DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 2. szombat
Hírösszefoglaló

Hamilton és a Mercedes támad: ez történt ma az F1-ben

Toto és Susie Wolff is folytatást ígér, Hamilton változtatást akar, az FIA-elnök pedig agyrázkódást szenvedett: ez történt ma az F1 közegében és az FIA díjátadóján.

A mai napot is a Wolff-ügy uralta még az F1-es hírek terén, ami nem meglepő, tekintve hogy ma tartották az FIA év végi díjátadó gáláját. A nap során Susie és Toto Wolff is közleményt adott ki: előbbi arról írt, hogy ki akarja deríteni, ki indította az általa lejárató hadjáratnak nevezett ügyet, férje pedig arról beszélt, hogy jelen pillanatban is jogi egyeztetéseket folytat az FIA-val, és fontolgatja, hogy ezen az úton viszi majd tovább az ügyet.

Susie Wolff reakciója ezen a linken olvasható, Toto Wolff közleménye pedig itt tekinthető meg!

Mindezek után természetesen nagy érdeklődés övezte, hogy a díjátadó megnyitójaként Mohammed ben Sulayem FIA-elnök megtartja szokásos beszédét és sajtótájékoztatóját. Ez azonban elmaradt: Wolffék közleménye után, gyakorlatilag már akkor, amikor az elnöknek beszélnie kellett volna, megérkezett az FIA kommünikéje, ami azt részletezte, hogy Ben Sulayem miért nem áll ki a sajtó képviselői elé. Mint írták: az elnök néhány napja beteg lett, emellett el is esett és agyrázkódást szenvedett. A közlemény szerint Ben Sulayemet kórházban ápolták, és teljesen fel fog épülni. Hozzátették: az eseményen részt vesz, de a tevékenysége a minimálisra korlátozódik majd.

Magán az eseményen egy Mercedes-érdekelt vett részt, az F1-es világbajnokság harmadik helyezettjeként Lewis Hamiltonnak kellett ott lennie és válaszolnia a kérdésekre. A hétszeres világbajnok meglehetősen formabontó megjelenéssel érkezett, ugyanis ahogy azt az esemény megkívánja, mindenki más öltönyben, szmokingban, elegáns viseletben tette tiszteletét, Hamilton viszont melegítőben jelent meg. A fenti ügyet firtató kérdésre pedig elég határozott választ adott: 

f1-hamilton-wolff-mercedes_1



„Csalódást okoz, hogy a sportunk irányító szervezete megkérdőjelezte a valaha volt egyik legcsodálatosabb női vezetőnk, Susie Wolff integritását minden bizonyíték és kérdés nélkül, majd a végén csak annyit mondott, hogy bocs. Ez elfogadhatatlan. Rengeteg nagyszerű emberünk van a sportban, akik csodálatos munkát végeznek, és folyamatosan harcolunk azért, hogy a sportunk előrelépjen a sokszínűség, a diverzitás területén. De sajnos úgy tűnik, hogy vannak bizonyos személyek az FIA vezetőségében, akik amikor csak tennénk egy lépést előre, akkor visszahúznak minket. Ennek változnia kell. Ez egy világméretű sport, és nagyon komoly felelősségünk van azon a téren, hogy a dolgokat a megfelelő irányba tereljük. Sokan végeznek csodálatos munkát, de eszközölnünk kell néhány változtatást” – mondta.

Ezek alapján biztosak lehetünk benne, hogy lesz még folytatása a történetnek, ma viszont más nem történt, nem jelent meg az üggyel kapcsolatban.

Az FIA-gála sajtótájékoztatójára egyébként nem ért oda az egyéni második Sergio Perez, ott volt viszont Max Verstappen és Christian Horner. A világbajnok értékelte 2023-at és előretekintett 2024-re: szavairól ebben a cikkben számoltunk be!

Még mindig Red Bull: többé nem fog két fiatalt versenyeztetni az AlphaTauri F1-es csapata, mely az anyaistállóval szoros együttműködésben története legjobb eredményét veszi célba. Peter Bayer szerint a terv most már az, hogy egy fiatal és egy rutinos versenyzőt akarnak beültetni a két autóba, a célkitűzés pedig az ötödik hely, vagyis a középmezőny eleje – hatodiknál jobb még semmilyen néven nem tudott lenni a formáció.

Továbbra is maradunk a Red Bullnál, hiszen Daniel Ricciardo is megszólalt. Az ausztrál pilóta a silverstone-i tesztjéről mesélt, arról, hogy nem kezdődött túl jól, hogy sokat hibázott, hogy  bizonytalan volt, majd az új gumikon megjött az önbizalma, és jött a jó köridő is. Azt is hozzátette, hogy jó lenne Red Bull-pilótaként visszavonulni: Ricciardo nyilatkozata itt olvasható!

Szárnyra kapott egy érdekes pletyka: a héten már felmerült, hogy 2026-tól Madrid adhat otthont egy spanyol F1-es nagydíjnak, egyes lapok szerint viszont az F1 szeretné, ha rögtön éjszakai, sőt akár éjféli versenyt rendezne a hispán főváros. Az információk szerint ugyanakkor a helyiek ezt egyelőre nem igazán támogatják, jobban szeretnének hagyományos menetrendet az új városi pályán.

Vissza az FIA-gálához: két Toyota-pilóta, a WRC-ezüstérmes Elfyn Evans, valamint a WEC-világbajnok autó egyik versenyzője, Brendon Hartley sem tudott részt venni az eseményen, mert mindketten balesetet szenvedtek. Evans állítólag kerékpárral esett el, amelynek következtében a bordái sérültek meg, és nem ülhetett repülőre, hogy elutazzon a Bakuban tartott rendezvényre, míg Hartley a lábában törte el egy csontját, ezért Monacóban lábadozik.

Végezetül pedig a Formula Podcast ma megjelent legfrissebb adását ajánljuk, benne 2023 nagy F1-es pilótarangsorával. A műsor meghallgatható a podcastmegosztókon, és a Formula YouTube-csatornáján is:

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló album és falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel megvásárolhatóak!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: