DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Marquez bukása után Vinalesé a pole, Rossi 3.

Az időmérőn ismét Marquez diktálta a tempót, a kvalifikáció végén azonban bukott, tálcán kínálva a pole-t honfitársának. A yamahás mögött Lorenzo a lábtöréséből a hétvégén visszatérő Rossi végzett.

14 óra 10 perckor megkezdődött a királykategória időmérő edzése, a Q1-ben olyan versenyzőknek kellett részt venniük, mint Jorge Lorenzo, Danilo Petrucci vagy Johann Zarco. A gyári Ducati spanyolja kezdett a legjobban a hétvége leggyorsabb körével, míg a második továbbjutó hely némi meglepetésre Karel Abrahamé volt.

Később aztán többen is javítani tudtak és Lorenzo mellett végül Zarco került a Q2-be. Jack Miller mindössze 9 ezredmásodperccel csúszott le a továbbjutásról, Petrucci pedig csak a tizenhatodik helyről rajtolhat holnap. A sort három brit motoros, Redding, Smith és Lowes zárja.

vinales-kvali-1



A végső tizenöt percben az első gyorskörök után Marquez, Vinales, Lorenzo sorrend alakult ki az élen, Mika Kallio csupán fél másodperces lemaradással a hatodik pozíciót foglalta el, Dovizioso viszont csak tizenegyedik volt. Marquez jó részidőkkel kezdett a végén, de ismét elesett, a spanyoltól Rossi, majd Vinales vette át a vezetést.

Marquez visszajutott a bokszig, újabb gyorskört azonban nem tudott futni. Kallio és Bautista is bukott az utolsó percben, Vinales mellé a Q1-ben is résztvevő Jorge Lorenzo és a sérüléséből lábadozó Valentino Rossi állhat fel az első sorba holnap. Marquez ötödikként zárt, így is két hellyel előrébb indulhat, mint Dovizioso.

A kvalifikáció végeredménye:

1. Maverick VIÑALES Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'47.635  
2. Jorge LORENZO Ducati Team Ducati 1'47.735 0.100 / 0.100
3. Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'47.815 0.180 / 0.080
4. Cal CRUTCHLOW LCR Honda Honda 1'47.830 0.195 / 0.015
5. Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 1'47.963 0.328 / 0.133
6. Dani PEDROSA Repsol Honda Team Honda 1'48.107 0.472 / 0.144
7. Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati 1'48.137 0.502 / 0.030
8. Aleix ESPARGARO Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'48.159 0.524 / 0.022
9. Alvaro BAUTISTA Pull&Bear Aspar Team Ducati 1'48.187 0.552 / 0.028
10. Andrea IANNONE Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'48.289 0.654 / 0.102
11. Johann ZARCO Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'48.402 0.767 / 0.113
12. Mika KALLIO Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'48.471 0.836 / 0.069
Nem került a Q2-be:        
13. Jack MILLER EG 0,0 Marc VDS Honda 1'48.307  
14. Pol ESPARGARO Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'48.387  
15. Karel ABRAHAM Pull&Bear Aspar Team Ducati 1'48.467  
16. Danilo PETRUCCI OCTO Pramac Racing Ducati 1'48.908  
17. Loris BAZ Reale Avintia Racing Ducati 1'48.911  
18. Jonas FOLGER Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'49.034  
19. Hector BARBERA Reale Avintia Racing Ducati 1'49.052  
20. Alex RINS Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'49.233  
21. Tito RABAT EG 0,0 Marc VDS Honda 1'49.258  
22. Scott REDDING OCTO Pramac Racing Ducati 1'49.288  
23. Bradley SMITH Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'49.578  
24. Sam LOWES Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'50.769  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: