DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Lawson nyolcadik lett Verstappen előtt

Nemcsak pontokat hozott, de Max Verstappent is legyőzte Liam Lawson az F1-es Magyar Nagydíjon: a szezon elején még szenvedő pilóta már csapattársa nyakán van az összetettben.

Liam Lawson egyre erősebben teljesít: az F1-es Magyar Nagydíjon harmadszor végzett pontszerző helyen a legutóbbi négy futamon, ráadásul ezúttal a négyszeres világbajnok Max Verstappent is maga mögött tudta tartani. Bár az időmérő még nem alakult tökéletesen, a versenytempó meggyőző volt, és az új-zélandi pilóta szerint az elmúlt hétvégéken sikerült olyan beállításokat találniuk, amelyek révén kiegyensúlyozottabb tud lenni.

„Nagyon jó verseny volt. Kemény itt versenyezni, különösen az abroncsok számára nehéz, de az autónk összességében mostanában nagyon-nagyon jól viselkedik, különösen az etapok végén” – értékelt Lawson a leintést követően.

lawson-hungary-3



A versenyt a nyolcadik helyen zárta, de elmondása szerint akár ennél is több lehetett volna benne: „Igen, ha jobban kvalifikálok, mondjuk ki őszintén. A hétvége elején szenvedtünk, én mindenképpen, és még az időmérőn sem volt az igazi a helyzet, de lépdeltünk előre, és a Q3-ra, amikor a szél megváltozott, odaértünk.”

A futamon azonban már versenyképes volt a tempója, különösen azokhoz képest, akik előtte végeztek: „A versenytempónk erős volt, különösen összehasonlítva az előttünk végzőkkel” – mondta Lawson, aki ráadásul korábbi csapattársa, Max Verstappen második kiállása után a holland elé került, és a leintésig maga mögött is tartotta.

lawson-hungary-2

Ennek kapcsán így fogalmazott: „Annyira későn fékez… Az etap elején láttam, hogy sosem követ közvetlenül, az első két kanyarban mindig alternatív vonalakat használ, szóval próbáltam ezt lekövetni, hogy előtte legyek, és koszos levegőbe kerüljön.”

Verstappen a verseny elején még meg tudta előzni Lawsont, de aztán fordult a kocka: „A verseny elején nagyon gyors volt, meg is előzött, aztán viszont hirtelen veszítette el a tempót, így abban bíztam, hogy a végén is, ha pár körig magam mögött tartom, megint megtörténik ez.”

lawson-hungary-1

Lawson szezonja döcögősen indult, de a jelek szerint fordulóponthoz ért. „Az év eleje kemény volt. Általánosságban szerintem a sebesség szinte mindig rendben volt, még ha az eredmények nem is ezt mutatták, de az elmúlt versenyeken találtunk olyan dolgokat az autóban, melyeknek köszönhetően kiegyensúlyozottabbá tudtam válni.”

Az újabb pontszerzésével ráadásul Lawson már csak két egységre van a szezont erősen kezdő csapattársától, Isack Hadjartól az egyéni pontversenyben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: