Igazi hullámvasút eddig Liam Lawson idei szezonja: az évet a Red Bullban kezdte, ahonnan két szenvedős versenyhétvége után menesztették, majd a Racing Bullsba való visszatérése sem volt zökkenőmentes. Azóta viszont folyamatosan javul az új-zélandi teljesítménye, a Magyar Nagydíjon ráadásul a Red Bull regnáló világbajnokát, Max Verstappent is sikerült legyőznie.
A bikások kiscsapatának újdonsült csapatfőnöke, Alan Permane mesélt Lawson nehéz kezdeti időszakáról.

„Az a két futam a Red Bullnál nagyon kemény volt neki. Nem fogja nekem megköszönni, hogy ezt mondom, de eléggé maga alatt volt. Nem volt meg benne az a lendület, mi viszont mindent megtettünk annak érdekében, hogy segítsünk neki” – idézi Permane szavait a RaceFans.
„Persze nem volt könnyű rögtön beülnie az autónkba tesztelés nélkül. Isack (Hadjar – a szerk.) ellen kellett küzdenie, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt idén. Az első futama velünk Japánban volt, Isack pedig egyszerűen szárnyalt. Szóval elég nehéz volt a bemutatkozása, de azóta változtattunk. Most pedig remek munkát végez, őszintén.”
Ausztriában jött az áttörés
Permane kiemelte azt a fontos mozzanatot és futamot, amikor Lawson igazán visszanyerte önbizalmát, és elkezdett sokkal magasabb szinten teljesíteni.
„Keményen dolgozott, ő és a mérnöki csapata is nagyon keményen dolgoztak. Ausztriában jött az áttörés. Új felfüggesztést szereltünk fel az autójára, amit a szimulátoron keresztül fejlesztettek ki, és nagyon tetszett neki, igazán lelkes volt miatta. És működött.”
„Aztán Spában is láttuk, hogy jól teljesít. Mindenki láthatta azután a futam után. Monaco sem volt rossz, de Ausztriában tért vissza belé igazán a lendület” – mondta a csapatfőnök.
Lawson azóta, hogy Spielbergben megkapta az új felfüggesztést, a négyből három nagydíjon pontot szerzett: Ausztriában nyolcat, majd Spában és Mogyoródon négyet-négyet. Így jelenleg csupán két ponttal marad el Hadjartól a tabellán.
