DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

20 milliárdot szán a kormány jövőre a MotoGP-pályára

Már a 2021-es költségvetési tervezetben is megjelent a Kelet-Magyarországon épülő új versenypályára szánt keret. Emellett természetesen a Hungaroring Sport Zrt. is kapna támogatást.

Egyre több részlet lát napvilágot az új magyar versenypálya kapcsán, amely a tervek szerint 2023-tól hazánkba csábítaná a gyorsaságimotoros-világbajnokságot. Dr. Palkovics László, az autó-motorsportok fejlesztéséért felelős kormánybiztos nemrég elmondta: a megállapodás tulajdonképpen már megszületett a Dornával, ahogy rövidesen a projektet futtató cég is megalakul, s így elkezdődhetnek az építési munkálatok a helyszínen, amelyet a Miskolc–Debrecen–Nyíregyháza háromszögben jelöltek ki.

motogp-dppi



A MotoGP-pályával kapcsolatos kiadások pedig immár a 2021-es költségvetési tervezetben is megjelentek – szúrta ki a Népszava. A kormány ugyanis jövőre 36 milliárd forintot fordít majd az autó-motorsporttal kapcsolatos kiadásokra: ez jelentős ugrás az idei 14 milliárdhoz képest, s a különbözetet nagyrészt épp a motoros pálya jelenti. Arra összesen 20,4 milliárd forintot szán a kormány:

„A Nemzeti Autó-motorsport fejlesztésének hangsúlyos részét képezi gyorsasági motoros-világbajnokság (MotoGP) Magyarországon történő megrendezésének elindítása” – olvasható a költségvetési tervezetben, hozzátéve: „egy új építésű versenypálya azonnali kísérleti platformot kínál az új termékek, eljárások és ötletek sikerének igazolására is, így versenyistállók, motor- és gépjárműgyártók célzott tesztelési helyszíne lesz a pálya”.

Az említett 36 milliárd fennmaradó része, azaz 16 milliárd fordítódna a Hungaroring Sport Zrt. támogatására: ebből fizetnék ki a Formula-1-es nagydíj – amúgy Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató szerint a tárgyalások során lejjebb szorított – jogdíját, valamint ebből fedeznék a WTCR, a Kamion-Eb és a Nagy Futam rendezésének költségeit is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: