DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Az F1-be beugorhat, a MotoGP-ben mégis törölték Mugellót

Újabb pályáról derült ki biztosan, hogy nem fog szerepelni a MotoGP rövidesen megjelenő 2020-as naptárában: az Olasz Nagydíj helyszínéül szolgáló Mugellóba idén nem látogat el a mezőny.

Assen, Sachsenring, Kymi Ring, Silverstone, Motegi, Phillip Island – ehhez a sorshoz csatlakozott most Mugello, a FIM ugyanis bejelentette, hogy a várakozásoknak megfelelően idén nem látogat el az ikonikus olasz pályára a gyorsaságimotoros-vb mezőnye. A hírek szerint elsősorban az anyagiak játszottak ebben szerepet, a pálya ugyanis nem tudta vállalni, hogy nézők nélkül rendezzen versenyt, ahogy ez volt a helyzet többek között Assen esetében is.

mugello-motogp



Persze így sem biztos, hogy olasz verseny nélkül maradunk idén: több mint valószínű, hogy cserébe a másik itáliai helyszínen, Misanóban viszont két versenyt fognak tartani szeptemberben, s a San Marinó-i Nagydíj mellett a második viadal akár megkaphatja az Olasz GP elnevezést is.

A versenynaptárt egyébként a várakozások szerint még a héten, valószínűleg csütörtökön bejelenthetik: ebben sorban Jerez, Brno, Spielberg, Misano, Aragon, Le Mans, Barcelona és Valencia kaphat helyet (több helyszín is duplán) július közepétől november közepéig, amely után még elképzelhető egy távol-keleti vagy amerikai túra is, ám ezekről legkésőbb július végéig fognak csak dönteni.

Mugello törlésével kapcsolatban érdekes, hogy mindeközben a minap épp felröppentek a hírek arról, hogy a Formula-1-es naptárban úgy is helyet kaphat, hogy még sosem rendeztek rajta F1-es nagydíjat. Nem ez az első ilyen eset idén, hiszen a silverstone-i MotoGP-versenyt is törölték, miközben az F1-esek duplázni fognak a brit pályán, ám ott még ezt lehetett azzal magyarázni, hogy a száguldó cirkuszban tízből hét csapat brit székhelyű, így számukra könnyebb a logisztika, mint a spanyol és olasz gárdáktól hemzsegő motorosoknak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: