DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Marquez a hajrában nyomta le Lorenzót

Bár Jorge Lorenzo rögtön a rajt után az élre állt, három körrel a vége előtt Marc Marquez elment a yamahás spanyol mellett, ezzel pedig a repsolos címvédő tovább őrzi veretlenségét az Egyesült Államokban.

Magyar idő szerint vasárnap este 20 órakor került sor a nap legjobban várt versenyére, a MotoGP indianapolisi futamára. Az élről Marc Marquez indulhatott, mellőle Dani Pedrosa és Jorge Lorenzo várhatta a piros lámpák kialvását, míg Valentino Rossi csupán a nyolcadik pozícióból vághatott neki a 27 körös viadalnak. A start után szokás szerint kilőtt Lorenzo, aki így átugrotta a két Repsol Hondát, de kivételesen Rossi is viszonylag jól rajtolt, hiszen az első kör végén már ötödikként fordult Andrea Iannone mögött. Ducatis honfitársát is viszonylag hamar lenyomta az olasz, s üldözőbe vehette Pedrosát, aki igyekezett tartani Lorenzo és Marquez tempóját. Az élen álló duó között ugyanakkor nem alakult ki csata, a címvédő szemlátomást nem erőltette yamahás ellenfele megelőzését.

A körök meglehetősen eseménytelenül pörögtek, egyedül Jack Miller kiesése volt említése méltó a futam első szakaszában. Az élmezőnyben nagyjából megmerevedtek a különbség, bár Lorenzo lélegzetvételnyi előnyre tett szert a picit hibázó Marquezzel szemben, míg Rossi apránként faragni kezdte a hátrányát Pedrosa mögött. Féltávhoz érve aztán a kilencszeres vb-győztes el is kapta a spanyol ellenfelét, ám így is beletelt néhány körbe, mire áthámozta magát rajta az olasz. Ekkorra már három és fél másodperc volt Lorenzo előnye, akit azonban egyelőre továbbra sem támadt Marquez. További izgalmakat jelentett, hogy a helyszíni jelentések szerint finoman cseperegni kezdett az eső, s ezt bizonyította az is, hogy a csapatok kitolták a bokszok elé a tartalékmotorokat.

A fináléhoz közeledve ismét inkább a harmadik helyért folyó csata fokozódott: Pedrosa nem engedte elmenni Rossit, sőt öt körrel a vége előtt vissza is vette tőle a pozíciót – igaz, a repsolos pár kanyarral később túl szélesen fordult, így a yamahás ismét megelőzte. Közben Marquez is magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, s három körrel a leintést megelőzően át is vette a vezetést Lorenzótól! Persze a bajnokság második helyezettje sem akarta annyiban hagyni a dolgot, Marquez azonban az utolsó körre valamelyest el tudott lépni üldözőjétől, a dobogó alsó fokáért azonban rendkívül érdekesen alakult a küzdelem: Pedrosa a célegyenes végén ismét bebújt Rossi, aki azonban rögtön vissza is vágott riválisának.

A sorrend aztán már nem változott a kockás zászló belengetéséig, ez pedig azt jelentette, hogy Marc Marquez megszerezte idei harmadik győzelmét, emellett továbbra is őrzi királykategóriás veretlenségét az Egyesült Államokban. Jorge Lorenzo végül így csak négy pontot tudott hozni Valentino Rossin, akinek így kilenc egység maradt a fórja, míg a repsolos címvédő 56 pontra faragta a lemaradását, miközben átvette a pontverseny harmadik helyét a Pedrosa mögött célba érő Iannonétől. A ducatis mögött a Tech3 pilótái következtek Smith, Espargaro sorrendben, majd jött Crutchlow és a verseny eleji hibája után a mezőny végéről felzárkózó Dovizioso, a tizedik pozíciót pedig végül Petrucci csípte el. Folytatás egy hét múlva a brnói Cseh Nagydíjon.

A verseny végeredménye:

1. Marc MARQUEZ Repsol Honda Team 41'55.371
2. Jorge LORENZO Movistar Yamaha MotoGP +0.688
3. Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP +5.966
4. Dani PEDROSA Repsol Honda Team +6.147
5. Andrea IANNONE Ducati Team +21.528
6. Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 +21.751
7. Pol ESPARGARO Monster Yamaha Tech 3 +30.378
8. Cal CRUTCHLOW CWM LCR Honda +31.607
9. Andrea DOVIZIOSO Ducati Team +32.821
10. Danilo PETRUCCI Octo Pramac Racing +34.517
11. Maverick VIÑALES Team SUZUKI ECSTAR +39.010
12. Yonny HERNANDEZ Octo Pramac Racing +41.815
13. Scott REDDING EG 0,0 Marc VDS +50.209
14. Aleix ESPARGARO Team SUZUKI ECSTAR +1'00.465
15. Hector BARBERA Avintia Racing +1'04.147
16. Nicky HAYDEN Aspar MotoGP Team +1'05.066
17. Mike DI MEGLIO Avintia Racing +1'06.941
18. Alvaro BAUTISTA Aprilia Racing Team Gresini +1'13.862
19. Eugene LAVERTY Aspar MotoGP Team +1'18.706
20. Stefan BRADL Aprilia Racing Team Gresini +1'19.730
21. Alex DE ANGELIS E-Motion IodaRacing Team +1'19.882
22. Toni ELIAS AB Motoracing +1'19.934
Nem ért célba:  
  Jack MILLER CWM LCR Honda  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: