Ez volt az F1-es Holland Nagydíj második szabadedzése
Gyönyörűszép péntek délutánt kívánunk nektek, következik az F1-es Holland Nagydíj második szabadedzése, és az arról szóló élő szöveges közvetítésünk!
Nemrég esett az eső Zandvoortban, de azért van esélye érdemi munkára is a csapatoknak ma délután.
Ismét VSC alatt kezdődik az edzés, akárcsak az első – ahogy akkor, ez most is csak egyfajta próba.
Az előrejelzés szerint negyed öt körül tér vissza az eső a pályára, a versenyzők legnagyobb része pedig ennek megfelelően ki is hajtott, hogy minél többet futhassanak száraz pályán.
Egyelőre Norris a leggyorsabb a két Sauber előtt, akik feltették a lágy gumikat, és nagyon jó köröket futottak vele. A nagy többség közepesen vagy keményen jelenleg.
Leclerc nem volt túl elégedett Tsunoda manőverével, míg pár perccel ezelőtt Alonso bélyegezte vaknak Antonellit. Albon a kavicságyba futott, ő az egyik Ferrarit hibáztatta. Nagy a barátság így a nyári szünet után!
STROLL! Csúnyán összetöri az Aston Martint!
Stroll jelenti, hogy jól van. Ellentétben az autóval.
Az autó jobb oldalát lezúzta a biztonsági fal, Stroll viszont saját lábán szállt ki belőle.
Ki is folyt ez-az az autóból, takarítják a pályát. Stroll már a garázsban, valószínűleg hamarosan jöhet a folytatás. És az eső is?
Verstappen azonnal Stroll kezéről érdeklődött, látva a becsapódást.
Itt látható a becsapódás:
VÍDEO: BATIDA FORTE DE LANCE STROLL. pic.twitter.com/Jqze9zpS6F
— Blog Fórmula 1 (@blog_formula1) August 29, 2025
Nagy kár egyébként ezért, hiszen az Aston Martin nagyon jó formában kezdte a hétvégét, ám most Stroll kimondottan szerencsésnek mondhatja magát, ha sikerül rajtbüntetés nélkül megúsznia a javítást. Nem is beszélve az önbizalmán esett csorbáról...
Folytatódik az edzés, egyelőre Bearmané a leggyorsabb kör – természetesen lágy abroncsokon.
Megállt Hadjar alatt az autó!
Egyelőre VSC, de nagyon rossz helyen van a Racing Bulls... Vagy ha egy autó, az csak egy Racing Bull?
Hadjar megkérdezi a csapatot, hogy ennyi volt-e. Közölték vele, hogy igen, szálljon ki.
Kitolják VSC alatt, megúsztunk egy újabb pirosat.
Továbbra is virtuális safety car van érvényben a pályán, az edzést pedig csak 18-an folytatják.
Szabad a pálya, és egyelőre az eső nem akar megérkezni.
Ebben a szent pillanatban így áll az edzés:
Az első négyesből hárman lágyon futották a kört, Norris közepesen, míg Verstappené a legjobb kemény keverékes idő.
Hamilton! Megint megforog, de megúszta a törést.
A 9-es kanyarban csípte meg a füvet a brit, szerencséje volt, hogy simán tovább tudott menni.
ALONSO! 1:09,977-tel a hétvége eddigi legjobbja!
Norris 87 ezreddel megveri, de a spanyol továbbra is óriási formában. Mindketten lágyakon voltak, akárcsak az Alonsótól három tizedet kapó Russell.
Leclerc közel egy másodpercet kap a gyorskörén, Piastri pedig harmadiknak jön be. Tizeden belül Norrishoz képest, két ezredre Alonsótól.
Albon köt ki a sóderágyban, megpuszilja a falat az orrkúppal, majd tolat egy kicsit és elsüllyed a kavicságyban.
Te jó ég! Piastri a garázsba hajtás közben nekikoccant a mögötte érkező Russellnek... Mi jön még ma?
A felügyelők vizsgálni fogják az incidenst az edzés után.
Az után az edzés után, mely most zöld zászlóval folytatódik.
Antonelli hibázott egyet, de megúszta autótörés nélkül. Tegyük hozzá, messze sem volt tőle...
Habár kétségkívül kínlódós hétvégéje van, azt mindenképpen emeljük ki, hogy Hamilton jelenleg a hatodik leggyorsabb köridővel áll az edzésen. Ami annyira nem fertelmes.
James Vowles megvédte versenyzőjét, hiszen mint elmondta, a szél okoz komoly problémákat a pilótáknak, Albon autója pedig nem károsodott jelentősen, csak a magas üzemanyagszintről nem tudtak meg annyit, mint szerettek volna.
Piastri is megcsípte a füvet ugyanott, ahol Hamilton, szerencséjére ő simán továbbment.
De most már senki nem csíp semmit, ugyanis véget ér a második szabadedzés, az eső elmaradt, de talán nem is baj, hiszen így is sok érdekesség és furcsaság történt. A végeredménnyel búcsúzunk, de csak az élő közvetítésből, hiszen a nap eseményeit továbbra is követjük a Formula.hu-n!









