Motor hírek
Ismét helycsere az élen – így áll a MotoGP
Marquez motorhibájának és Dovizioso negyedik győzelmének köszönhetően a ducatis újfent átvette a vezetést a bajnokságban – de mi a helyzet mögöttük?
részletekDovizioso idei negyedik sikerét aratta
Hiába vezetett szinte végig Rossi, végül honfitársa húzta be a győzelmet Silverstone-ban, ezzel idén elsőként tud negyedszer is diadalmaskodni – ráadásul mivel Marquez Hondája elfüstölt, a ducatis ismét az élre állt a bajnokságban!
részletekMarquez őrületes körrekorddal a pole-ban
A Repsol Honda spanyolja elsőként tudott két percen belülre kerülni a silverstone-i pálya jelenlegi vonalvezetésén, ám így is mindössze 84 ezreddel utasította maga mögé a „Doktort”.
részletekCrutchlow maradt az élen a száradó pályán
A korábbi csapadék miatt nem ideális állapotú pályán kellett teljesíteniük a harmadik szabadedzést a MotoGP-seknek Silverstone-ban, így csak néhányan tudtak javítani pénteki eredményeiken.
részletekCrutchlow az élen, debütált a „nyalóka”
A hazai közönsége előtt szereplő brit érte el a legjobb eredményt a péntek délutáni edzésen, megelőzve Rossit, Vinalest, a meglepetésember Aleix Espargarót és a kétszer is bukó Marquezt.
részletekMotoGP: Vinales a leggyorsabb Lorenzo előtt
Jó lehet a Yamaha Silverstone-ban, legalábbis Maverick Vinales edzéselsősége erről tanúskodik. Jorge Lorenzo is erősen kezdett a szigetországban, a Ducati spanyolja végzett a második pozícióban az első szabadedzésen.
részletekRossiék a 2018-as Yamahát is kipróbálták
Múlt vasárnap egynapos privát tesztet teljesített a hangvillások gyári alakulata, a „Doktor” pedig elárulta, hogy az idei problémáik orvoslása mellett már a következő évre is elkezdték a felkészülést.
részletekHivatalos: Lüthi debütál a MotoGP-ben
Alig néhány nappal azt követően, hogy felmerült pletykaként, az alakulat hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a Moto2-ben vitézkedő svájci lesz 2018-ban a szintén újonc Morbidelli csapattársa.
részletekRossi már a 300. rajtjára készül
Újabb komoly mérföldkőhöz érkezik a hétvégén Valentino Rossi: ha rajthoz áll a silverstone-i Brit Nagydíjon, elsőként teljesíthet 300 futamot a gyorsaságimotoros-vb királykategóriájában.
részletekKik harcolnak Rossi üléséért?
A Tech3 Yamaha német motorosa szerint elsősorban francia kollégáját kell legyőznie a MotoGP-ben, s akkor akár a „Doktor” helyét is átveheti a gyári alakulatnál.
részletekRossi a Hayden-családnak ajándékozta sisakját
Az olasz motoros hazai versenyén speciális bukóval tisztelgett a nem sokkal korábban elhunyt amerikai versenyző előtt, a sisakot pedig most egy megható üzenettel küldte el a családnak.
részletekA MotoGP 2018-as felállása
A legtöbb csapatnál eldőlt a jövő évi felállás a királykategóriában, néhány helyen láthatunk mozgást. Kik lesznek a top- és kiscsapatok versenyzői jövőre?
részletek