McLaren: Kételkedtek az autóban, Norris nem játszik, Piastri fejlődött
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke arról beszélt, hogy a fejlesztésekhez való agresszív hozzáállásuknak köszönhetik idei sikereiket. Azt is elárulta, hogy a szezon előtt kissé szkeptikus volt az MCL39-eset illetően.
Idéztünk a két bajnoki esélyestől is: Lando Norris arról beszélt, hogy nem tervez mentális hadviselést folytatni Oscar Piastri ellen világbajnoki csatájuk közepette, míg az ausztrál elárulta, miben változott a legtöbbet tavalyi énjéhez képest, amitől idén remekül teljesít.

Red Bull: A második számú pilóta sorsa és az idei tanulás
Max Verstappen szerint arra kell fókuszálniuk a szezon hátralévő részében, hogy a lehető legtöbbet tudjanak tanulni jelenlegi autójukról, ezt a tudást pedig fel tudják használni 2026-ban is.
Eközben Helmut Marko főtanácsadó elárulta: a nyári szünetben vizsgálják meg pilótáik teljesítményét, így hamarosan akár döntés is születhet Yuki Tsunoda és ülésének sorsáról.
Beszéljünk az újoncokról
Liam Lawson nehéz szezonkezdete óta visszanyerte lendületét a Racing Bullsnál – az RB csapatfőnöke szerint az Ausztriában érkező új felfüggesztés volt a siker kulcsa az új-zélandinál.
Toto Wolff már azelőtt tisztában volt a ténnyel, hogy pilótája sokat fog hibázni F1-es karrierjének elején, mielőtt leszerződtette a most 18 éves Andrea Kimi Antonellit. A csapatfőnök mindenesetre hatalmas tehetségnek nevezte az olaszt.

Egyelőre vár a kiemelkedő eredményre az idei szezonban Oliver Bearman. A Haas fiatalja szerint többször nyújtott ebben az idényben remek teljesítményt, de gyakran semmi eredménye nem volt erős szerepléseinek.
Nem értenek egyet Alonsóval
Charles Leclerc, Lance Stroll és Liam Lawson sem ért egyet Fernando Alonso azon kijelentésével, miszerint csupán a McLaren párosa fókuszál még az idei szezonra. A hármas elmondta: mindenkinek megvannak a saját csatái, amiket szem előtt kell tartaniuk.