DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Hírösszefoglaló

Verstappen ünnepel, a McLaren Norrisnak érvel: a szombati F1-es hírek

Verstappen születésnapja, a McLaren és Norris kapcsolata, a Mercedes fejlesztése, a Ferrari 2024-es autója, az idei szezon maradéka: a nap F1-es hírei.

A nap meglehetősen csendesen telt, már ami a híreket illeti, a legfőbb esemény talán az, hogy Max Verstappen betöltötte a 26. életévét. A Red Bull klasszisának rekordjairól és F1-es pályafutásáról ennek kapcsán írtunk egy összegzést, ami ezen a linken elolvasható!

Verstappen egyébként jövő héten bebiztosíthatja harmadik F1-es világbajnoki címét a katari sprinten, erről kérdezték a hollandot, aki azt mondta, hogy nem érdekli az egész. Mindegy, hogy mikor és hol lesz bajnok, az a lényeg, hogy az lesz, ezt már tudja, innentől kezdve abszolút nem számít, hogy szombaton, vasárnap, vagy csak egy hétvégével később hirdetik azzá. Ha szombaton bajnok lesz, az talán kicsit lassítja a reakcióidejét a vasárnapi rajtnál, ennyit tud hozzátenni.

Szintén ő reagált Sebastian Vettel azon kijelentésére, mely szerint Verstappen már a sportág legnagyobbjai között foglal helyet: itt utalnánk vissza első bekezdésünkben linkelt cikkünkre. Verstappen azt mondta erről, hogy ő sosem szurkolt senkinek, nem voltak hősei, csak a saját útját akarta járni, és nem úgy nézte a sportág korábbi nagyjainak teljesítményét, hogy azt példaként állítsa maga elé, hanem úgy, hogy egyszer ő is ott akar majd állni a dobogó legfelső fokán.

ATP_F1_7362_20230723_HUNGARY_QIAN_resize



Carlos Sainz a 2024-es Ferrariról beszélt, a spanyol a jelenlegi jó forma ellenére azt reméli, hogy jövőre egy teljesen másképp viselkedő autójuk lesz. Mint mondta, ugyan bizonyos körülmények között nagyon gyors tud lenni az idei autó, de nagyon kis tartományban használható, a gumikopás pedig mindig komoly gyengesége, ezeket csak egy másképp működő verzióval lehet kiküszöbölni 2024-re.

A Mercedes hoz még egy fejlesztést idén, az istálló részéről kimondták, hogy természetesen már teljes egészében 2024-re koncentrálnak (ők is új autóval készülnek, ahogy a Ferrari), de már megterveztek egy fejlesztési csomagot 2023-ra, aminek gyártásával nagyjából Austin magasságában készülhetnek el, tehát az USA Nagydíj körül még várható némi újítás. Ezzel együtt most már csak a minél jobb beállításokon dolgoznak az idei autóval kapcsolatban, olyan megoldásokon, amelyek segíthetnek nekik 2024-ben is.

A McLaren megpróbálja meggyőzni Lando Norrist arról, hogy hosszabb távon is szavazzon bizalmat Wokingnak. A brit pilóta szerződése 2025 végéig szól jelenleg a csapattal, de Oscar Piastri hosszabbítása után Andrea Stella arról beszélt, hogy Norrisszal is egyeztetnek már, és szeretnék neki megmutatni, hogy miért érdemes őket választani: olyan jövőképen dolgoznak, ami elég meggyőző lehet ehhez.

Ha már Norris: ő arról beszélt, hogy milyen pozitív előnyei vannak annak, hogy Oscar Piastri a csapattársa. Mint mondta, az ausztrál nagyon hamar ráérzett az autóra, és bár bizonyos dolgokat teljesen másképp csinál hozzá képest, de a végkövetkeztetéseik hasonlók, így sokat tudnak segíteni a csapatnak. Nem mellesleg pedig Norris is tanul Piastri adataiból, és rá van kényszerítve arra, hogy fejlődjön, mert különben legyőzi az újonc. Norris szerint egyébként ugyanez zajlik a Mercedesnél Lewis Hamilton és George Russell között.

A jövő hétvégi katari futammal az F1 belevág a szezonhajrába: azzal együtt még hat versenyhétvége vár a mezőnyre, ebből három is sprintes lesz majd. A menetrendről és az egyes futamok kezdési időpontjairól ebben a cikkben írtunk!

Szintén összeszedtük, hogy mit érdemes még figyelni a 2023-as F1-es szezonban: a vb-címek már eldőltek, de Verstappen és a Red Bull mögött érdekes csaták zajlanak, amelyeknek akár a későbbiekre is lehet hatásuk, erről ebben a cikkben írtunk.

 

MotoGP: Martin csökkenti a hátrányát

Egy érdekességre hívnánk még fel a figyelmet az F1-en kívül: Jorge Martin remek motorozással nyerte meg a szombati sprintet a MotoGP hétvégéjén, amellyel nyolc pontra megközelítette a világbajnok tabellát vezető Francesco Bagnaiját. Martin bombaformában van az utóbbi hetekben, és a vasárnap reggel 8:00-kor kezdődő főfutamon akár át is veheti a vezetést az összetettben, érdemes lesz tehát ránézni.

Ha már vasárnap, ebben a posztban megtaláljátok a nap motorsport-programját, amelyben a MotoGP-n kívül a WRC, a Superbike, a NASCAR és a Kamion-Eb menetrendje is megtalálható.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: