DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 11. péntek
Élő cikkek

Ez volt az F1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzése

Késő este követhetjük a Kanadai Nagydíj kvalifikációját: a McLaren és a Mercedes mellett a Ferrari elsősége is a pakliban van a szabadedzések alapján. Kövessétek velünk!

A harmadik szabadedzés alapján három csapat is esélyes lehet a Kanadai Nagydíj pole-pozíciójára. Lando Norris az időmérő előtt csak felkapaszkodott az első helyre, de egészen közel volt hozzá pénteki napja elvesztése ellenére Charles Leclerc, valamint a tegnap leggyorsabb George Russell is.

Sőt, ígéretes életjeleket mutatott a harmadik szabadedzésen az elmúlt hétvégéken szenvedő Lewis Hamilton is. Oscar Piastrinak ellenben problémásan indult a napja, defektet kapott a Bajnokok Falán, így értékes pályaidőtől esett el. A harmadik szabadedzés összefoglalója itt olvasható el.

Az F1-es edzésektől távolmaradtak a montreali pálya szőrös lakói, a mormoták, de az F1 Academy első futama során előbukkant két példány.

Elindult a számláló, következzen a Q1 az első öt kiesővel.

A többség lágy gumin, de van néhány kivétel: a két Alpine, Antonelli és az edzéseken remeklő Alonso közepesen.

Körbeért az autók többsége, az első gyorskör alapján Russell vezet Antonelli előtt. Verstappen eközben még a bokszot sem hagyta el, Hamilton pedig (Bearmenhez hasonlóan) elrontotta az 1-es kanyart, így dobta körét.

FP3-as malőrje után Piastri első köridővel, 1:12,332-vel vág vissza – mögötte a két Aston Martin, Stroll és Alonso.

Verstappen is felbukkant, és mindjárt legjobb körrel, 1:12,273-mal már ő vezet Piastri és a harmadiknak felzárkózó Hamilton előtt.

Közben jött egy hír Tsunodáról, a japánnak tízhelyes rajtbüntetést szórtak ki, miután az utolsó szabadedzésen piros zászló alatt előzött – éppen a defektes Piastri autóját. A japánt az ág is húzza, az utolsó edzés jelentős részét kihagyta, a csapat az első féken dolgozott.

Közben pedig piros zászló a Q1-en is: Albon motorborítása felszakad, rengeteg alkatrészdarab repül szét a hátsó egyenesben!

A törmeléket hamar összeszedték, mindjárt újra nyit a bokszutca.

Albon ígéretes körön volt, amikor az eset történt, most viszont kieső 18. helyen – a Williams ragasztószalaggal igyekszik menteni a menthetőt, hogy kiküldhessék a thaiföldit.

Nyit a bokszutca és csupán 5 perc maradt: Norris mindössze a 12. helyen áll, neki ezt most össze kell raknia.

Összerakja, 1:11,826-tal már vezet, Piastri a második. A piros zászló pillanatában Alonso vezetett, csúszik lefelé, de egy javítással negyedik – ráadásul az Astonon még mindig közepesen!

Tsunoda továbbjutó helyre lép fel, Bearman hibával együtt is javít, Sainz viszont éppen nem jut tovább!

A 14-15. helyen megmenekült Tsunoda és Ocon, kiesett viszont Bortoleto (hét ezred híján!), Sainz, Stroll, Lawson és Gasly.

Albon pedig az összeragasztott Williamsszel megcsinálta: nyolcadik helyen jut Q2-be.

Albon pedig az összeragasztott Williamsszel megcsinálta: nyolcadik helyen jut Q2-be.

Eközben az élmezőny: Norris (1:11,826), Piastri, Hamilton, Leclerc és Verstappen. Alonso hatodik, közepes keveréken jutott tovább, ráadásul volt egy lila első szektorja a végén, ami után elvette.

Sainz kiesésének oka: Hadjar „masszívan feltartotta” a spanyolt, a francia azt hitte, Sainz már nincs gyorskörön, ezért minden bizonnyal büntetés jár.

Két tized gyorsulás a Q2 elején: Alonso nyomán Verstappen is feltette a közepest, és 1:11,638-cal, a hétvége leggyorsabb körével vezet a két McLaren előtt.

Norris négy, Piastri nyolc századon belül, a két Ferrari lemaradása azonban közel három tized az első gyorskör alapján. Alonso hatodik, most lágy gumin próbálkozott.

A két Mercedes eltolva jött ki a pályára, Russell és Antonelli hatodik és nyolcadik helyre lépett fel. A brit FP2-n és FP3-on mutatott tempója egyelőre eltűnt a kvalifikáción.

A pályán jelenleg csekély a forgalom, Leclerc újra nekifut, lassabb első, de lila középső szektorral fellép az első helyre, 12 ezreddel előzve Verstappent!

Az utolsó négy percben járunk, kezd újra benépesedni a pálya: közepesen jön ki Albon (aki a hetedik helyre fel is lép) és Colapinto után a két Mercedes, valamint Alonso is.

Működik a közepes, Colapinto 10. helyre lép fel, ami most továbbjutást ér – Tsunoda, Bearman, Hadjar, Ocon és Hülkenberg most a kieső zóna.

Russell 1:11,570-et pakol össze a közepessel, ezzel fellép az első helyre – Antonelli nyolcadik, miközben Norris a lágyon javít a második helyre.

Repkednek a köridők, Tsunoda is fellépett a továbbjutó helyre, de aztán Hadjar tolta le őt – Alonso pedig fellép a már megszokottnak mondható hatodik helyre.

Kiesik így 11. helyen Tsunoda, aki 10 helyes rajtbüntetése alapján az utolsó helyről indul majd, továbbá Colapinto, Hülkenberg és a két Haas.

Russell, akinek nemrég még hiányoltuk a tempóját, elsőként jut tovább a Q1-be, hét századon belül van hozzá képest Norris, Leclerc és Verstappen, valamint az ötödik Piastri sincs túl messze.

Alonso, Hamilton, Albon, Antonelli és Hadjar jutnak még tovább.

Indul a Q3, az eddig látottak alapján parádés fináléra számítunk!

Ez tényleg szoros, de egyelőre csak két versenyző közt: Piastri 1:11,273-at robbant, fél másodperccel gyorsabb Leclerc-nél – ehhez képest Verstappen még 25 ezreddel gyorsabb, a Red Bull az élen! Norris közben elszúrta az utolsó kanyart, neki nullás az első kör.

A két Mercedes megint késve jön a többiekhez képest, Russell azonban csak a légüres térbe, harmadik helyre fér bele, Antonelli közvetlenül mögé.

Norris második próbálkozásra is csak ötödik, négy tized hátrányban. Elsőre Albon rakta fel egyedül a közepest, ezzel kilencedik helyen.

Jön az utolsó három perc és a hajrá. Még egy versenyző bepróbálkozik a közepessel – igen, Fernando Alonso az megint.

Hamilton javít, de csak negyedik három tized hátránnyal, ez kevés lesz. Leclerc pedig lila első szektor után hibázik bele körébe, ez sokba kerül…

Verstappen és a két Mercedes közepessel jött ki, a McLarenek és a Ferrarik lágyon, ez érdekesnek ígérkezik.

Piastri átvette a vezetést, de Verstappen közepesen jobb nála, 1:11,059-cel a Red Bull az első helyen!

De George Russell még jobb nála, 1:10,899-et rak össze, a Mercedes idén először a pole-pozícióban!

Russell és Verstappen indul az első sorból a Kanadai Nagydíjon, Piastri mögé Antonelli fért be a másodikba, Norris mindössze a hetedik rajtkockában, és a nyolcadik Leclerc-ben is sokkal több lett volna.