Steward
Szikora Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. augusztus 11. csütörtök
Motor

Marquez: Így nem tudnám folytatni a motorozást

A szűk két éven belül negyedszer is kés alá fekvő nyolcszoros világbajnok elmondta, miért volt könnyű döntés az újabb műtét. A spanyol reméli, rövidesen újra normális életet élhet.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Az Olasz Nagydíj időmérője után jelentette be Marc Marquez, hogy néhány nap múlva negyedszer is megműtik a jobb felkarját az Egyesült Államokban, amely eredetileg még 2020 nyarán sérült meg Jerezben, s amely mint kiderült, az azóta végrehajtott három operáció ellenére sem gyógyult rendesen, ami hatással volt a spanyol motorozására is. A mugellói futam után a Repsol Honda versenyzője elmondta: nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is nehéz volt számára a hétvége:

„Pénteken kaptam meg a hírt az operációról, de ha hamarabb, szerdán vagy csütörtökön megjön, akkor nem versenyeztem volna. De itt voltam, a Honda pedig engedte, hogy döntsek, én pedig rajthoz álltam” – idézi a Crash.net Marquezt, aki hozzátette: részben a csapata miatt is döntött úgy, hogy befejezi az olaszországi fordulót, hogy még így is információkkal láthassa el őket a jövőjére nézve.

marquez-motogp-mugello



Felmerülhet, hogy a korábbi sikertelennek bizonyuló beavatkozások után biztosra lehet-e venni a negyedik műtét sikerességét. „Ez egy operáció, bármi történhet, sosem lehet tudni. De ez a helyes döntés, mert így nem tudom folytatni a motorozást” – fogalmazott a nyolcszoros világbajnok. „Persze mindig aggasztó egy negyedik műtét ugyanazon a karon. De amikor pénteken felhívtak, elmondták az eredményeket és az információkat, megkönnyebbülten fellélegeztem.”

„Mert arra is volt esély, hogy azt mondják, nem olyan nagy a csont elcsavarodása, és akkor rám bízzák a döntést, ami igen nagy súlyú döntés lett volna. De felhívtak, és egyből mondták, hogy menjek a jövő héten, mert túl nagy a csavarodás, nem tudják, mit csinálok épp és hogy vagyok, de abba kell most hagynom. Így ez egy könnyű döntés volt, ez a pénteki volt az év egyik legjobb napja…”

A sérülés óta ugyan nyert futamokat a 29 éves versenyző, de a korábbi domináns formájához nem talált vissza, amiben a fentiek mellett szerepet játszott persze a Honda 2022-re radikálisan átalakított motorja is. Marquez persze tudja, hogy az operáció önmagában még nem garancia a sikerekre, de nem is ez a célja: „A műtét a helyes döntés, de ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy újra nyerni fogok. Nem. A műtét célja, hogy újra élvezzem a motorozást és normális életet élhessek. Hogy elfelejthessem a fájdalomcsillapítókat és az ilyesmiket. Ha pedig ez megvan és újra élvezem a motorozást, a jó eredményekre is megnő az esély.”

Marquez azt is elmondta, hogy a problémái a mindennapi életét és az edzéseit is befolyásolják pillanatnyilag: a versenyhétvégék után például néhány napig rendre csak lábra tudott edzeni eddig. „Mondtam az orvosaimnak és az embereimnek, hogy így egy vagy két évet tudok még motorozni, többet nem. Mert nem élvezem és rettenetesen szenvedek. De remélem, ezzel az operációval megváltozik az életem. Az utóbbi két év nem volt könnyű” – mondta el a spanyol. Arra a kérdésre, hogy a Honda miként reagált, Marquez úgy nyilatkozott, hogy a csapat teljes mértékben mellette állt, és úgy fogalmaztak, hogy az „élete fontosabb”. A HRC egyébként ismét a tesztmotorosával, Stefan Bradllel helyettesíti őt az egyelőre bizonytalan idejű kihagyás során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: