DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 19. vasárnap
Hírösszefoglaló

Katar törölve, jön az Ausztrál Nagydíj: a nap hírei

A nap F1-es híreit gyűjtöttük össze egy csokorba: a Közel-Kelettől kezdve Melbourne-ön át a Formula Podcastig minden szóba kerül.

 

Bejelentés: Törölték a WEC katari szezonnyitóját

Törölték az endurance-világbajnokság katari szezonnyitóját – jelentették be kedd délután. A WEC idei első versenyét Katarban rendezték volna március 28-án, a most következő hétvégéhez képest három héttel, előtte, a március 22-23-ai hétvégén pedig ugyanott tartották volna a szezont felvezető hivatalos prológot is.

wec_5



Most ezt és az 1812 kilométeres futamot is törölték a Közel-Kelet forrongása miatt – mint ismert, Izrael és az USA a hétvégén támadást intézett Irán ellen, a megtámadott állam körül pedig most izzik a levegő, katari, dubaji, bahreini, szaúdi célpontokat is értek már rakétatalálatok a napokban.

Ez a bejelentés felerősíti az F1 áprilisi programjával kapcsolatos kérdéseket is: a száguldó cirkusz április 12-én, két héttel a most törölt katari WEC-forduló után versenyezne a konfliktusba szintén belekeveredő Bahreinben, majd egy héttel később, április 19-én Szaúd-Arábiában. Ez azt jelenti, hogy a most következő hétvégéhez képest öt hétre érkezne Bahrein – nagyon rövid határidőn belül erről is döntést kell hozni a logisztika és az utazás megszervezése miatt.

 

Hol lehet áprilisban F1, ha a Közel-Keleten nem?

Hogy kik jöhetnek szóba a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj lemondása esetén, arról ebben a cikkben írtunk!

 

Csökkentik a bokszutcai sebességhatárt az F1-es Ausztrál Nagydíjon

80 km/h-ról 60 km/h-ra csökkentik a bokszutcai sebességhatárt a hétvégi Ausztrál Nagydíjon.

Melbourne-ben elég szűk helyen kell elférnie a személyzetben a bokszutcában, a Cadillac révén megérkező 11. csapattal pedig még kevesebb területe marad mindenkinek – ezért biztonsági okokból a sebességhatár csökkentése mellett döntöttek.

 

A Formula.hu már Melbourne-ben van

Helyszíni tudósítónk, Mészáros Sándor már megérkezett az Ausztrál Nagydíjra, be is jelentkezett röviden. Kövessetek minket a YouTube-on és a közösségi médiában is, hozzuk minden nap végén a videós összegzéseket a paddockból:

 

Bearman: Libabőrös voltam Verstappen előtt

Oliver Bearman újoncidényének legjobb eredményét az F1-es Mexikóvárosi Nagydíjon érte el, ahol a negyedik helyen intették le. A Haas fiatal versenyzője kihasználta a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti csatát és a 4-es kanyarban látványos előzéssel ment el a négyszeres világbajnok mellett, s így Verstappen, Oscar Piastri, George Russell és a büntetést kapó Hamilton előtt autózhatott.

Bár Verstappen végül visszaelőzte őt a dobogóért folyó harcban, Bearman számára már az is különleges élmény volt, hogy test-test elleni küzdelmet vívhatott a sportág legnagyobb neveivel. A High Performance podcastnek így idézte fel az élményt:

„Max mögöttem volt. Libabőrös lettem vezetés közben. Azt gondoltam, milyen menő ez?! Őrület! Ő a valaha volt legjobb F1-es versenyző, és engem üldöz. Óriási nyomás alá helyezett. És arra gondoltam, ezért élek. Ez az életem.”

 

Jön a Cadillac történelmi pillanata: nagyon készül az F1 új csapata

Perez, Bottas, Lowdon, Towriss és Reuss is kiemelte: óriási pillanat a Cadillac F1-es csapata számára a 2026-os szezonnyitó Ausztrál Nagydíj.

Az érintettek nyilatkozatai itt találhatók!

 

Az F1-es Ausztrál Nagydíj teljes menetrendje és tv-közvetítései

Program és tv-közvetítések: hajnali időpontokkal rajtol az F1 2026-os szezonja az Ausztrál Nagydíjon, mutatjuk a teljes menetrendet az F2-vel, az F3-mal, az IndyCarral és a NASCAR-ral bővítve.

Ebben a cikkben találhatóak a részletek!

 

A Mercedesből „árad az önbizalom” Palmer szerint

Lehetnek ugyan megbízhatósági kérdések, de a Mercedes viselkedéséből süt a magabiztosság Jolyon Palmer szerint.

„Szerintem a legfőbb dolog a Mercedesnél az, hogy számomra az az autó jól mutat a pályán” – mondta Palmer az F1 Nation Podcastnek.

„Elég konzisztensnek tűnik. Még mindig vannak megbízhatósági kérdések, és a pilótáknak is voltak blokkolásai, ami idén mindenki stabilitásának egyik legfőbb jellemzője volt” – magyarázta.

„De általánosságban, ha megnézzük a Mercedest, láthatjuk, hogy nem igazán törődnek a valódi teljesítmény elérésével. Nem igazán törődnek a megfelelő hosszú etapokkal, a versenyszimulációkkal. Mindenki más ott volt, és megpróbálta végigcsinálni a klasszikus versenyszimulációt. A Mercedes nem tette ezt. Nagyon, nagyon boldogok. Látjuk George Russellt a paddockban, és egyszerűen ragyog” – fogalmazott.

„Különböző pilótáknak különböző véleményük van az autójukról. Az egyetlen dolog, ami az ő szájából kijön, az a ragyogó pozitív hozzáállás. Megpróbálod összerakni a képet, és úgy gondolod, hogy még mindig van valami tartalékuk. Ez a legfontosabb. Az autó jól néz ki, és a csapat csak úgy sugárzik a magabiztosságtól.”

 

Podcast: 2026-os F1 totó – 13+2 kérdés a szezonról

Ki lesz a világbajnok és ki lesz az utolsó? Hány új futamgyőztesünk lesz? Lesznek-e igazi meglepetések? Hogy alakul Max Verstappen sorsa? A nagy Formula-totóban ilyen kérdésekre keressük a választ.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: