DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Rins: Mutassuk meg, hogy rosszul döntöttek!

A spanyol versenyző zokogott, amikor meghallotta a Suzuki távozását, Joan Mir dühös a döntés miatt – de mindkét motoros elsősorban nem is magát, hanem a csapattagokat sajnálta.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Másfél hetes várakozás után csütörtökön végre hivatalos közleményben erősítette meg a Suzuki, hogy a 2022-es végén távoznának a MotoGP-ből: a pontos szövegezés szerint tárgyalnak minderről a széria kereskedelmi jogait birtokló Dornával, de nehéz elképzelni, hogy valamiképp mégis maradnának a királykategóriában. A MotoGP-csapat a múlt hétfői jerezi teszten tudta meg a felsővezetés döntését, amelyet a hivatalos indoklás szerint a gazdasági helyzet és az autóipari változások miatt hoztak meg.

A „kékek” kiszállása nehéz helyzetbe hozza mindkét versenyzőt, hiszen Alex Rins és Joan Mir is a tervek szerint maradt volna a Suzukinál. Kettejük közül főként Rinsnek jelenthet nagyobb problémát, hogy ülést találjon magának 2023-ra, a Le Mans-i hétvégét megelőző sajtóbeszélgetésen azonban mégis inkább a csapattagok miatt fejezte ki sajnálatát:

rins-suzuki-1



„A jerezi hétfői teszt után Livio [Suppo] és [Sinichi] Sahara-san behívott magához az irodába, és ott mondták el a hírt” – mesélte Rins, akit a Motorsport.com szaklap idéz. „Rendkívül kemény volt, teljes erőmből sírtam. Mindent beleadtam ezért a csapatért 2017 óta, igyekeztem rengeteg információval ellátni őket, hogy versenyképes és győztes motorunk legyen.”

„De itt a csapattagokról is van szó, akik 2015 óta mindent megtettek, mióta a Suzuki visszatért a MotoGP-be. Egyértelmű, hogy nekem és a csapatnak is nagy sokk volt ez. Nem könnyű. Végső soron szerintem tudok találni magamnak valamit a következő évre. A csapattagoknak viszont sokkal nehezebb. Nagyon-nagyon sajnálom őket, olyanok ők nekem, mintha a családom lennének. Próbáljuk a lehető legerősebben befejezni a szezont.”

Rins megerősítette, hogy egyelőre nincs szerződése egyetlen másik csapattal sem: „Nincs semmim a következő évre, de van egy menedzserem erre, aki igencsak elfoglalt lesz a következő hetekben!” – fogalmazott a spanyol, aki arról is beszélt, hogy extra motivációt is jelent neki a Suzuki döntése:

„Nem számít, hogy értem-e a döntést vagy sem, de nyilván nehéz volt. A vb-címért harcolunk, vezetjük a csapatértékelést, de a Suzuki főnökei meghozták a döntést, nem tudunk változtatni rajta. Igazából ez még extra löketet is ad nekem, mert úgy vélem, ez a legjobb csomag, amellyel valaha rendelkeztünk a Suzukinál, szóval mutassuk meg nekik, hogy rosszul döntöttek!” – mondta el Rins, aki hozzátette: tudomása szerint a kiszállás ellenére sem változik a MotoGP-s csapat költségvetése, továbbra is mindent beleadnak, Barcelonában például egy új aerodinamikai csomagot várnak.

mir-suzuki-1

Természetesen a csapat világbajnoka, Mir is megkapta a döntésről szóló kérdéseket a Francia Nagydíj helyszínén, s ő is a csapattagok helyzetét sajnálta: „Dühös vagyok a döntés miatt, amit valaki meghozott. Nagyszerű a csapatunk, az egyik legkülönlegesebb csapat a paddockban – az itt dolgozók tették igazán különlegessé. Négy éve érkeztem, de sokan már előtte itt dolgoztak. Keményen dolgoztak azon, hogy 2020-ban világbajnokok lettünk, tavaly pedig a harmadik helyen végeztünk, s idén is jól állunk. Egy olyan gyártóról van szó, amely általában minden évben a címért harcolt, mióta itt vagyok.”

Mirnek világbajnokként egy fokkal könnyebb lehet a helyzete 2023-at illetően, őt elsősorban a Repsol Hondával hozták szóba, ahol Marc Marquez oldalán versenyezhetne. Amikor erről kérdezték, a fiatal motoros így kommentálta mindezt: „Jereztől kezdve hivatalosan is a piacon vagyunk. Mielőtt mindez megtörtént, tárgyaltunk a Suzukival – most a menedzseremnek egyértelműen több dolga lesz, mint arra számítottunk. Beszél a Hondával, meg más gyártókkal is, hogy megtaláljuk a jövőmet a Suzukin kívül. Nem könnyű.”

Mir és a hondás átigazolás kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az olasz sajtóban már tényként kezelték azt, hogy a Repsol be is jelentette Pol Espargarónak, hogy nem maradhat az alakulatnál a 2023-as idényre, ám ezt a Katarban dobogós helyezéssel kezdő, azóta azonban inkább a tavalyi formáját mutató spanyol határozottan „fake newsnak” nevezte Le Mans-ban.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: