Ez volt a bahreini F1-es teszt első napja
Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit, alig fél óra múlva zöldre vált a bokszutca végi lámpa Bahreinben, ezzel pedig megkezdődik a 2025-ös F1-es szezon előtti hivatalos teszt első napja - tartsatok velünk az egész nap folyamán!
A teszttel kapcsolatos tudnivalókat ebben a cikkben szedtük össze, de azt említsük meg itt is kezdésként, hogy mindhárom nap során magyar idő szerint 8 és 12, illetve 13 és 17 óra között lesznek majd autók a pályán. Az előző évekhez hasonlóan most is lesz élőképes közvetítés is a fizetős F1 TV-n, de természetesen aki velünk tart, az sem marad le egyetlen fontos momentumról sem!
Na de ki is vezet az első napon? A jó hírünk az, hogy mindenki, a teljes mezőny! A szabályok értelmében egy autót használhatnak az F1-es csapatok, az első napon viszont még mindenki megosztja a munkát a két pilótája között - íme, a pontos tervezett leosztás:
McLaren: Piastri (délelőtt) / Norris (délután)
Ferrari: Hamilton (délelőtt) / Leclerc (délután)
Red Bull: Lawson (délelőtt) / Verstappen (délután)
Mercedes: Antonelli (délelőtt) / Russell (délután)
Aston Martin: Alonso (délelőtt) / Stroll (délután)
Alpine: Doohan (délelőtt) / Gasly (délután)
Haas: Bearman (délelőtt) / Ocon (délután)
Racing Bulls: Tsunoda (délelőtt) / Hadjar (délután)
Williams: Albon (délelőtt) / Sainz (délután)
Stake: Hülkenberg (délelőtt) / Bortoleto (délután)
Mint látható a táblázatból, Hamilton első hivatalos ferraris köreire sem kell már sokat várnunk, hiszen a hétszeres világbajnoké a délelőtt, de vele együtt pályán lesz Piastri, Lawson, Antonelli és Alonso is többek között.

Az előző nagyjából másfél hétben a csapatok többsége persze már bejáratta a 2025-ös autóját, sokan hétfőn-kedden már Bahreinben kerítettek erre sort filmforgatási nap keretein belül, de például a Ferrari múlt héten Fioranóban, a Racing Bulls pedig Imolában körözött. Az egyetlen istálló, akinek kapcsán nem hallottunk ilyesfajta shakedownról, a Stake volt.

Meglátjuk, hogy a bejáratások során látott autók mennyiben egyeznek meg azokkal, amelyek itt a teszten pályára fognak gördülni: a Red Bull esetén például több elemzés is kiemelte a tegnapi filmes nap után, hogy gyanúsan nem látszik jelentős eltérés a 2024-es versenygéphez képest az RB21-esen. Azt pedig már megszokhattuk, hogy a renderelt stúdiófotók végképp nem jelentenek semmit, az Aston Martin több megoldást is elrejtett a vasárnap este közzétett képeken a hétfőn pályára vitt autójához képest.

Még mielőtt kezdődik a teszt, ajánljuk figyelmetekbe a Formula Podcast minapi beharangozó adását:
Bahreinhez képest amúgy szokatlanul hűvöskés az idő a szahíri pályán, mindössze 14-16 fok körül mozog a levegő hőmérséklete.
A pilóták természetesen már megérkeztek a paddockba:
Let's go!#F1Testing #F1 pic.twitter.com/2dnJ9Cvrmk
— Formula 1 (@F1) February 26, 2025
És elindult a teszt: a mezőny legfiatalabbja, Antonelli elsőként a pályán a Mercedesszel, nyomában a cirka 25 évvel idősebb, rangidős Alonsóval az Astonban.
És bizony ott van a sorban egy Ferrari is: Hülkenberg és Tsunoda után pályára gurult Hamilton is az SF-25-össel!
Szépen teleaggatták Hamilton Ferrariját aerorácsokkal, ahogy Antonelli Mercedesét is, de ezt már megszokhattuk a teszteken: a rendszerellenőrzések mellett rengeteg mérést végrehajtanak a csapatok, hogy stimmelnek-e a szélcsatornában látott adatok.
Fotó az első autóról, amely pályára gurult:
First car out on track
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) February 26, 2025
Take it away, Kimi pic.twitter.com/RZOf78Lwad
Vannak már kezdeti köridőink is, Lawson 1:35,806-os idővel nyitott, de ez még abszolút csak a tapogatózásról szól.
És itt az első kép Hamiltonról a Ferrariban egy hivatalos F1-es pályaeseményen:

Mostanra mind a tíz csapat autója kigurult már, egyelőre négy pilótának van mért köre, a sorrend: Lawson, Hamilton, Antonelli, Tsunoda.
Így gurult ki Hamilton a Ferrari garázsából az első alkalommal:
F1 2025 is go! @lewishamilton kicks off our pre-season testing pic.twitter.com/4o4hQ12aPb
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) February 26, 2025
Főként installációs köröket teljesítenek egyelőre a versenyzők, éppen ezért a köridők még annyira sem relevánsak, mint egyébként a teszten, de azért jegyezzük meg, hogy 20 perc után még mindig Lawson 1:35,8-as eredménye a legjobb, Hamilton 1,2 másodperccel mögötte a második, és Antonellinek és Tsunodának van még mért ideje.
Még néhány fotó Hamilton aerorácsokkal megpakolt Ferrarijáról:
Lewis sporting some aero rakes on his opening run#F1Testing #F1 pic.twitter.com/6xdluFQTm3
— Formula 1 (@F1) February 26, 2025
Jack Doohan az élre áll az Alpine-nal, 1:34,604 az új legjobb idő - lehet, hogy érdemes kiélveznie ezeket a pillanatokat az ausztrálnak, ha igazak lesznek a Colapinto-pletykák...
Két újonc amúgy most az első két helyen, hiszen Doohan mögött Bearman a második a Haasszal. Lawson a harmadik, és bár neki is ez az első full szezonja, a 11 nagydíjával már nem tekintjük újoncnak.
Hülkenberg elrontja az újoncok mókáját, bejön másodiknak, miközben Doohan 1:33,196-ra javítja a legjobb időt.
Piastri McLarenjét is szépen kidekorálták:
It's not called #F1Testing for nothing!#F1 pic.twitter.com/hS39EQZH5s
— Formula 1 (@F1) February 26, 2025
Ejtsünk pár szót a gumikról is: a Pirelli mind a hat keveréke jelen van Bahreinben, de a két leglágyabb opcióból, a C5-ösből és az idei évre újonnan kifejlesztett C6-osból csak a Ferrari és a Williams kért. A csapatonkénti pontos kiosztásról itt írtunk, de emeljük ki, hogy nem véletlenül a C3-as a legnépszerűbb keverék, hiszen az lesz majd a leglágyabb opció az áprilisi nagydíjon.
A jelenleg vezető Doohan egyébként a legkeményebb, C1-es gumin futotta az idejét.
Nézzük meg az Aston első pályára gurulását is Alonsóval:
From concept to reality.@alo_oficial takes to the track in AMR25 for #F1Testing. pic.twitter.com/GxRSDz8yPI
— Aston Martin Aramco F1 Team (@AstonMartinF1) February 26, 2025
Alonso amúgy nemrég bejött másodiknak Doohan mögé, Hülkenberg, Tsunoda, Hamilton, Lawson, Bearman, Antonelli a sorrend mögöttük. Piastri és Albon még mért idő nélkül.
Új éllovasunk van: Alonso 1:33,031-es idővel megelőzi Doohant - igaz, ő lágyabb gumin volt.
Néhány fotó az új autókról a pályán:
Works of art#F1Testing #F1 pic.twitter.com/VPM3E9XVFS
— Formula 1 (@F1) February 26, 2025
Lawson ékelődött be második helyre Alonso és Doohan közé: szoros az eleje, ők hárman 165 ezreden belül.
Ismét új elsőnk van, Albon jön be 1.32,862-es körrel az élre.
Letelt az első óra, mutatjuk a teljes állást - a Williams az élen, a McLaren még mért kör nélkül:

De mire kitettük ezt a listát, máris változás az élen: Hamilton vezet a Ferrarival, 1.32,621 az új etalon!
Egy apró érdekesség: a jelek szerint Hamiltoné lesz a sárga festésű tv-kamera a két Ferrari-pilóta közül.
Hamilton folyamatosan köröz a Ferrarival, már 20 körnél jár, de nem ő egyelőre a legszorgalmasabb: Doohan vezet ilyen tekintetben 24-gyel.
1 óra 20 perc elteltével a konstruktőri világbajnok McLaren is feliratkozott az eredménylistára: Piastri 1,6 másodperces hátránnyal a nyolcadik - most már teljes ilyen tekintetben a lista!
Eddig tartott Hamilton vezetése: Lawson az új éllovas a Red Bull-lal 1:32,036-os idővel!
Hülkenberg is bejött Hamilton elé a második helyre, miközben Lawson tovább gyorsult az élen - így állunk másfél óra elteltével:

Ó, és megjelentek az áramlásjelző folyadékok is az autókon! Hülkenberg Sauberjére elég tetemes mennyiségű került, ezt láthattuk az imént, amikor Albon akarta megelőzni őt, de a német nem hagyta - a mínusz egyedik csatára már sor is került 2025-ben!
Hamilton alatt ingott meg a 11-es kanyarban a Ferrari. Gyorsult amúgy a brit, visszajött a második helyre, miután visszaelőzte Tsunodát. Az élen viszont ebben a pillanatban már Alonso 1:31,874-es idővel!
Tsunoda az első, aki átlépte a 30 körös határt: a Racing Bulls japánja 32-nél jár egy és háromnegyed óra elteltével. És ez egy kiváló alkalom arra, hogy mutassunk egy képet is erről a gyönyörű autóról és festésről:

Így "csatázott" egymással nemrég Hülkenberg és Albon:
Wheel to wheel into Turn 1#F1Testing #F1 pic.twitter.com/1BoPMVCQz0
— Formula 1 (@F1) February 26, 2025
Ha már Alonso vezet, néhány fotó róla és az Astonról:
First few runs in the book.#F1Testing pic.twitter.com/SFGdH4utq6
— Aston Martin Aramco F1 Team (@AstonMartinF1) February 26, 2025
Antonellivel utazhattunk az imént, a nyolcadik pillanatnyilag a Mercedes újonca. Előtte viszont az első hét bő fél másodpercen belül egymáshoz képest.
Gyorsan módosított ezen a kijelentésen Lawson, aki visszavette a vezetést a Red Bull-lal - így állunk két óra elteltével, és érdemes megjegyezni, hogy az új-zélandi az egyedüli az élbolyból, aki a kemény keveréken futotta az idejét, nem a közepesek közül az egyiken:

Doohan jön be a második helyre az Alpine-nal. Ezzel most ő a legjobb újonc: Antonelli és Bearman a sor végén egyelőre, Bortoleto és Hadjar pedig csak délután ül majd autóba.
Újabb helycsere az élen: Albon vaskos egy ezredmásodperccel megelőzte Lawsont!
Hülkenberg, Tsunoda és Bearman már mind átlépte a 40 teljesített kört: egyelőre ők harcolnak a nap legszorgalmasabb versenyzője címért.
Két és fél óra elteltével a sorrend: Albon, Lawson, Hamilton, Doohan, Alonso, Tsunoda, Hülkenberg, Antonelli, Piastri, Bearman. A legfontosabb pedig az, hogy egyelőre problémamentes minden csapat tesztje.
Közben készítettünk galériát az első pályán lőtt fotókról mind a tíz autóról, ezt IDE KATTINTVA lapozhatjátok végig.
Tsunoda a bokszban, pedig azt szemléltük épp, hogy ő lesz-e az első, akinek meglesz az 50 köre. Így most 48-on áll a japán, de közelít rá 46-tal Antonelli.
Piastri jelentkezik a McLaren első erősebb körével, fél másodperces hátránnyal a hatodik az ausztrál.
Sőt, az első kilenc helyezett 625 ezreden belül - egyedül Bearman lóg ki lefelé a sorból a Haasszal, de sem ez, sem a szoros állás nem jelent természetesen semmit a teszt ilyen korai fázisában.
Ahogy korábban Hamilton alatt a Ferrari, most Lawson alatt is igen izgága volt a Red Bull - amelyre felkerült a C3-as gumikeverék.
Bearman jelentette a rádión, hogy erősödik a szél, ami nyilván nem könnyíti meg a csapatok munkáját, hiszen a jelenlegi autók igencsak érzékenyek erre.
És végül Antonelli az első, aki eléri az 50 teljesített kört ma!

És a negyedik óra kezdetén itt az első fontosabb történés: Lawson mutatott be egy fél megforgást a 3-as kanyarból kijövet! A falat és a sóderágyat is elkerülte az új-zélandi és Red Bullja.
Vizuálisan is a Lawson-hiba:

S ha már letelt egy újabb óra, mutatunk egy állást is - Albon továbbra is egy ezreddel vezet Lawson előtt:

Antonelli elveszítette az elsőségét a megtett körök listáján újonctársával, Bearmannel szemben - cserébe viszont az eredménylistán az élre állt: 1:31,428 a Mercedes olasz tehetségétől!
Többen már amúgy a 60 kör közelébe, Tsunoda elsőként el is érte azt. Aki viszont ilyen téren kilóg lefelé a mezőnyből, az Alonso: a spanyol még csak 30 kört teljesített az Astonnal.
Alonso meghallotta, hogy megszóltuk, ezért újra a pályán. Közben pedig Lawson feljött a második helyre Antonelli mögé a korábbi fél megforgása után.
Fél órával a délelőtti etap vége előtt Antonelli vezet, a további sorrend: Lawson, Albon, Hamilton, Doohan, Alonso, Tsunoda, Piastri, Hülkenberg, Bearman. Utóbbin kívül mindenki 741 ezreden belül, a Haas viszont érezhetően más programot követ, mint a többiek, ezért is láthatunk négy másodperces lemaradást a brit újoncnál.
Tsunoda rak össze egy jobb kört, feljön negyedik helyre a Racing Bullsszal, csupán 182 ezreddel Antonelli mögé. Persze, természetesen csak teszt ez, de akkor is jó látni, hogy ennyire szoros az eleje!
Mozgóképen is mutatjuk Lawson jó fél órával ezelőtti hibáját, ami a teszt eddigi egyetlen érdemlegesebb történése a körök halmozásán túl:
Heart-in-the-mouth moment for Liam Lawson#F1Testing #F1 pic.twitter.com/RyVcrzzhUO
— Formula 1 (@F1) February 26, 2025
66-66 körrel áll jelenleg Antonelli és Tsunoda, Bearman 64-nél jár. Alonsón kívül már mindenki 50 felett.
Nem sok szót ejtettünk eddig a Sauberről, úgyhogy itt van néhány fotó Hülkenbergről és a zöldben pompázó C45-ösről:
Nico’s morning in the C45#F1Testing pic.twitter.com/KEtSadKv8U
— Stake F1 Team KICK Sauber (@stakef1team_ks) February 26, 2025
Piastri alatt is megingott egy pillanatra a McLaren, éles edzésen vagy időmérőn ez egy négykerekes pályaelhagyás lett volna az utolsó egyenesre fordulva.
Az utolsó tíz percre fordultunk a délelőtti négyórás szakaszban, látunk-e még javításokat, megelőzi-e valaki Antonellit? A megtett körök listáján Tsunoda megtette: a japán 74-nél jár, a mercedeses és Bearman 72-72-nél.
Úgy fest, Antonelli végül az eredménylistán és a megtett körök listáján is az élen fogja zárni első szerződtetett versenyzőként eltöltött F1-es tesztetapját, de várjuk meg a kockás zászlót!
Nincs már változás: Antonelli a leggyorsabb és legszorgalmasabb az első tesztnap délelőttjén! Itt a teljes állás:

Most tehát egyórás szünet jön a mi élő közvetítésünkben is, de 13 órától jövünk újra - méghozzá a csapatok másik versenyzőivel, hiszen mindenhol váltás lesz a délutáni műszakra!
Érkezünk is vissza lassan az ebédszünetről, de még mielőtt újraindul az akció, nézzünk meg egy onboard kört Hamiltonnal és a Ferrarival:
Lewis SF-25
— Formula 1 (@F1) February 26, 2025
Ride onboard with the seven-time world champ in his first session as a @ScuderiaFerrari driver #F1Testing #F1 pic.twitter.com/EK8piNq6US
A csapatoknál egyébként mindenhol váltás lesz a pilótákat illetően, így aki eddig nem ült autóba, hát most majd fog! Érkezik például Norris, Leclerc és Verstappen, azaz a tavalyi vb első három helyezettje, valamint Russell is, beül a Williamsbe Sainz, debütál Hadjar és Bortoleto. A délutáni felállás tehát:
McLaren: Norris
Ferrari: Leclerc
Red Bull: Verstappen
Mercedes: Russell
Aston Martin: Stroll
Alpine: Gasly
Haas: Ocon
Racing Bulls: Hadjar
Williams: Sainz
Stake: Bortoleto
És váltás van nálunk is: a délutáni etap első óráját már Gobodics Tamás főszerkesztő kolléga tolmácsolásában követhetitek végig - és kövessétek is velünk a történéseket!
Köszöntök én (GT) is mindenkit, az autók jönnek vissza a pályára, folytatódik 2025 első tesztnapja az F1-ben!
Aki lemaradt volna a délelőtti eseményekről, a lényeg összefoglalója és a köridők/körszámok ebben a cikkünkben megtekinthetők!
A szél egyre jelentősebb, ez nem könnyíti meg a csapatok dolgát. Viszont alkalmazkodni kell ehhez, mert holnap és holnapután is ugyanilyen időjárást várhatunk.
George Russellt megkérdezték, hogy milyen érzés Lewis Hamilton ellen, és nem az ő csapattársaként versenyezni a Mercedesnél:
„Természetesen más érzés. Lewis hatalmas személyiség a pályán és azon kívül is, de a csapatban mindenki izgatottan várja a következő fejezetet. Hálás vagyok, hogy a csapattársa lehettem, hogy tanulhattam tőle és fej-fej mellett haladhattam, de aztán már alig várom a következő utat. Előre nézünk, nem pedig hátrafelé.”
Elég lassan éled újra a pályára délután, bő húsz perc telt el érdemi esemény nélkül. Most kijött a pályára a Racing Bulls újonca, Isack Hadjar!
Jön Esteban Ocon a Haasszal, és érkezik a világbajnok: pályán Max Verstappen!
Verstappen első köre két másodperccel volt lassabb Antonelli körénél, de nem lehet eléggé hangsúlyozni: a csapatok sem a köridőket nézik egyelőre, hanem a különböző eszközeiket ellenőrzik.
Olyan kevés időt töltenek tényleges teszttel az év során, hogy ezeket a napokat leginkább arra kell felhasználni, hogy a szimulációkhoz használt eszközeik beállításait tökéletesítsék, hogy később majd ezek alapján is a lehető legpontosabban tudjanak felkészülni, illetve változtatni az autón.
Leclerc is megérkezett, ő is megkezdi a munkát a Ferrarinál.
Verstappen felszívta magát, jött egy második időt, alig 16 ezredmásodperccel maradt el Antonellitől.
A Red Bull garázsában nagyon figyeltek erre a körre - nem lett rossz.

Ha már Red Bull, Christian Horner szerint az új RB21 teljesen más, mint az elődje...
„Az RB21 vizuálisan nagyon hasonló az RB20-hoz, de az ördög a részletekben rejlik. Minden egyes felület, az autó minden egyes komponense megváltozott, fejlesztve lett, finomodott, javult. A teszt következő néhány napja során visszajelzést kapunk arról, mit sikerült ezzel elérnünk” – nyilatkozta a csapatfőnök.
Hadjar megforog a Racing Bullsszal, de a pályán marad. Délelőtt Liam Lawson mutatta be szinte ugyanezt a Red Bull-lal...
Hadjar megforgása videón:
Just Isack Hadjar throwing a 360 #F1Testing #F1 pic.twitter.com/SV8WJpM2d3
— Formula 1 (@F1) February 26, 2025
Stroll és Norris még mindig nem futott gyorskört. A McLaren napja eddig azért elég csendes, az Aston pedig egyelőre utolsó a megtett körök listáján...
Eltelt egy óra a délutáni etapból, itt tartunk:

Nagyjából ez történik jelenleg:

Jön az eső?
Az előrejelzések szerint negyedórán belül eső zavarhatja meg a tesztet, a pilóták már rádiózgatnak is a témában a mérnökeikkel...
Russellt "megfuttatja" a Mercedes: lágyabb gumik, könnyebb autó, és időmérősebb próbálkozás, a brit átveszi a vezetést Antonellitől!
Az új legjobb idő 3,5 tizedmásodperces javulást jelent.
A tesztnap egyik slágertémája a hajlékony szárnyak kérdése. A Red Bulléról mutatunk egy videót és némi magyarázatot itt.
Gasly újabb gyorskörével már második, az első hatosban ő az egyetlen, aki nem valamelyik nagycsapatnál versenyez.
Ha valaki szeretné összehasonlítani a 10 autó oldalnézetét, megteheti a Crash kiváló összeállításán:
Zak Brown az F1TV kamerái előtt leszögezte, hogy szabad lesz a verseny a két pilóta között, de be kell tartani a "bevetés szabályait". Közben Norris ki-be jár a bokszba, gyorskört még nem futott.
És időközben Leclerc az élre áll: 1:30,878-at fut, ezzel már csak hat tizedre van a tavalyi legjobb tesztidőtől.
Amikor viszont végre fut egy kört, Norris egyből a harmadik helyre ugrik!
Piros zászló a teszten áramszünet miatt! A csapatok zseblámpával dolgoznak a garázsban.
Arra számítottunk, hogy a lámpák csak Melbourne-ben alszanak ki először a szezonban...
A látványt még a rendezőnek is szokni kell...

Russell arra mutatott rá, hogy ha már áramszünetnek kell történnie, legalább most történt és nem valamivel később, amikor már sötét van, és csak a mesterséges világítás segítségével találnak körbe a pályán a versenyzők.
Már csak másfél óra van a tesztből, és egyelőre nincs hír a folytatásról.
Csepereg az eső, a pályán nem égnek a reflektorok, a sajtóközpontban nincs áram, de legalább a bokszban már van világítás.
Jó hír! Van fény a pályán! Van remény a teszt folytatására.
Egyes kanyarokban még nincs világítás... A remény egyelőre csak remény marad.
Erre a látványra aligha számítottunk ma...

Az FIA helyzetismertetése szerint rövidesen folytatódik a gyakorlás.
A biztonsági autó a pályán, melyet eső áztat. Nem özönvíz, de azért csöpög.
Egy bő óra kiesése után folytatódik a teszt. Természetesen aki tud, hajt is kifelé a pályára.
Helyszíni információk szerint nem kizárt, hogy megnyújtják egy órával a mai tesztnapot, hogy a csapatok időveszteségét kompenzálják.
Még nincs hír a hosszabbításról, szóval fél órával a teszt tervezett vége előtt járunk. A sorrend Leclerc, Russell, Norris, Verstappen.
Megszületett a döntés, egy órával megnyújtják a tesztet.
Megérkezett a csoportkép a 2025-ös mezőnyről:

1:30,430! Norris az élen, mintegy fél másodpercet ad Leclerc-nek.
Ezzel Norris fél másodpercen belül a tavalyi teszt abszolút legjobb köridejéhez képest. Mögötte Leclerc, Russell és Verstappen.
Egy óra van hátra, zajlik a munka, továbbra is Norrisé a legjobb köridő.
A csapatok egyébként nem készültek esőre, mindössze két istálló, az Aston Martin és a Haas igényelt intermediate abroncsokat – utóbbi még rendes esőgumival is készült a tesztre. Annyira persze még nem esik, hogy szükség legyen rájuk...
Ülésezett a Motorsport Világtanács, a legfontosabb fejlemény: elfogadták az új "Monaco-szabályt".
Az elmúlt percekben többen is javítottak: előbb Verstappen ugrott fel a második helyre, majd Russell szorította őt eggyel hátrébb.
Russell 1:34,130-ra javít, de nem éri el Norrist, azaz nincs meg a teszt első 1:33-as körideje.
Bízzunk benne, hogy a Haas egyáltalán nem foglalkozik ma a köridőkkel, mert amit látunk tőlük ezen a téren, az minden, csak nem szívderítő.
A legjobb köridők egyébként várhatóan sokat javulnak még a teszt során, hiszen egyelőre nem került elő lágy keverékű abroncs.
A mezőny fele, azaz öt autó most is a pályán, köztük Ocon, aki 79 körével egyelőre a nap legszorgalmasabbika, és valószínűleg már az is marad.
A teszt vége előtt megtelik a pálya, a 10-ből 9 autó kihasználja az utolsó perceket.
A McLaren utoljára még jól összekente az autóját – mind a tíz csapat kijött az utolsó percekre a bokszból.

És itt a vége, befejeződött a 2025-ös F1-es szezon első tesztnapja.
Most megköszönjük a figyelmet, de maradjatok még velünk a Formulán, hiszen jövünk hamarosan újabb érdekességekkel, holnap pedig természetesen ismét élő közvetítéssel jelentkezünk a második tesztnapról.