DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

MotoGP: Japán is törölve, így festhet a szezon

Újabb ikonikus pálya és nagydíj esett a koronavírus áldozatául a MotoGP-ben: 1986 óta először nem rendeznek futamot Japánban – és az is lehet, hogy Európán kívül egyáltalán nem is fognak.

Alig pár nappal azt követően, hogy a Brit és az Ausztrál Nagydíjat lefújták a gyorsaságimotoros-világbajnokság szervezői, most egy újabb ikonikus versenyről derült ki, hogy 2020-ban biztosan nem rendezik meg: a Japán Nagydíjról. A mezőny eredetileg október közepén látogatott volna a Twin Ring Motegi versenypályára, amely 1999 óta látja vendégül a világ legjobb motorosait, míg a Japán GP 1986 óta először marad ki a naptárból.

A döntés furcsa lehet abból szempontból, hogy a királykategória hat gyártójából három is japán, Carmelo Ezpeleta, a Dorna elnöke viszont elmondta: azért kellett törölni a futamot, mivel november közepéig Európában marad a MotoGP, azt követően pedig már az időjárás nem tenné lehetővé az ottani rendezést.

motogp-motegi-dppi



„Nagy sajnálattal jelentjük be a Motegibe tervezett Japán Nagydíj törlését, ami azt jelenti, hogy a verseny 1986 óta először nem fog szerepelni a versenynaptárban. A MotoGP család keményen dolgozik azon, hogy újrakezdhessük a szezont és a lehető legtöbb nagydíjat megtartsuk, méghozzá a lehető legbiztonságosabb körülmények között. Emiatt a FIM és a Dorna a csapatok és a gyártók szövetségével közösen úgy döntött, hogy november közepéig Európában marad, hogy ott rendezhessünk minél több fordulót. Éppen ezért tengerentúli versenyek, ha lesznek egyáltalán, csak november közepe utánra kerülhetnek, ami pedig már túl késő a Japán Nagydíjnak” – magyarázta Ezpeleta.

Hivatalos versenynaptár továbbra sincs, ezt várhatóan a következő hetekben adja ki a Dorna és a FIM, a kiszivárgott információk alapján viszont nagyjából látni lehet már, hogyan fog alakulni az évad. A tervek szerint július második felében egy jerezi duplával startolhat az idény, majd következhet Brno: a Cseh GP szervezői a hírek szerint akkor vállalják a zárt kapus rendezést, ha cserébe 2021-ben is a naptárban maradhatnak (a brnói pályának nincs szerződése a következő évre). Utána Spielbergbe utazna a mezőny egy újabb duplára, majd jönne Misano, szintén két fordulóval (Mugello nem tudja vállalni nézők nélkül a rendezést). Ezt követően pedig jönne a maradék három spanyol pálya, a Motorland Aragon, Barcelona és Valencia, közülük előbbi és utóbbi helyszín ugyancsak két versenynek adna otthont.

Kérdéses még Le Mans és a Francia Nagydíj sorsa: a promóter néhány hete arról adott ki közleményt, hogy október első két hetében fogadnák a MotoGP-t, október 4-ét viszont már lefoglalta ott a Kamion-Eb, így 11-e maradna meg a motorosoknak. Ha sikerülne erről a megállapodás, úgy a barcelonai és valenciai fordulók arrébb csúsznának, s ezzel már el is érkeznénk november közepéhez.

A tengerentúli futamok közül a hírek szerint Malajzia és Thaiföld a két fő esélyes: Ázsiából már csak ez a két forduló maradt, s náluk jobb esély kínálkozik a rendezésre a járványhelyzet szempontjából, mint az amerikai kontinens két országában, az Egyesült Államokban és Argentínában. Az Európán kívüli szakaszról azonban vélhetően csak ősz elején születik majd döntés.

A GP-Inside.com által bemutatott kiszivárgott 2020-as naptártervezet (nem hivatalos!):

Július 19.: Jerez, Spanyolország
Július 26.: Jerez, Spanyolország
Augusztus 9.: Brno, Csehország
Augusztus 16.: Spielberg, Ausztria
Augusztus 23.: Spielberg, Ausztria
Szeptember 6.: Misano, Olaszország
Szeptember 13.: Misano, Olaszország
Szeptember 27.: Aragon, Spanyolország
Október 4.: Aragon, Spanyolország
???: Le Mans, Franciaország ???
Október 11.: Barcelona, Spanyolország
Október 25.: Valencia, Spanyolország
November 1.: Valencia, Spanyolország
???: Malajzia/Thaiföld/USA/Argentína ???
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: