DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Élő cikkek

Így zajlott az F1-es Olasz Nagydíj második edzése

Kis különbségeket hozott az első monzai szabadedzés a Red Bull, McLaren és Ferrari között, 17 órától következik a második felvonás. Kövessétek velünk az eseményeket!

A hétvége első 60 perces szabadedzésén Max Verstappené volt a legjobb köridő a jelentős fejlesztési csomagot kapó Ferrarit vezető Charles Leclerc, valamint a zandvoorti nyertes Lando Norris előtt. Franco Colapinto bemutatkozott a Williamsszel, nem is utolsóként, hanem a 17. helyen. Az FP1 összefoglalója itt található.

Andrea Kimi Antonelli F1-es (szabadedzés)debütálása azonban csúf véget ért, a 18 éves olasz ifjonc második gyorskörén összetörte a Mercedest. Csapata megvédte a 2025-ös ülés várományosát, Bradley Lord nyilatkozta:

„Sajnálatos, ami történt, de a határon ment, az első körétől nyomta, amit jó volt látni, ez része a tanulási folyamatnak. Támogató környezetet kell kapnia, és pontosan ezt is adjuk neki. Ez a baleset nem változtat semmin.”

Toto Wolff szerint a csapat „remélhetőleg” elkészül a második edzésre a javítással, hogy George Russell visszakaphassa autóját, és ne bukjon a kihagyott 60 percnél is több pályaidőt.

A két szabadedzés közti szünetben meglettek a két kisebb kategória vasárnapi pole-pozíciósai: a bajnoki címről döntő F3-as főfutamot a bajnoki éllovas Leonardo Fornaroli kezdi az élről, az F2-ben Zane Maloney első pole-ját szerezte, Antonelli a baleset után hatodik lett.

A számláló már jár, a mezőny háromnegyede ki is hajtott a pályára az első percekre, Russell azonban továbbra is csak figyeli, ahogyan csapata szereli W15-ösét.

Az FP2-t Hamilton vezeti 1:21,641-es körrel Piastri és Magnussen előtt, 18 autó járt már a pályán, Russell mellett Perez az egyetlen kivétel.

Ez már az első percekben jobb, mint Verstappen vezető ideje volt az első edzésen – Norris pedig már meg is javítja, 1:21,605-re. Közepes keveréken a mezőny.

Negyedóra elteltével Leclerc, Sainz, Norris, Verstappen éa Hamilton az első ötös sorrendje, a monacói már 1:21,119-re vitte le a legjobb köridőt.

A jelen pillanatban 1-2-ben álló Ferrari jelentős fejlesztési csomagot kapott. Teljesen átszabta a jobb légáramlás érdekében a padlólemezét: módosították a teljes padlólemezt és annak széleit, ezzel összefüggésben a diffúzort is, sőt a motorborítás is mélyebb alávágást kapott.

Ezen kívül még néhány apróság változott az SF-24-esen: minimálisan módosítottak az orrkamera elhelyezkedésén, valamint rövidebbre szabták a visszapillantó tükrök tartóját – mindkettővel azt érnék el, hogy jobban áramoljon a levegő az autó hátsó része felé.

Nem kap akkora figyelmet, mint Russell, de Perez sem hagyta még el a garázst az edzés harmadánál. A csapat az autón dolgozik, elemeket rögzítenek a helyükre: azt láthatjuk, amiről a Red Bullnál sokat beszélnek, fejlesztett alkatrészeket hasonlítanak össze és igyekeznek megtalálni a kiutat a félresiklott fejlesztések rengetegéből.

Eközben az első autókra már felkerültek a lágyak: a McLaren az első két helyre ugrott, Norris 1:20,851-re volt képes, Piastri hét ezreddel mögötte.

A Mercedes és a Red Bull egyszerre készült el: megtette első körét Russell és Perez is. A Red Bull tájékoztatása szerint elővigyázatosságból váltócserét hajtottak végre az autón.

A nagy sietségben nem húztak meg minden csavart rendesen a Mercedesnél: Russell jelentette, hogy a pilótafülkébe beesett egy csavar, amely ott mozog ide-oda. Komoly probléma nincs, Russellnek nem kell visszamennie a bokszba.

Hamilton veszi át a vezetést, 1:20,738 az új legjobb köridő. A két Ferrari is megjött lágyon, Sainz harmadik, Leclerc ötödik.

Így állunk 30 perc elteltével – és sárga, majd piros zászlót lengetnek, Magnussen a gumifalban.

A 7-es kanyarban, azaz Lesmo 2-ben elment a hátsó tapadás, a Haas megforgott, aztán a kavicságyon túl a falban kötött ki.

Amíg az edzés áll, nézzünk meg néhány rendhagyó helyezést: a végsebességben erős Haasszal Hülkenberg elöl, a hatodik helyen (Magnussen 11. volt a baleset idején), Colapinto 15. pozícióban, csak két hellyel Albon mögött. Verstappen és Perez 13-14. pozícióban, előbbi már ment a lággyal, utóbbi még nem.

Kinyit a bokszutca, 18 perc maradt még a második szabadedzésből.

A legtöbb versenyző közepesen megy vissza, bár néhány autón látunk még lágy abroncsot. Érdekes a Red Bull helyzete, akiknek nincs még időmérős körük – Pereznek a váltócsere, Verstappennek a Parabolicában való megcsúszás miatt. A hollandon közepest, a mexikóin lágyat látunk.

A mezőny már a versenyszimulációkat teljesíti 1:25-1:26-os körökkel. Perez 1:21,9-et ment a lágyon, de ez sem volt egy versenyképes kvalifikációs gyorskör, nem mozdul el a 14. helyről. Ez azt jelenti, hogy a Red Bull a jelek szerint a mezőny második felében marad, ami nem mutat reprezentatív képet az erőviszonyokról.

Hamilton többedik alkalommal teszi szóvá, hogy forró alatta az ülés – deréktájon és lejjebb is égeti.

A Red Bulloktól eltérően Russell lassabb lépdel előre, most a hatodik helyre jött fel lágyon a brit. A mostani piros zászlót is beleszámolva alig 30 perc edzésidőből gazdálkodhat pénteken.

Verstappentől és Pereztől is látunk egy elfékezést – a vb-éllovast jegyezték a stewardok, mivel szabálytalanul tért vissza.

Lejár a 60 perces edzésidő, Hamilton, Norris és Leclerc sorrendje lett a vége, Verstappen csak a 14. helyen, érdemi egykörös nekifutás nélkül.