DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
Motor

Rossi: Az első két hét volt a legnehezebb

A Movistar Yamaha hétfői csapatbemutatóján Valentino Rossi elárulta, egészen a Monza Raliig kellett várnia arra, hogy sikerüljön feldolgoznia a világbajnoki cím elvesztése miatt érzett csalódottságát. Az olasz motoros szerint nem malajziai nyilatkozatai robbantották ki a botrányt közte és Marc Marquez között.

Valentino Rossi számára az utolsó futamokig kiválóan alakult a 2015-ös évad: az első nagydíjtól kezdve vezette az összetett pontversenyt, csupán a Brno utáni pontegyenlőséget követően szorult a tabella második helyére. Malajziában azonban összetűzésbe keveredett Marc Marquezzel – a pályán és azon kívül egyaránt –, aminek a valenciai hátrasorolás, s végül a vb-cím elvesztése lett az eredménye. A Yamaha olasz klasszisa csapatának hétfői, barcelonai bemutatóján újságírói kérdésre válaszolva beszélt arról, hogyan dolgozta fel akkori csalódottságát:

„A valenciai futam utáni első időszak volt a legnehezebb” – idézi szavait a crash.net szakoldal. „Az első két hetet, amit otthon töltöttem, volt a legnehezebb elviselni. Nagyon-nagyon csalódott voltam. De nem csináltam semmi különöset: otthon maradt és pihentem, várva arra, hogy elmúljon ez az érzés. Nagyon fontos volt számomra a Monza Rali, mivel akkor újra fel kellett készülnöm egy versenyre, és pontosan erre volt szükségem: hogy vezessek és élvezhessem azt. Ha őszinte akarok lenni, azon a hétvégén ért véget a csalódás, és onnantól kezdve tudtam a jövőre gondolni.”

Yamaha bemutato_13_resize



Rossit szembesítették azzal is, hogy sokak szerint épp saját sepangi sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozata váltotta ki Marquezből azt, hogy keresztbe tegyen neki a vasárnapi versenyen, ám a „Doktor” nem osztja ezt a véleményt: „Nem értek egyet azokkal, akik szerint Marquez a sepangi sajtótájékoztatót követően fordult ellenem. Már korábban eldöntötte, hogy mindent megtesz azért, hogy ne nyerhessem meg a bajnoki címet. A kijelentéseim nem változtattak semmin.”

Mint emlékezetes, Rossi Malajziában és utána is azzal vádolta meg a repsolost, hogy Jorge Lorenzót segíti kettejük világbajnoki párharcában, ezzel az állításával pedig spanyol kollégáját is belekeverte a botrányba, aki később egyébként komolyabb büntetést követelt az olasznak. A hétfői prezentáción a két yamahás kezet fogott egymással, ezzel kapcsolatban így fogalmazott Rossi: „Csapattársak vagyunk, és elég profinak kell lennünk ahhoz, hogy félretegyük a személyes sérelmeinket, hogy közösen dolgozhassunk a Yamaha sikeréért” – mondta a kilencszeres vb-első, hozzátéve, hogy hondás riválisa felé nem köteles ilyen gesztust gyakorolni: „Szerencsére Marquez nem az én csapatomban szerepel” – jegyezte meg a lassan 37 éves versenyző.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: