DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Élő cikkek

A Francia Nagydíj második edzésének mozzanatai

Az első menet a Mercedesé volt, péntek délután folytatódik a felkészülés a hosszú kihagyás után visszatérő Francia Nagydíjra. Szöveges-képes közvetítésünk beszámol a Paul Ricard-i eseményekről.

Összefoglalónk itt olvasható el: Továbbra is gyors a Mercedes, de problémák Bottasnál

A szombati program ismét a szokásosnál egy órával később zajlik, a harmadik szabadedzés 13 órakor, az időmérő 16 órakor kezdődik. Ezeket már tévé is adja, az M4 Sport helyett azonban a Duna.

Hamilton mindkét pénteki tréninget behúzta – az edzés végeredménye:

Alonso a 4-es kanyarban kicsúszott, így ér véget a második szabadedzés.

A Toro Rosso épp a műszaki hiba előtt dicsekedett el vele, hogy Hartley jár mindenki közül a legtöbb körnél, 30-nál.

A kipufogóból apró lángok törtek ki, miközben Hartley megállt. A Honda-motor hangja sem tűnt túl egészségesnek.

Brendon Hartley autója lelassult, az új-zélandi megállt a pálya szélén. Virtuális biztonsági autót rendeltek el.

Stroll elvesztette türelmét: „Adjatok infót! Mondjátok meg, mit kellene csinálnom!” Mikor közlik vele, hogy hátsó gumija felhevült, közbevág, hogy „nem érzem úgy.”

Vettel 25 körnél jár szuperlágy abroncsaival, jelenlegi etapja 15 kör óta tart.

Vízszivárgás miatt Bottas már nem tér vissza a pályára, közölte a Mercedes. A finn már csak a 7. helyen található, Grosjean is beékelődött elé.

A legjobb szektoridők: Hamilton mindhárom zónában a leggyorsabb, ami nem olyan meglepő, tekintetbe véve, hogy hét tizedmásodperccel előzi mindkettő Red Bullt.

A versenyzők már hosszabb etapjaikon vannak, melyeket a többség ultralágy gumin, Vettel szuperlágy abroncson ró.

Eközben az edzés állása 60 perc elteltével:

A Mercedes értesítése szerint a hűtőrendszert ellenőrzik elővigyázatosságból, ehhez azonban el kellett távolítani a 77-es autó padlólemezét.

Hamilton az ultralágyon megelőzi Ricciardót, nem is kevéssel, 7 tizedmásodperccel: 1:32,539 az új legjobb kör.

Nem túl biztató, amit a Mercedes garázsában látunk: miközben a többi autó visszatér a pályára, Valtteri Bottasét elkezdték darabjaira szedni.

Kilenc perc állás után Perez autóját elszállították, újra szabad a pálya.

A kerék nagy sebességgel gurult és pattogott végig a pályán, de szerencsére nem ütközött ellenállásba, mielőtt lelassult.

Piros zászló: Perez bal hátsó kereke egyszerűen leesett az autóról az 5-ös és 6-os kanyarok között.

Ricciardo ellenben három tizedet adott Hamiltonnak, 1:33,243-as körével az első helyre lépett. A Mercedesekre is felkerült az ultralágy.

Magnussen a harmadik helyre ugrott a legpuhább abronccsal, 0,8 másodpercre Hamiltontól, de mindjárt megelőzte őt Vettel, aki csupán 0,107 másodpercre marad le Hamiltontól.

Vettel és Ricciardo is járt már a bokszban, hogy felvegye az ultralágy abroncsokat.

A magasból leginkább útvesztőre emlékeztet a pálya, ahol számtalan különböző vonalvezetés alakítható ki.

Hartley 9., Magnussen 7. helyen ultralágy gumin, időmérős szimulációval. A dán 1,6 másodperccel Hamilton mögött.

Hamarosan jönnek a még gyorsabb, ultralágyas körök: elsőként Leclerc, Magnussen, a Toro Rossók és Williamsek váltottak a legpuhább keverékre.

A címvédő bajnok 1:33,582-re javított, 0,5 másodperccel előzi Bottast, 1-gyel Verstappent, valamint Vettelt. A brit szuperlágy abroncsot használ.

Az állás az első 30 perc elteltével:

Már Hamilton a leggyorsabb 1:33,915-tel, mögötte Bottas és egy Red Bull, ezúttal Verstappen.

Az első két lila szektor után Bottas az utolsóban egy másodperccel elmaradt saját legjobbjától.

Szirotkin lelassított, majd megállt a boksz előtt – aztán ment tovább, mert észrevette, hogy a Force India helyén van, mögötte pedig egy rószaszín autó várakozik türelmetlenül.

Információ a gumikról: a két Mercedes lágyon, a Ferrarik és Red Bullok szuperlágyon.

Megjöttek a Mercedesek: Valtteri Bottas 1:34,156-tal vette át a vezetést. Mögötte Verstappen, Vettel, Ricciardo és Hamilton.

Ezúttal már Verstappen az élen, körideje 1:34,923. A Mercedesek eddig nem hagyták el a garázst.

A két Ferrari már meg is érkezett az élre: Raikkönen 1,35,165-tel vezet, Vettel 0,500 másodperccel lassabb nála.

A két Haas az élen, Grosjean legjobbja 1:35,986. A Ferrari a 10-12. helyen, a két Mercedesnek és Red Bullnak még nincs mért köre.

Az első hiba meg is történt, Kimi Raikkönen pördült meg a 2-es kanyarban.

Az első edzés leggyorsabbja Hamiltontól 1:32,231 volt. Mivel Paul Ricard új pálya (utoljára 1990-ben rendezték itt a Francia Nagydíjat) ez az egyedüli összehasonlítási alap.

Az első gyorskörök után Vandoorne 1:37-es körrel vezet Magnussen és Grosjean előtt.

30 Celsius fokkal fullasztó meleg van Le Castellet-ben. Az aszfalt hőmérséklete 51 fok.

Egészkor elkezdődött az edzés, elsőként a Haasok és McLarenek a pályán.

Emlékeztetőül: lágy, szuperlágy és ultralágy gumik állnak a pilóták rendelkezésére a pályán.

Ericsson balesete mellett számos megpördülést láttunk az első edzésen, melyek a széles bukótereknek hála nem jártak következménnyel. A legtöbb a 6-os kanyarban történt, ezen a ponton ugyanis hirtelen megváltozhat a széljárás, ami több pilótán kifogott.

Ennek a csoki pedig mi köze az F1-hez? Olvassátok el a nap egyik nagy sztoriját: a McLaren dolgozói háborognak, amiben szerepe van annak, hogy jó munkáért olcsó csokiszeletet osztogatnak jutalomként a gyárban.

Az első szabadedzésen Hamilton, Bottas, Ricciardo, Raikkönen és Vettel alkotta az első ötöst, jól mentek a franciák. Részleteket itt találhattok róla.

Azonnal fontos hírrel kezdünk: Marcus Ericsson, akinek Sauberje kigyulladt kicsúszása következtében az első szabadedzés végén, nem vesz részt a második tréningen. A tüzet egy kábelköteg okozta, a csapatnak teljes karosszériát kell cserélnie szombatra.