DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Motor

Mir tört az élre az időmérő előtt

A suzukis spanyol érte el a legjobb köridőt a MotoGP Stájer Nagydíjának harmadik edzésén, megelőzve a péntek után magára találó Quartararót és az ezredre azonos időt futó Nakagamit és Doviziosót.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Szombat délelőtt is napsütéses idő fogadta a MotoGP mezőnyét a Stájer Nagydíjon, ahol már a harmadik szabadedzésre került sor. A mezőny immár teljes volt, hiszen a múlt heti balesetben csuklósérülést szenvedő és emiatt egy műtéten is áteső Johann Zarco megkapta az orvosi engedélyt az indulásra.

mir-suzuki-dppi



Amúgy is a francia eddig a hétvége egyik főszereplője, hiszen az említett incidens miatt büntetést is kapott: a versenyt majd a bokszból kell megkezdnie. Zarco elmondta, hogy nem örül az ítéletnek, s egyúttal kissé ki is fakadt a Freddie Spencer által vezetett felügyelői panelre, akiknek nem elégedett a munkájával (ezzel egyébként több motoros is egyetértett az elmúlt hetekben, főként a büntetések következetlensége miatt).

Rátérve az FP3-ra: épp Zarco volt az egyik, aki már az edzés elején erős időt motorozott, egész konkrétan az első tízbe is befért. Arra viszont az utolsó 20 percig kellett várnunk, hogy megjavítsák Pol Espargaro pénteki eredményét: Maverick Vinales volt az, aki átvette a vezetést, míg mögötte az első napot végigszenvedő Fabio Quartararo tűnt fel.

A nagy tűzijáték persze az utolsó szűk tíz percben jött, amelynek végén Joan Mir örülhetett az elsőségnek, a suzukis ráadásul másfél tizeddel megelőzte Quartararót. Takaaki Nakagami és Andrea Dovizioso ezredre azonos időt futott, majd jött Vinales és Espargaro, míg az első tízbe – és ezáltal a Q2-be – Miguel Oliveira, Franco Morbidelli, Alex Rins és a hajrában egy bukást is bemutató Jack Miller fért még be. A Q1-ben lesz jelenése így többek között Brad Bindernek, Zarcónak és a csupán 15. helyen záró Valentino Rossinak.

A 3. szabadedzés végeredménye:

1. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'23.456  
2. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'23.607 0.151 / 0.151
3. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'23.610 0.154 / 0.003
4. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'23.610 0.154
5. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'23.617 0.161 / 0.007
6. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'23.660 0.204 / 0.043
7. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'23.725 0.269 / 0.065
8. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'23.727 0.271 / 0.002
9. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'23.754 0.298 / 0.027
10. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati 1'23.795 0.339 / 0.041
11. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'23.798 0.342 / 0.003
12. Johann ZARCO FRA Esponsorama Racing Ducati 1'23.879 0.423 / 0.081
13. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati 1'23.881 0.425 / 0.002
14. Iker LECUONA SPA Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'23.889 0.433 / 0.008
15. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'23.950 0.494 / 0.061
16. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda 1'24.126 0.670 / 0.176
17. Bradley SMITH GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'24.136 0.680 / 0.010
18. Michele PIRRO ITA Pramac Racing Ducati 1'24.296 0.840 / 0.160
19. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'24.423 0.967 / 0.127
20. Stefan BRADL GER Repsol Honda Team Honda 1'24.617 1.161 / 0.194
21. Alex MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'24.742 1.286 / 0.125
22. Tito RABAT SPA Esponsorama Racing Ducati 1'25.047 1.591 / 0.305
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: