Ez volt az F1-es Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzése
Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit, 12:30-kor elrajtol az F1-es Spanyol Nagydíj utolsó, harmadik szabadedzése!
Tegnap még mindig a többiek előtt járt a McLaren, elsőre Lando Norris, másodjára pedig Oscar Piastri nőtt a többiek fölé, meglátjuk, hogy éjszaka találtak-e választ a riválisok.
A mezőny valamivel szorosabb volt egyébként pénteken, a Red Bull és a Mercedes is produkált biztató dolgokat, és Lewis Hamilton negatív kommentjei ellenére a Ferrari sem volt teljesen elveszett az első két szabadedzésen.
Az új első szárnyak nem okoztak jelentős változást, erről szinte minden csapat ugyanúgy számolt be, a helyszínen az a következtetés terjedt a paddockban, hogy a Williams veszíthetett a legtöbbet ezzel.
A pole-pozícióra a pénteki adatok alapján többen is esélyekkel pályázhatnak, de mára módosíthattak a beállításokon a csapatok, így érdekes lesz látni ebben az egy órában, hogy ki hogyan tartja meg a főpróbáját a nagyon fontos kvalifikáció előtt.
Zöld jelzés, kezdődik az edzés!
Maradjunk annyiban, hogy nem kapkodják el a kezdést a csapatok, a legtöbben még a garázsban beszélgetnek...
Piastri és Norris ma már egyforma szárnybeállításokkal megy, nem lesz közöttük különbség.
Tíz perc eltelt, de egyelőre csak Bortoleto és Colapinto próbált meg valamilyen kört, mindenki más a bokszban nézelődik. Túl jó munkát végeztek tegnap?...
Most kezd éledezni a pálya, megkezdődik a munka, sőt Carlos Sainz autójára már a lágy gumi is felkerült. Lassan érdemes lesz figyelni az időket!
Leclerc 2 tizeddel jár Sainz előtt az élen, ők azonos gumin voltak, a többiek a közepes keveréket használták, Piastri és Norris a 3-4.
Hamilton és Verstappen is megelőzi a közepeseken a két McLarent. Hamilton kifejezetten remek kört fut, és bejön másodiknak.
Russell komolyabbá teszi a bulit: fél másodperc előnnyel veszi át a vezetést.
Piastrinál valami baj van az üléssel, második gyorskör helyett visszajött a bokszba és kiszáll az autóból.
Antonelli a második, négy tizedet kap Russelltől.
Mercedes 1-2 a lágyakon, de a többiek még csak a közepeseket használták leginkább.
Lawson megcsípi a kavicságyat, de megússza baleset nélkül.
Russell, Antonelli, Norris, Leclerc, Hamilton, Alonso, Verstappen jelenleg az élmezőny.
Érdekes módon inkább versenyszimulációkat látunk a közepes gumikon, nem annyira időmérős felkészülést.
Piastri is az üléshiba elhárítása után "csak" egy közepes keveréken futott párkörös etapra tért vissza, immár ismét betolták a bokszba a McLarent.
Továbbra is csak a két Mercedes, a két Williams, a két Haas és Leclerc futott gyorskört lágy keveréken.
Most jön viszont Verstappen!
A holland 21 ezredmásodperccel bejön Russell elé, most ő vezet!
Norris lágygumis köre, de jön a hiba: leszalad a pályáról, de elkerüli a falat, visszatér az aszfaltra.
Alonso a harmadik két lila szektorral, alig pár századmásodperces hátránnyal. Jó, akkor ebben még kell, hogy legyen...
Bumm, megjött a McLaren: Norris négy tizeddel megveri az eddig vezető Verstappent, Piastri pedig még Norrist is öt tizeddel...
Az utolsó öt percen belül vagyunk, nagy csodákat nem várhatunk már.
Albon viszont például összesen öt kört tett meg eddig...
Verstappen megpróbált még egy utolsó kört a használt gumikon, de több, mint egy másodpercet kapott Piastritól. Jelenleg bődületes a McLaren fölénye, meglátjuk, hogy az időmérőre mi marad ebből.
Itt a vége: hatalmas McLaren-fórral várhatjuk a 16:00-kor kezdődő időmérőt!
Tartsatok velünk akkor is!


