Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 29. szerda
Motor

Sebestyén: Nem így képzeltem el a bemutatkozó hétvégét

Ismét sikerült értékes világbajnoki pontokat gyűjtenie Sebestyén Petinek, aki 12. helyen fejezte be a második holland Supersport-futamot az Evan Bros. Racing Team színeiben. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző pilótának ez volt az idei első versenyhétvégéje, melyet pozitív érzésekkel és rengeteg értékes adattal zárt.

A hajnali eső után félig vizes pályán indult a vasárnapi warm-up, ahol a magyar pilóta szombati tapasztalatai alapján a pálya szárazabb részein próbálta tesztelni a vasárnapi futamra kitalált új beállításokat. A versenyen aztán Peti a rajt utáni kisebb lökdösődésben sajnos veszített néhány pozíciót, de ezeket sikerült utána visszavennie. A futam végén a 12. helyen ért célba, de ami ennél is fontosabb, hogy rengeteg adattal és tapasztalattal fejezte be a hétvégét.

sebestyen-peti-assen-2-vas



„Nyilvánvalóan nem teljesen így képzeltem el a bemutatkozó hétvégét, bár a csapat az elejétől fogva hangsúlyozta, hogy fogjam fel a mostani versenyeket úgy, mint az első igazi tesztem. Ma kicsit jobb volt a feeling a motorommal, illetve most már viszonylag tisztán látszik, hol kell előre lépnünk a beállítások tekintetében. Érzem, hogy nagyon jó gépen ülök, de még nem sikerült ezt kihasználnom. A mérnököm most visszavonul elemzeni az adatokat és meglátjuk, hogyan tudjuk legközelebb a stílusomhoz jobban igazítani a motort. Én úgy gondolom, már Mostban tudunk majd szintet lépni!” – mondta el a HUMDA pilótája.

Most kisebb szünet következik, két hét múlva, augusztus 6-án a csehországi Mostban gurul majd újra pályára a Supersport-világbajnokság.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?