk szokni. Ha több csatát akarunk, akkor csak az aerodinamikát kell leszedni, a többi csak a biztonságot szolgálja.”

Ami viszont néhányaknál kissé kiverte a biztosítékot, az a GPS-adatok megosztása. A FIM és a Dorna közleménye szerint ezzel elsősorban a biztonságot, valamint azt célozzák, hogy a rajongók jobb bepillantást nyerhessenek a részletekbe, de emellett az esélykiegyenlítést is szolgálja. Millernek viszont éppen ez utóbbi nem nyerte el a tetszését:

„Az egyetlen, ami nem tetszett, hogy mindenki számára elérhetővé teszik a GPS-adatok. Mi a f*szra jó ez? Ez motorversenyzés, az egész arról szól, hogy előnyt szerezz az ellenfeledhez képest, nem arról, hogy eláruld nekik, pontosan hol vagy gyorsabb. Ennek az egésznek a megfejtése teszi annyira gyönyörűvé ezt a sportot. Nem értem, ez hogyan mehetett át a gyártókon, de átment” – fakadt ki az ausztrál.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: