DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Élő cikkek

A hétvége utolsó szabadedzése percről percre

A pénteki napon Verstappen dominált a Red Bull-lal, lássuk, át tudta-e menteni jó formáját a holland és csapata a kvalifikáció napjára! Kövessétek velünk a harmadik szabadedzést élőben!

Szép napot és jó étvágyat kívánunk kedves olvasóinknak! 13:00-kor kezdetét veszi az időmérő előtti utolsó szabadedzés, melyen - az első két gyakorláshoz hasonlóan - egy óra áll a csapatok rendelkezésére.

Pénteken tartották az új szezon első két szabadedzését, és mindkétszer a Red Bull-os Max Verstappen zárt az élen. Egyelőre a Mercedes kissé szenvedni látszik, az eddig látottak alapján a Red Bull úgy tűnik előttük van, de a McLaren is erősnek tűnik.

A második szabadedzés összefoglalója a képre kattintva olvasható vissza:

A hőség elképesztő, a levegő hőmérséklete 38,5 °C, az aszfalté pedig 48,8 °C.

Zöldre váltottak a lámpák, megkezdődött a harmadik szabadedzés!

Elsőként a csapatfőnökét lenyűgöző Yuki Tsunoda hajtott pályára az AlphaTaurival!

A Ferrari idén is letakarja a motorborítást vevő kamerát, ugyanis korábban előfordult, hogy a FOM által üzemeltetett felvevőegység magától aktiválódott, amikor levették a motorborítást, így érzékeny felvételek kerülhettek volna rossz kezekbe a Ferrari erőforrásáról.

Pályán a Mercedesek is, lassan beindul a biznisz!

Bottas alatt nagyon táncol a Mercedes. Sokan panaszkodtak pénteken a szélre, amely ma sokkal erősebben fúj. Övé az első mért kör: 1:33,372.

Összehasonlításképp Verstappen tegnapi leggyorsabb köre: 1:30,847.

Aztán a finn körét gyorsan törölték is, mert túl szélesen fordult a 4-es kanyar kijáratán.

Sainz 1:33,931-gyel áll az élre, de Hamilton már meg is előzi majd' egy másodperccel a lágy gumikon.

Charles Leclerc ugyanott pördült meg, ahol tegnap Kimi Raikkönen megtörte az Alfa Romeót. Az autók hátsó stabilitása látványosan romlott a padlólemez kötelező levágást követően.

Max Verstappen is megkezdi első gyorskörét!

A monacói iménti kicsúszásának audiovizuális bizonyítéka:

 

Verstappen a kemény gumikon ugrik az élre, három tizeddel megelőzve a lágyakon köröző Hamiltont.

Bottas nagyon nem érzi a Mercedest. Már harmadik körét törölték, mert elhagyta a pályát a 4-es kanyar kijáratán.

Az első tíz sorrendje félidőnél:

Mazepin is eldobta a Haast, de vissza tudott térni a pályára.

Egyedül az Alpine próbálgatja a közepes keverékű gumikat, mindenki más a lágyabb és a keményebb abroncsok viselkedését teszteli.

Gasly az élre repíti az AlphaTaurit, három tizedet adott Verstappennek a lágyakon!

Vettel jelentkezett be a csapatrádión: "Valami lerepült az autó bal első részéről és eltalálta a sisakomat! Kijövök."

Lando Norris integetett jó barátjának, Carlos Sainznak, aki idén már a Ferrari versenyzője. 

 

A két Mercedes az élre ugrik, de még mindig fél másodperccel lassabbak, mint Verstappen pénteken. A harmadik helyen Carlos Sainz a Ferrarival, közepes keverékeken.

Érkeznek a lágygumis körök, a McLarenek is megpróbálkoznak egy-egy gyorskörrel az időmérő előtt.

Norris több apróbb hibát is vétett, de Ricciardo az 5. helyre jött fel, Gasly AlphaTaurija mögé.

George Russell az előkelő 10. helyen áll a Williamsszel!

Na lássuk, mit tud Verstappen a lágyakon!

Lila első, lila második és lila harmadik szektor! 1:30,577-tel az élen Verstappen és a Red Bull. Perez az ötödik helyre hozza be az autót!

Jónak tűnik közben az Alfa Romeo is, Raikkönen a hetedik helyre lép előre!

Verstappen erőt fitogtatott a harmadik szabadedzésen, hét tizedre van tőle Hamilton a második helyen, a harmadik pozícióban Gasly áll, de ő már egy másodpercen kívül.

Véget ért a szezonnyitó hétvége utolsó szabadedzése, íme a végeredmény:

 

Köszönjük megtisztelő figyelmeteket, várunk vissza benneteket 16:00-ra, az időmérőre, ahol kiderül a valós erősorrend a csapatok között.