DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
11:02

Két óra telt el az esőgumis tesztből, az aktivitás azért meg kell hagyni, hogy jóval kisebb a szokottnál.

Az első barcelonai teszt véget ér, azonban hátravan még egyszer négy nap a gyakorlásra. Hogy mennyit kell várni rá? Egyáltalán nem sokat, a második felvonás jövő keddtől péntekig tart. Köszönjük, hogy a hét folyamán követtétek élő közvetítésünket, amely visszatér a második teszten!

A Ferrari elsőségével ért véget az utolsó nap, Raikkönen kettőből kettőt vitt az első barcelonai teszten.

Raikkönen, Verstappen és Perez is a pályán, de javulásokat nem láthatunk. Már nem változik a sorrend?

A McLaren szívesen mutogat látványos fotókat a tesztről, és ez is ilyen. Mintha egy cápa körözne a vízfelszín alatt.

Sikerül is neki, 111. mai körével már a francia a negyedik.

Grosjean szuperlágyon próbál javítani nyolcadik helyén: mindössze három tizedet kell gyorsulnia, hogy átvegye a negyediket Giovinazzitól.

Giovinazzi továbbra is tesz azért, hogy megérdemelje a dicséretet. 1:22.401-gyel az olasz felugrott a negyedik helyre.

Annak ellenére, hogy számos csapatnak (Mercedes, Toro Rosso, vagy a körözést teljesen kihagyó Williams) is problémás napja volt ma, egyetlen piros zászlót sem láthattunk. Már csak negyed óra van hátra.

Nem ez az első ígéretes kör a Renault-tól a teszten, tegnap negyedik-ötödik helyen végzett az istálló két versenyzője (ebédszünetben váltották egymást). A konstruktőri bajnokság kilencedik helyéről valószínűleg előre tudnak majd lépni.

Palmer harmadik időt repesztett a Renault-val – egy másodpercen belül Raikkönenhez képest, ugyanolyan lágy abroncson.

Újabb javítás Kimi Raikkönentől, csaknem négy tizedet csípett le, 1:20.872-nél jár. Ez még mindig a sárga oldalfalú lágy keverék.

Közben Grosjean átlépte a 100 körös határt. A második legproduktívabb Max Verstappen 83-mal.

Ki is írjuk, milyen körről van szó: 1:22.576. Méghozzá azért, mert ez a McLaren legjobbja a teszten. Az első két nap szenvedése után mégiscsak sikerült összekapni magukat.

Miközben a nap lassan lenyugszik, Vandoorne-t újra ultralágy gumin küldték pályára. A belga két tizedet le is faragott legjobb körén.

Lemaradása 1,8 másodperc Raikkönenhez képest. Ne feledjük el, az olasz a sérült Pascal Wehrlein helyére ugrott be a Sauberhez, és tapasztalatlansága ellenére egyáltalán nem vallott szégyent. (Hasonlítsuk csak össze Stroll teljesítményével…)

Bottas valóban hetedik, bár az előbbi eredménylistán még hatodikként szerepelt: Antonio Giovinazzi ugrotta át. Az olasz Vandoorne után a második, aki ultralággyal érte el legjobb mai körét.

A Mercedes le is húzta a rolót: találtak valamit az adatokban, amely miatt a csapat mára befejezi a körözést. A hetedik helyen álló Bottas 68 körig jutott, Hamilton délelőtt elektronikai gond miatt egyáltalán nem járt a pályán. Korábbi tesztnapokon a Mercedes a 150 kört is túllépte.

A McLaren kipróbálta, mit tud az ultralágy gumival: 1:22.7-tel Vandoorne a negyedik helyre lépett fel.

1 órával a leintés előtt így állunk: 

Raikkönen még lefaragott egy keveset a nap legjobb idején, amely immár 1:21.263. Persze a teszt legjobbja, Bottas tegnapi 1:19.705-ös köre nagyon messze van.

A ferraris, akárcsak a mögötte levő Verstappen, lágy abroncson futotta legjobb köré. A harmadik-ötödik helyen álló Perez, Grosjean és Vandoorne szuperlágyon, a hetedik Palmer pedig az egyedüli, aki keményen.

Raikkönen lágy abroncson odavágott Verstappennek: 0,5 másodpercet gyorsult a hollandhoz képest, 1:21.324 az új legjobb idő.

 Az Autosport előszedett egy érdekes statisztikai adatot: a Red Bull utoljára a 2015-ös második teszt egyik napján volt a leggyorsabb.

A Toro Rosso Twitteren elismerte, motort cseréltek a nap folyamán, ezért áll a csapat mellett egyetlen installációs kör. Igyekeznek ma még pályára küldeni az STR12-t, de kérdéses, a hátralevő órában ez mennyire megvalósítható, illetve mennyi értelme lenne.

Előkotortunk egy képet az új éllovasról a nap korábbi részéből: ilyen látványosan verte fel a vizet Verstappen Red Bullja, amikor még nem száradt fel a pálya.

Megélénkült a pálya és záporoznak a napi legjobb idők: Perez javított (de továbbra is Raikkönen mögött van, a harmadik helyen), Vandoorne az ötödik helyre jött fel.

Az RB13 hétfőn rögtön az első órában műszaki hibával kezdett, de azóta szépen felzárkózott. A Red Bull lágy gumival került az élre.

Új versenyző az élen: Max Verstappen közel fél másodpercet adott Raikkönennek, 1:21.8-cal ugrott az első helyre.

Újabb körével Perez abszolút legjobb utolsó szektort futott, de összességében egyéni idején sem javított.

Perez szuperlágy abroncson feljött a második helyre, letaszítva a hosszú ideje ott tanyázó Grosjeant. A mexikói 1:22.681-es köre alig három tizeddel rosszabb Raikkönenénél.

Bottas már most 60 körnél tart, csak Raikkönen (63), Giovinazzi (64) és Grosjean (80) van előtte. Hiába hagyta ki műszaki gondok miatt a Mercedes az egész délelőttöt, lehet, hogy a végére megint ők lesznek a körszámlista tetején…

Időközben nyolc helyett kilenc név került az eredménylistára, Palmer iratkozott fel az utolsó helyre. A Toro Rossónak továbbra sincsen mért ideje, pedig a tervek szerint délután Sainznak és Kvjatnak is lehetőséget kell kapnia a reggeli hajtáslánchiba után.

Paul Hembery motorsportfőnök elmondása szerint a működési tartományon fognak változtatni. A teljes esőgumival egyébként is ez volt a terv, a mai észrevételek alapján azonban inkább az intermediate-hez is hozzányúlnak – a versenyzők eredetileg azt kérték, az átmeneti abroncson ne változtassanak 2016-hoz képest, a jelek szerint azonban a megnövekedett méret mellett ezek sem működnek ideálisan. Arra is lehetőség van, hogy kétféle esőgumit fejlesztenek ki: egyet a meleg (például Sepang), egyet a hűvös (például Silverstone) körülményekhez.

Egy eredménye már biztosan van a mai fellocsolt pályás tesztnek: a Pirelli máris közölte, hogy a Kínai Nagydíjra (az év második versenyére) változtat esős gumikeverékein.

Raikkönen és Grosjean körei még a délelőttről származnak, a mögöttük levő Verstappen, Perez és Bottas azonban azóta javított, hogy újra felszáradt az ebédszünetben fellocsolt pálya.

Két óra van még vissza az első teszt utolsó napjából, így állunk jelenleg.

 

Közben zajlik a Haas bokszutcai gyakorlása: A versenyző minden körben ki-be jár a bokszba.

Vandoorne sisakja is örül a felszáradt pályának. (A valóságban a McLaren célja az volt ezzel a poszttal, hogy elmagyarázza, a színezett sisakrostély a verőfényes napsütésben biztosít jobb kilátást a versenyző számára.)

Most épp Verstappen és Bottas van akcióban, a finn autójára szuperlágy abroncs került. 1:23.5-tel már a negyedik.

A finn 62 körnél tart, ezzel a második legszorgalmasabb a mai nap folyamán. A legtöbb kört, 68-at Romain Grosjean teljesítette, aki a Haas helyzetjelentése szerint hamarosan kihajt a pályára. Készül az amerikai istálló szerelőgárdája is, Grosjean ugyanis bokszkiállásokat fog gyakorolni, azaz minden kör végén bejön majd a garázshoz.

Verstappen beizzította a rakétát, 1:22.949-es körével feljött a harmadik helyre. Csak ő és Raikkönen köröz jelenleg a pályán.

A pálya tweetje szerint a levegő 18, az aszfalt pedig 31 Celsius fokos, ennek köszönhetően száradt fel mostanra szinte teljesen. Vandoorne és Verstappen is kidugta az orrát azóta a bokszból.

Várható, hogy a felszáradt pályán az álmos kora délután után végre megélénkül a forgalom: Kimi Raikkönen ki is hajtott, hogy megtegyen egy tapogatózó kört slick abroncson.

Vandoorne intermediate gumin hajtott ki a bokszból, de a kör végén vissza is tért, mivel a pálya túlságosan száraz ehhez a nedves aszfaltra való abroncshoz. Bottas viszont már lágyon érkezett, és 1:24.6-tal az ötödik helyre ugrott fel.

Mint már korábban említettük, a csapatok a teszten engedményt kaptak, hogy rövid videókat tegyenek közzé közösségi oldalaikon – ez a közvetítési jogok miatt korábban egyáltalán nem volt szabad. A Ferrari eddig nem élt a lehetőséggel, ezért becsüljük meg az alábbi mozgóképet a csapattól.

Eddig Bottas egymagában rótta a köröket inter abroncson. Most már ő sincs kint a pályán. (1:34-es legjobbjával az utolsó helyen áll.)

Giovinazzinak volt egy megpördülése délelőtt, erről került elő egy videó.

Raikkönen 1:35-1:36 körüli időket autózott korábban az intereken. Ez úgy 14 másodperccel elmarad délelőtti, slickeken futott legjobbjától, de a nap végén bizonyára ismét elég jók lesznek a pályaviszonyok ahhoz, hogy még a napi etalon is veszélybe kerüljön.

A csapatok is azzal szórakoztatják magukat és a népet, hogy néha kitesznek egy rövid videót száguldó versenyzőjükről, mint ahogy most a Haas.

A nap elején vezető Nico Hülkenberg már nyilatkozott is, szerinte tényleg csak arra jó ez a nap, hogy a pilóták megérezzék, milyen vezetni az új esőgumikkal: "Nagyon behatóan viszont nem tudtuk tesztelni az aquaplaninget és hasonló dolgokat. A gumik ezen tulajdonságaira így is majd csak az első esős versenyhétvégén fog fény derülni."

És itt egy újabb finn: a délelőtti leggyorsabb Raikkönen először hajtott a pályára az ebédszünet óta, egyből intermediate gumikon. Pereznek is volt egy rövid kilátogatása. 

Bottas visszatért szerelőihez. Közben egy másik finnt, Heikki Kovalainent is hidegen hagy a teszt, őt viszont teljes joggal. Mint a frissen közölt fotójából kiderül, éppen Tokió utcáin sétálgat felnyitott laptoppal a kezében, mert annyira érdekli őt a finn sícsapat szereplése a hazai rendezésű világbajnokságon. Azért azt el tudjuk képzelni, hogy Japán fővárosában nem ő az egyetlen ember, aki számítógéppel a kezében sétál. 

Bottas már intermediate gumikon, Grosjean visszatért extrém esőseken. Sajnos egyelőre ezek a legizgalmasabb fejlemények, amelyekről beszámolhatunk.

Három csapat tervezte ma felosztani a programot a pilótái között, de közülük a Mercedesnek és a Toro Rossónak sem jött össze - utóbbiak egyetlen kört tettek csak meg ma Kvjattal a hajtáslánc meghibásodásáig. Még a Renault-nál kellene Palmernek átvennie Hülkenberg helyét, de ő sem siet ki a pályára finoman szólva.

Grosjean át is vette a vezetést a napi legtöbb megtett kör tekintetében a Haasszal - az 54. után tért vissza a bokszba.

Giovinazzi is akcióba lépett, mi pedig azon tűnődünk, hogy ha Jean-Eric Vergne idén valamilyen különös módon visszatérne az F1-be és a Saubernél versenyezne, két méretes 25-ös szám díszíthetné az autó oldalát - a franciának ugyanis ez volt a választott rajtszáma.

Grosjean is kihajtott, hogy csináljon egy kis társaságot Bottasnak. Még mindketten az extrém esőgumikat viselik.

Az Autosport helyszíni tudósítói is annyira ráérnek, hogy volt idejük kideríteni egy érdekes tényt: a pálya fellocsolására használt víz egy közeli disznófarm kútjából származik, és nem iható. Hogy a disznóknak van-e közvetlen közük a víz minőségéhez, azt nem tudni!

Bottas valószínűleg meghallgatta alábbi hosszas elmélkedésünket és megesett rajtunk a szíve: a Mercedes újra a pályán!

Hát, senki nem nagyon töri magát, hogy tovább gyakoroljon a vizes pályán. További igazolást nyernek azok a sejtések, hogy a csapatok jobban örülnének a száraz körülményeknek, hiszen ott tudnának érdemi összehasonlító-munkát végezni. Kicsit olyan érzésünk lehet, mint amikor egy versenyhétvége szabadedzését árasztja el az eső, akkor sem nagy az akitivitás. Pedig teljesen újak az idei abroncsok, a nedves viszonyok közötti teljesítményük pedig évek óta sarkalatos témát jelentett - az ember azt gondolná, hogy mindenki alig várja, hogy kipróbálhassa őket. De az F1-es gondolkodás a jelek szerint egész máshogy működik!  

Így délidő környékén a hőmérsékletek is megemelkedtek: a levegő 18, az aszfalt 35 fokos. Mindez azt jelenti, hogy még gyorsabban fel fog száradni a pálya, mint délelőtt tette.

Már ő is visszatért a bokszba, de legalább elkészülhetett ez a kép arról, ahogy veri fel maga után a vizet a célegyenesben.

Egyelőre Bottas lépett csak pályára a Mercedesszel, ma tehát apró előnyt szerez Hamiltonnal szemben, aki kénytelen volt kihagyni a délelőttöt és a nedves pályán való körözést. 

A pálya vizes, a zászló zöld, indulhat az első teszthét utolsó órája!

És akkor most szokás szerint egy szusszanásnyi szünet: 14 órától érkezik Bognár Viktor, na és persze az ismételten eláztatott barcelonai pálya... Tartsatok velünk egészen a tesztnap végéig!

Íme, a friss körtáblázat a tesztről - a McLaren lassan elmozdul az utolsó helyről...

1. Mercedes 498
2. Ferrari 421
3. Sauber 303
4. Haas 273
5. Red Bull 252
6. Force India 221
7. Williams 213
8. Renault 203
9. Toro Rosso 184
10. McLaren 175

Íme a teszt délelőtti eredménye, így állunk az újravizezés előtt:

Pillanatokon belül itt a délelőtti eredmény...

Grosjean szuperlágyakon feljön a második helyre, jönnek az utolsó körök.

Hohó, hát ez a bejelentés mindenkit felpaprikázott! Az Autosport így kommentálta: mondjátok, hogy ez csak egy vicc!

Akkor az előző megjegyzésünk mehet is a szemétbe: a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben mégis elárasztják a pályát az ebédszünetben... "Közkívánatra" jeligével?

Raikkönen 1:22,3-nál jár, mintegy két és fél másodpercre a teszt eddigi legjobbjától. Ha délután ideálisak lesznek a körülmények, jöhetnek itt majd szép köridők.

És akkor valóban bebizonyosodott, hogy félreértettük Hamilton szavait: Bottas megtett egy installációs kört a Mercedesszel.

Raikkönen az élre áll 1:22,662-vel, Vandoorne pedig bejön másodiknak - az egyetlen szépséghiba, hogy 1,6-ot kapott ultralágyon Raikkönen lágyas idejétől, persze tegyük hozzá, hogy a körülmények nem épp az ultralágyakhoz illenek.

Will Buxton tweetje is telitalálat: Bárcsak lenne Európában egy öntözőberendezéssel felszerelt pálya. Talán egy olyan, amelyen alternatív vonalvezetések is találhatóak. Valamiféle hightech tesztpálya...

És azt is emeljük ki, hogy bár a pálya nedves volt, először múlt el kicsúszás nélkül egy délelőtt a barcelonai teszten.

A pálya percről percre javul, Verstappen közepeseken is megközelítette Perez lágygumis idejét.

Hülkenberg feljön másodiknak, Grosjean pedig lecserélte az intereket. Aligha látjuk a továbbiakban a nedves abroncsokat.

Verstappen közepesen, Grosjean interen köröz. A francia alighanem a felszáradó pályáról próbál adatot gyűjteni.

PEREZTIME! Vagy ilyesmi. 1:24,893-mal a mexikói az élen!

Na ezt azért nemár, ez így kicsit kellemetlen: a Honda állítása szerint Vandoorne egész délelőtt dolgozott - pontosan öt autó tett meg több kört nála, és körülbelül két órát hagyott ki a négyből.

Hülkenberg tovább közeledik Raikkönenre, s közben volt csapattársa, Perez is pályára hajt lágyakon.

Elnézést, szükséges pontosítanunk egy kicsit: a nagy izgalomban félreértettük Hamilton szavait, aki nem szólt arról, hogy a délutáni műszakot is kihagyná a Mercedes. Egyelőre tehát csak az biztos, hogy ő nem vezet ma, de ha elkészül az autó, akkor Bottas délután még tesztelhet.

Hülkenberg is mért kört fut lágyakon - és bejön a második helyre Raikkönen mögé.

Vandoorne-nal kapcsolatban tévedtünk: a belga kiment a pályára, ultralágyakon és aero-érzékelőkkel. Ha már jó kört nem lehet futni (bezzeg majd ebéd után!), legalább adatokat gyűjtsenek.

Egy helyszínen tartózkodó néző fényképezte le Raikkönen korábbi megpördülését - közel volt a fal:

A Mercedes kihagyja a mai tesztnapot! Lewis Hamilton a közösségi oldalán erősítette meg, hogy nem mennek ki a pályára az elektronikai hiba miatt!

Az Autosport tudósítása tökéletesen összegzi ezt a délelőttöt: Kevés csapat adta meg a Pirellinek délelőtt azt, amit kért. Bár valószínűleg nem ivóvizet használtak, feltehetőleg jobb célra is lehetett volna használni, mint egy olyan pályát elárasztani, melyet senki nem akart igazán használni...

Hiába posztolgat mosolygós arcokat a McLaren, a helyszínről érkező fotók alapján nem úgy tűnik, mintha minden rendben lenne... Legalábbis ha egy versenyző ráér így álldogálni, az nem azt jelenti, hogy rövidesen a pályára hajthat...

Most egyedül Hülkenberg a pályán - a német hosszú etapot fut intereken a felszáradó aszfalton, valószínűleg értékes adatokat szolgáltatva majd a mérnököknek.

Ha ránézünk erre a képre, nem nagy bátorság kijelenteni, hogy hamarosan jó páran fel fogják tenni a slickeket:

Raikkönen az egyetlen, aki slickeken köröz, ennek megfelelően messze ő a leggyorsabb három óta elteltével.

Intereken is lehet gyorsulni, Perez azonnal feljön a harmadik helyre első gyorskörén a zöld abroncsokkal.

A Hulk a zöld abroncsokat szereti, a Renault viszont a sárgákat... 

1:27,1 - Raikkönen már két és fél másodperccel gyorsabb a legjobb interes körnél.

És Kimi át is veszi a vezetést 1:29,2-vel. Az esőgumik tesztje ezzel gyakorlatilag véget ért.

Megláttuk ezt a képet, s hirtelen eszünkbe ötlött, milyen szép lenne, ha a Renault a feketét kékre cserélné autóin...

És ott a slick: Raikkönen tette fel először a száraz abroncsot ma!

Raikkönen és Hülkenberg érkezik a pályára 2, illetve 8 másodperc hátrányban - lesz az kevesebb is hamarosan.

Órák óta nem járt a pályán a McLaren, de gyorsan igyekeztek mindenkit biztosítani arról, hogy a kedvük hibátlan!

És miután ismét kiürült a pálya, lássunk még két mai hírt röviden: 

1. Egyet nem értés alakult ki Hamilton és Verstappen között, előbbi szerint az új autók tovább nehezítik majd az előzéseket, a holland viszont nem osztja ezt a véleményt (és azt azért pontosan láthattuk az elmúlt két évben, hogy az előzés nevű játékot igazán érti...)

2. Chase Carey megerősítette, hogy a Liberty egynél több futamot szeretne rendezni az USA-ban - alapjában véve nincs ezzel semmi gond, 1982-ben három is volt.

Peret megfutja első mért körét - érdekes módon a kék oldalfalú abroncsokon, valószínűleg szerette volna kipróbálni őket, ha már itt van.

Verstappen több mint két másodpercet javít: három lila szektorral bemegy 1:30 alá.

Az autosportos Gary Anderson szerint most, 1:32-nél jutottunk el oda, hogy érdemes feltenni a slickeket, ezt a kört ugyanis szerinte már száraz abronccsal is meg lehet futni.

Megjött Raikkönen, és rápörkölt egy laza kilenc tizedet Grosjeanra - mindjárt 1:32-n belül leszünk.

Szép az, ami érdek nélkül tetszik /Kant/

Épp mire leírtuk Facebook-posztunkban, hogy Mercedes-motoros autó még nem volt a pályán, a Force India gondoskodott arról, hogy ne legyen igazunk: Perez elvitte egy installációs körre a VJM10-et.

Grosjean az intereken több mint 3 másodpercet ad Raikkönennek! 1:33 alá megy, lassan elindulunk a slickek felé...?

És ha már így ráérünk, nézzük meg ugyanezt a teljes tesztre vetítve (zárójelben az szerepel, hogy hány autó használja az adott motort)

1. Mercedes (3) - 899
2. Ferrari 2017 (2) - 649
3. Renault (3) - 590
4. Ferrari 2016 (1) - 294
5. Honda (1) - 159

Egyébként ha a három ferraris csapat együtt kezelnénk, akkor ők állnának az élen - de sok értelme nem lenne, hiszen a Sauber erőforrása egy eltérő egység a másik kettőtől.

A Mercedes-motoros csapatok ma még nem néztek ki a garázsból, nézzük a megtett köröket erőforrásonként:

1. Ferrari 2017 - 48
2. Renault - 46
3. Ferrari 2016 - 28
4. Honda - 18
5. Mercedes - 0

Bármit is mutasson az eredményjelző monitor, az már biztos, hogy Massa ma nem ül autóba: Úton hazafelé - írta Twitteren.

Már csak Giovinazzi van a pályán - az olasz szorgosan falja a köröket, tudván, hogy kevés esélye lesz F1-es autót vezetni idén.

A McLarent nem láttuk egy ideje - kérdés, hogy ismét valamilyen probléma adódott, vagy egyszerűen úgy döntöttek, hogy ebből most elég volt...

Grosjean feljön másodiknak, így e pillanatban a három Ferrari-motoros autó áll az első három helyen.

A nap híre, miután Jean-Eric Vergne már nem a Ferrari tesztpilótája, minden akadály elhárult az elől, hogy Max Verstappen immár ne VES, hanem VER rövidítéssel szerepeljen az F1-ben - a holland pedig elmondta, hogy meg is tette a szükséges lépéseket ennek érdekében. Amikor ugyanis a holland bemutatkozott szabadedzésen, Vergne még a mezőny tagja volt, s a francia a Ferrari tartalékjaként mintegy "megtarthatta" saját rövidítését.

Raikkönen újra javít, most 1:36,041-en áll. Egyszerre négy autó a pályán, ez már kezd tesztre hasonlítani!

Előbb Giovinazzi áll az élre, majd az ő idejét Raikkönen javítja meg - s az olasz már az intereken is kénytelen volt a nedves foltokat  keresni a célegyenesben.

Imádjuk, ahogy a Mercedes és a Renault egymással kommunikál a Twitteren. Most épp azt kérdezte meg Hülkenberg csizmája kapcsán a bajnokcsapat, hogy hol szerezhetnének hasonlót ezüstben, mire jött a válasz:

Raikkönen is kimerészkedett az intereken. Közben a sajtóban folyamatosan kritizálják ezt a mai tesztnapot - van is miért...

Szóval: a kilencből hat csapat már végzett érdemi munkát, a Toro Rosso csak egy installációs körig jutott, mielőtt motorgondjaik támadtak, a Mercedest elektronikai hiba miatt nem láttuk még, a Force Indiáról semmi hír (csak annyi, hogy a felezett munka helyett egész nap Perez vezet - talán tudták, hogy az "egész nap" ez esetben nem sok időt jelent? -, a Williams pedig minden bizonnyal kihagyja ezt a napot az egyetlen menetkész FW40 sérülése miatt.

Ben Anderson helyszíni információja szerint a Toro Rosso elővigyázatosságból kénytelen volt leállítani a motorját - továbbra sem alakul valami simán a kisbikák felkészülése.

Most már egyértelmű, hogy javulnak a körülmények: Hülkenberg az élre állt!

Azonnal fel is jönnek a második-harmadik helyre, Hülkenberg 1:39-es időt fut.

A Renault és a Haas is feltette az intereket, Hülkenberg és Grosjean próbálhat meg a tabella élére ugrani.

Ha a teszt eddigi legjobban elkapott képét keressük, ez biztosan versenyben van - természetesen tegnapi a fotó, ma még nem kerültek elő a slickek.

Ismét kiürült a pálya, nézzünk egy újabb mai hírt: Hamilton új csapattársával szokatlanul kedves, most például megdicsérte Bottast.

1:38,236 jelenleg Verstappen neve mellett, továbbra is ő az egyetlen pilóta intereken.

Verstappen feltette az intereket, és bement 1:40 alá. Most már valóban szárad a pálya, immár 29 fokos az aszfalt.

A Mercedes a Twitteren is megerősítette, hogy gondjaik vannak az elektronikával.

Jelenleg senki nincs a pályán, a legtöbb kört, szám szerint 18-at pedig a McLaren jegyezte!

A Pirelli időközben megerősítette, hogy nem lesz újabb nedvesítés, azaz felszáradó pályán gyakorolhatnak majd a csapatok.

A pálya 23 fokos immár, Hülkenberg pedig keresi a nedves foltokat, hogy hűtse az esőgumikat. Tényleg itt az idő a váltásra lassan...

Úgy tűnik, mégsem Hamilton érdektelensége tartja a bokszban a Mercedest - a csapatot elektronikai hiba hátráltatja, ez az első műszaki gondjuk az idén.

Így állunk most, egy óra elteltével:

Na, Hülkenberg és Grosjean is csatlakozott végre a bulihoz. Ettől függetlenül amit Edd Straw, az Autosport szerkesztője felvetett pár perce, az áll: ennek semmi értelme, a legtöbbet a Williams profitálhat belőle, akik így nem egy teljes értékű napot hagynak ki.

Az esős tesztről beszélve - a Scuderia tweetje telitalálat, minden Raikkönen arcára van írva! 

Lehet, hogy csak tévedés, de azért említsük meg, Massa felkerült az eredményjelzőre a Williamsszel - reggel még Stroll szerepelt ott, utána pedig egyikük sem.

Továbbra is csak négy csapat köröz - most ismét esős, azaz kék oldalfalú Pirelliken.

Raikkönen szárazon is megfuttatta az esőgumikat - lecsúszott ugyanis a régi utolsó előtti kanyarba, amelyet nem áztattak el. Verstappen időközben ismét az élen.

Viszonylag ritkán látunk F1-es pilótát gumicsizmát villogtatni, de ezen a napon ez is megtörténhet:

Egyelőre négy csapat vesz részt ténylegesen a teszten, ők viszont 36 kört lefutottak összesen az első 40 perc alatt. A Ferrari, a Red Bull, a McLaren és a Sauber tehát aktívak, a többiek viszont csak installációs kört, vagy még azt sem futottak.

Közeleg a váltópont, Raikkönen az interen és Verstappen az esőgumin egy tizedre egymástól!

A Mercedest egyelőre még nem láttuk a pályán, s bár feltehetőleg nem ez az oka ennek, Lewis Hamilton tegnapi nyilatkozata alapján egyértelmű, hogy a britnek nem sok kedve van ehhez a dologhoz: Hallottam, hogy holnap nedves lesz a pálya, amit nem várok különösebben. Vezettem bemutató-esőgumikon Silverstone-ban, s nem volt valami jó élmény. Ráadásul sajnos én leszek az első... Talán színlelhetnék egy kis izomhúzódást reggel, hadd csinálja Valtteri inkább!

Az egyébként sejthető volt, hogy nem lesz túl hosszú az esős menet, a tavalyi Paul Ricard-i esőgumitesztet negyedóránként meg kellett szakítani, hogy pótolhassák a pályán a vizet, pedig ott még a nap sem sütött...

Sőt, Vandoorne autójára is felkerültek a nedves oldalfalú Pirellik...

Hát ez nem fog sokáig tartani: Verstappen máris feltette az intereket.

Vandoorne és Giovinazzi is túl az első mért körökön - számukra elég fontos lehet ez a délelőtt, hiszen híján vannak az esős tapasztalatnak, bár Vandoorne tavaly már tesztelte nedves pályán a Pirelliket, de azért van még mit gyakorolni.

Senki ne kapjon a szívéhez a McLaren-szurkolók közül, ezúttal nem füst-, hanem vízfüggönyt húz maga után az MCL32!

A mezőny több mint fele már járt a pályán, de egyetlen installációs körnél többet csak Max Verstappen tett meg:

Verstappennek már mért köre is van - ezek ma teljesen irrelevánsak, legalábbis amíg teljesen fel nem szárad a pálya. De a rend kedvéért: 1:41,706

Ismét egy kis egyet nem értés a Twitteren: komoly szövegértelmezési gondokat okozott a Williams közleménye - az angol nyelvű szaksajtó egy része úgy értette a csapat szavait, hogy ezt az autót nem látjuk ma a pályán, s egy másik délután kigördülhet, míg egy másik része úgy, hogy ma biztosan nem fut a Williams, s csak a "pályánál", tudniillik  a garázsban készítik fel a második autót. Mi az utóbbit látjuk a szövegben, de lehet, hogy nincs igazunk, minden esetre a korrektség jegyében álljon itt a teljes közlemény angolul:

Following a thorough inspection overnight some damage to the FW40 chassis was discovered and therefore, on safety grounds, the team will not run the car today. A second chassis will be prepared at track this afternoon, as originally planned, with the team aiming to be back on track for the second test next week starting on Tuesday 7 March. 

Verstappen ment ki elsőként a pályára - esőgumikon.

Indul a vizes teszt, nyitva a bokszutca!

Stroll balesetei tényleg rengeteg kilométert vesznek el a csapattól: kedden összesen 12 kört tettek meg egy kicsúszás miatt, a mai nap kimarad, azaz összesen 12 kört mentek két nap alatt. Ráadásul ez azt is jelenti, hogy a négy napból egy sem volt az első héten, amit a Williams végig tudott volna csinálni...

A Williams az eredeti terveknek megfelelően ma a garázsban menetkész állapotra hoz egy második karosszériát, s kedden folytatják a tesztelést.

Hoppá, itt az első meglepetés! Sokba került Stroll újabb hibája a Williamsnek: az autó megsérült, így biztonsági okokból kihagyják a mai tesztnapot!

Nézzünk egy frissített statisztikát az eddigi körszámokról - a Renault-ról nem esett sok szó eddig, pedig nem sokkal tettek meg több kört a McLarennél. A Mercedes és a Ferrari továbbra is kiemelkedik, s a Sauber korábban megénekelt megbízhatósága is szembetűnő:

1. Mercedes 490
2. Ferrari 376
3. Sauber 266
4. Haas 225
5. Williams 213
6. Red Bull 209
7. Force India 196
8. Toro Rosso 183
9. Renault 152
10. McLaren 141

Azaz jelen pillanatban így néz ki a csapatok felállása mára:

Mercedes - Lewis Hamilton & Valtteri Bottas
Red Bull Racing - Max Verstappen
Ferrari - Kimi Raikkönen
Force India - Sergio Perez
Williams - Lance Stroll
McLaren - Stoffel Vandoorne
Toro Rosso - Danyiil Kvjat & Carlos Sainz
Haas - Romain Grosjean
Renault - Nico Hülkenberg & Jolyon Palmer
Sauber - Marcus Ericsson & Antonio Giovinazzi

Az előzetesen kiadott felállásokhoz képest változás történt a Force Indiánál: Sergio Perez  vezet egész nap, azaz a 1,5-1,5 helyett 2-1 arányban oszlanak meg az első hét napjai a két versenyző között - tegnap ugyebár a tesztpilóta, Celis Jr vezetett.

A munkát még tegnap este megkezdték Barcelonában, hogy a lehető legtöbb vizet hordják fel a pályára...

A pályát alaposan megnedvesítették az éjszaka, az más kérdés, hogy meddig fog így maradni, a nap ugyanis szépen süt - persze a felszáradó pályán való körözés és az ún. váltópont megtalálása is hasznos információval szolgálhat a csapatok számára.

Nagy szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a tesztszezon negyedik napjának élő közvetítésén, melynek első óráiról Gellérfi-Csizmadia Gergő számol be nektek. Negyed óra van hátra a kezdésig, addig is lássunk egy-két előzetes információt.