DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Elkelt az Aprilia egyik ülése

Ahogy az várható volt, a noale-i gyártó további két évre meghosszabbította Aleix Espargaro idén lejáró szerződését – már csak az a kérdés, hogy a doppingeltiltott Andrea Iannone marad-e a társa.

Aleix Espargaro 2017-ben érkezett az Apriliához, s azóta egyértelműen ő szállította a legjobb eredményeket a gyártók rangsorában amúgy sereghajtónak számító márkának. Az idei szezonra ráadásul egy teljesen átalakított motorral készültek az olaszok, amely jól muzsikált a teszteken, s ez meggyőzte a spanyolt arról, hogy maradni szeretne jelenlegi kenyéradójánál. Néhány hete már kijelentette, hogy közel állnak a hosszabbításhoz, most pedig a Gresini Aprilia hivatalosan is megerősítette, hogy 2022-ig aláírtak Espargaróval.

espargaro-aprilia



„Örülök ennek a bejelentésnek” – mondta el a motoros. „Az emberi szempontok rendkívül fontosak számomra, és az együtt töltött négy év alatt az Aprilia a második családom lett, így ezzel a szerződéssel, ami egyértelműen karrierem legfontosabbja, megmutatták, hogy én vagyok a projekt középpontja. Műszaki szempontból az elmúlt hónapok fejlődése meggyőzött engem, beleértve a számos erősítést és az új 2020-as RS-GP bemutatkozását, amely remekül teljesített a teszteken. Úgy érzem, be kell fejeznünk a munkát, amelyet télen elkezdtünk. Alig várom, hogy újra együtt lehessek a teljes csapattal és versenyezhessek az új motorral, hogy a megérdemelt helyére juttassam ezt a projektet.”

Massimo Rivola, az Aprilia Racing vezetője is kihangsúlyozta, hogy mindenképpen meg akarták tartani Espargarót, s vele együtt akarnak az élmezőnybe törni a MotoGP-ben. Vele volt könnyebb dolguk, hiszen a második versenyzőjük sorsa még 2020-ra is a levegőben lóg: Andrea Iannone doppingeltiltását tölti, s ha nem adnak helyt a fellebbezésének a Sportdöntőbíróságon, akkor egészen 2021 júniusáig nem versenyezhet. Az ítélettől függhet egyébként az is, hogy Iannone marad-e Espargaro társa vagy esetleg érkezik a Ducatitól szinte biztosan távozó, s az Aprilia felé kacsingató Danilo Petrucci.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: