DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Espargaro: Csak az időt és a pénzt pazarolta rám a Honda

Kemény hangvételben nyilatkozott eddigi munkaadójáról a spanyol, aki szerint helytelen, hogy az átigazolása miatt már nem kapott újításokat. Fájt neki, hogy nem tudott eredményes lenni a Repsol színeiben.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Pol Espargaro 2021-ben érkezett meg a Repsol Hondához, s bár voltak arra utaló jelek, hogy elődjeivel ellentétben ő jobban megközelítheti majd Marc Marquezt és jobban passzolhat a stílusához az RC213-V, ez végül nem valósult meg. Néhány kisebb villanást leszámítva – mint például az idei katari dobogója – főként csak a szenvedésről szólt a spanyol számára az utóbbi két szezon, számos korábbi próbálkozóhoz hasonlóan neki sem sikerült érdemi eredményeket elérnie a patinás istálló színeiben.

pol-espargaro-repsol-2022-motogp



Ami viszont igazán fájt a korábbi Moto2-es világbajnoknak, hogy miután kiderült, hogy Joan Mir leigazolása miatt nincs maradása a HRC kötelékeiben, a japán gyártó már fejlesztésekkel sem látta el őt, ellentétben Marquezzel és az LCR-nél szereplő Takaaki Nakagamival. Pedig Espargaro elmondása szerint a KTM-nél – ahova tulajdonképpen visszatér 2023-ban, bár nem a gyári csapathoz, hanem a Tech3-hez, amely hivatalosan GasGas néven futó motorokat indít majd – a végsőkig megosztották vele az újításokat annak idején:

„A KTM-nél egészen Valenciáig próbáltam ki újításokat. Valenciában teszteltem először nekik a magasságállító eszközt, ami azóta elképesztően fontossá vált. Szóval az utolsó versenyünkön próbáltam ki és segítettem nekik javítani rajta” – idézi a motorost a Crash.net szakoldal. „Eltérő munkamódszerek vannak. Úgy vélem, hogy az, amit most magam mögött hagyok, az rossz, de ők így csinálják a dolgokat. De én senki vagyok ahhoz, hogy megmondjam, mit hogyan csináljanak, én csak egy versenyző vagyok, aki motorozik, ennyi.”

pol-espargaro-repsol-2022-motogp-2

Két év alatt egyetlen dobogóra futotta Espargarónak a Hondával

„Nehéz ezt elfogadni, de ez nem az én márkán, nem az én motorom, én csak egy srác vagyok, akit azért fizetnek, hogy felüljek a motorjukra. Azt csinálom, amit ők akarnak. Nyilván nem szeretem ezt, és úgy tűnik számomra, hogy az idejüket és a pénzüket pazarolták rám, mert motiválhattak volna és akkor talán jobb eredményeket érhettem volna el és jobban élveztem volna mindezt. De végső soron nem tudom, hogy azért nem tették-e ezt meg, mert nem akarták vagy nem tudták, mindenesetre ez a helyzet.”

Espargaro azt sem tagadta, hogy még a privát életére is hatással volt az, hogy kudarcot vallott a MotoGP történetének legsikeresebb alakulatánál: „Sokat tanulsz a jó dolgokból is, de úgy gondolom, még többet tanulhatsz a rosszakból: hogy hogyan kezeld a negatív és stresszes helyzeteket. Mondhatom, hogy ez a két év volt a legnehezebb a sportolói pályafutásom során, hiszen ez nem olyan, mintha egy normál motoron, normál színeket viselve érnél el rossz eredményeket. Rossz eredményeket szállítani ezekben a színekben rendkívül fájdalmas.”

„Hogy őszinte legyek, ez a privát életemre is komoly hatással volt. Két kétéves kislányom van, és ilyen eredmények mellett nehezen tudtam élvezni a velük töltött időt. Megtanulod, hogy értékeld a jó időszakokat, mert rövidek és gyorsan elillanhatnak, míg a rossz dolgok fájnak, mivel mindenki látja őket. Szóval remélem, a következő két évben jó dolgok következnek, és jobban tudom majd élvezni őket ennek a két évnek köszönhetően.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: