DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Az eső volt az úr pénteken Phillip Islanden

Mindösszesen 13 percig tartott a MotoGP második edzése Ausztráliában: a szervezők előbb halasztották, majd megszakították, végül törölték a gyakorlást, amelyen amúgy Barbera érte el a legjobb köridőt. A nap legjobbja a délelőtti tréningen az élen végző Cal Crutchlow lett.

Már péntek reggel is esős idő fogadta a motorosokat Phillip Islanden, a MotoGP második edzése előtt azonban annyira rosszra fordultak a körülmények a folyamatosan erősödő eső miatt, hogy az illetékesek kénytelenek voltak a tréning halasztása mellett dönteni. Ez nem volt túl jó hír Valentino Rossi számára, aki ugyan eredetileg a második helyen zárt a Cal Crutchlow sikerével végződő délelőtti gyakorláson, ám utólag a köridőinek jelentős részét törölték, a Michelin ugyanis tízkörös limitet írt elő a szuperlágy esős első abroncsára, az olasz pedig 11 kört tett meg vele. A „Doktor” így visszacsúszott a 20. pozícióba, aminek akkor lehet jelentősége, ha a romló időjárás miatt a hátralévő két edzésen sem tudja beverekedni magát a top10-be és ezáltal a Q2-be.

marquez-motogp-phillipisland-fp2



A háromnegyed órás tréning végül – az illetékesek pályatakarítási erőfeszítéseinek is köszönhetően – negyvenperces csúszással, de el tudott rajtolni Phillip Islanden. A borzalmas állapotokról mindent elmondott, hogy az első tíz percben összesen hat merészkedtek a bokszaikból, az ő köridőik pedig bő tíz másodperccel elmaradtak az első gyakorláson elért eredményektől. Még negyedóra sem telt el azonban, amikor a versenyirányítás úgy döntött, piros zászlóval megszakítja az edzést, így újabb várakozás vette kezdetét.

Először úgy döntöttek a szervezők, hogy 16:45-re (itthoni idő szerint 7:45-re) halasztják a döntést a továbbiakról, ám végül nem várták meg ezt az időpontot, s már korábban az edzés törlése mellett döntöttek. Egyúttal azt is bejelentették, hogy az ítéletidő miatt pénteken már nem gurulnak pályára motorok Phillip Islanden, azaz a Moto2-esek második gyakorlását is egy az egyben törölték. A MotoGP-ben mért kört elérő versenyzők közül egyébként Hector Barbera érte el a legjobb eredményét, megelőzve a hazai pályán szereplő Mike Jonest és Tito Rabatot, ám ennek természetesen semmi jelentősége nincs. A versenyzők csak bízhatnak benne, hogy szombat délelőttre jobbra fordulnak a körülmények Ausztráliában.

A két szabadedzés összesített eredményei:

 

motogp-pi-fp-eredmeny

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: